A pentagramma vagy pentagram a szabályos
ötszög átlói által alkotott ötágú csillag. A pentagram ősidők óta fontos
szimbólum, aminek mágikus vonásokat tulajdonítottak. Régen Vénusz és a hozzá
kapcsolódó istenségek jelképe volt.
A
pentagram legkorábbi ismert említése mezopotámiai írásokban történik, i. e.
3000 körül. A suméroknál a pentagram (csúcsával lefelé) az „UB” szó
piktogramja volt, jelentése sarok, szög, zug, üreg, lyuk, verem. Babilóniában
valószínűleg az öt irányt jelképezett: elöl, hátul, balra, jobbra és felül.
Ezeknek az irányoknak asztrológiai jelentése volt: az öt bolygót (Jupiter, Merkúr,
Mars, Szaturnusz és Vénusz) jelképezték. A középkorban az öt őselemet jelölték vele.
A számmisztikában öt ága a női princípium (aminek száma a kettő) és a férfi princípium (száma a három) egységét jelképezve a házasság, a boldogság, a beteljesülés és a tökéletesség jelképe volt. A tudományok kulcsának, a titkok nyitójának is tartották.A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salūs). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is.
A számmisztikában öt ága a női princípium (aminek száma a kettő) és a férfi princípium (száma a három) egységét jelképezve a házasság, a boldogság, a beteljesülés és a tökéletesség jelképe volt. A tudományok kulcsának, a titkok nyitójának is tartották.A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salūs). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is.
Az
újkorban szabadkőművesek a pentagrammát lángoló csillagnak nevezték, és a
Napnak, az első anyagnak, az élet forrásának szimbólumát látták benne. Az újpogány mozgalmak gyakran használják
a körbe rajzolt pentagrammát az öt őselem (tűz, víz, föld, levegő, lélek)
egyensúlyának szimbólumaként. /Forrás: Wikipedia
Az öt ágú csillag és annak
helyes alkalmazása
Részletek Kyriacos C. Markides - 1991 Lángoló szív könyvéből
„Ugyanakkor
mind Daskalos, mind Kostas többször hangsúlyozta, hogy a szellemi képességeket
csak gyógyító céllal szabad használni, haszon-, rang-, vagy hatalomszerzés
érdekében soha! Az Igazság Keresői ezért is fejlesztették spirituális adottságaikat
fokozatosan, tudatosságuk és moralitásuk fejlesztésével párhuzamosan. Enélkül
ugyanis fennállna a veszély, hogy fekete mágusokká züllenek, akiknek az
egoizmusa veszi át az irányítást magasabb énjük helyett, s ezzel maguknak is,
másoknak is csak bajt okoznának.
- El ne felejtsétek majd levédeni
magatokat a színházban! - szólalt meg Kostas rövid töprengés után. „Gondolatban teremtsetek magatok köré egy
fehér fénnyel ragyogó ötágú csillagot, az megvéd majd titeket az esetleges
démoni támadások ellen.”
Egy pillanatra összeszorult a torkom
e baljós figyelmeztetés hallatán. - Miért kellene démoni támadástól tartanunk?
- érdeklődtem ijedten. Kostas elmagyarázta, hogy mivel mi a jó oldalt
képviseljük, ezért ha ne adj Isten előfordulnának démonok az előadáson, elképzelhető,
hogy megpróbálnának majd megtámadni minket, lévén, hogy puszta jelenlétünkkel
veszélyt jelentünk rájuk nézve. Ha azonban
levédjük magunkat egy fényes ötágú csillaggal, akkor nincs mitől tartanunk,
azon keresztül semmilyen gonosz erő nem hathat ránk.
-Ja,
és még valami, - jegyezte meg Kostas, - próbáljátok meg érzelmileg nem
elragadtatni magatokat a látottaktól. Legyetek csak éber szemlélődök! Ha pedig
bármilyen kérdés merül fel bennetek, azt tartsátok magatokban, míg haza nem
érünk majd, s csak akkor tegyétek fel nekem.
A színházterem zsúfolásig megtelt
zsivajgó emberekkel. A mi jegyünk a harmadik sorba szólt, úgyhogy egészen
közelről láthattuk majd a mágus műsorát. A „Tilos a dohányzás!” feliratok ellenére
a közönség soraiban többen is nyugodtan pöfékeltek, semmibe véve a többieknek
okozott kellemetlenséget. A mögöttem ülő nagydarab, bajuszos fickó is - félig
kigombolt inge alól elővillant szőrös, robosztus mellkasa - egyik cigarettát a
másik után gyújtotta; majd’ megfulladtam tőle, alig bírtam ki köhögés nélkül.
Meglepett, mennyi gyereket láttam a
sorok között, s csak remélni tudtam, hogy egyikük sem szerez majd maradandó
lelki sérüléseket attól, aminek gyanútlan szemtanúi lesznek. Élénken bennem
élt Kostas figyelmeztetése, s mit mondjak, az ördögi lények esetleges
jelenléte cseppet sem hatott rám nyugtatólag. Csak csodálni tudtam Kostas
higgadtságát, aki mágikus képességeinek és gyógyító erejének birtokában képes
volt eloszlatni a magasabb világokból az emberre leselkedő veszélyek miatt
érzett mindennemű aggodalmat, függetlenül attól, hogy azok milyen félelmetesen
bizarrnak tűntek nekem, reménytelenül beszűkült tudatú halandónak.
Ahogy kialudtak a fények, a
hangszórókból fülsiketítő buzuki-zene harsant fel; a sötétben felzengő disszonáns
akkordok pillanatok alatt pokoli hangulatot teremtettek. Nagyjából öt percnyi
kínos hangélmény után végre csend borult a teremre, s a színpadon megjelent
egy langaléta, börleszkfilmbe illő figura, aki mint kiderült, arra volt
hivatott, hogy bohóckodásával lelkileg felkészítse a nézősereget az „isteni
mágus” fellépése előtt. A komikus hosszúra nyúlt monológja hemzsegett a disznó
viccektől - ha jól belegondolok, ez volt életem legerkölcstelenebb szónoklata,
amit valaha nagy nyilvánosság előtt hallottam -, amivel próbált megnevettetni
minket, „szórakoztatni a nagyérdeműt”. Előadását félreérthetetlen
csípőmozgással tette még látványosabbá: övéről egy jó húsz centis műanyag
fallosz lógott, azt himbálta körbe-körbe nagy élvezettel. Komolyan mondom, én
éreztem magam kellemetlenül azért, hogy mindezt hány ártatlan gyermeknek
kellett végignéznie, s mellesleg hálát adtam az égnek, hogy az enyémek nem
voltak velem. Főbb mint negyed órán át zúdította ránk kifogyhatatlanul ezt a
mocskot az illető - már az is eszembe jutott, hogy ha tényleg vannak a teremben
démonok, akkor ő bizonyosan közéjük tartozik. Megjelenésével sokkal inkább emlékeztetett
engem egy kecskelábú, ördögszarvú ókori szatírra, semmint 20. századi színpadi
előadóművészre. Ráadásul amikor úgy húsz végtelennek tűnő perc múltán végre
befejezte romlott mondókáját, nem átallotta még kitörő lelkesedéssel és sugárzó
büszkeséggel közhírré tenni, hogy a produkciójáról készült sztereó felvételt az
előadás végeztével ki-ki megvásárolhatja majd a kijáratnál...
No de végre-valahára elérkezett a
mágus fellépésének ideje. Magas, izmos, szőke férfi volt, haja a válláig ért.
Csupasz felsőtesttel jelent meg a színen, kezében nyársakkal, egy pár hatalmas
henteskéssel és egy elektromos fúrógéppel. Szótlanul megállt a színpad közepén,
szigorú tekintettel végigmérte a közönséget, és azonmód belevágott a
mutatványba. Lábaiba beledöfte a nyársakat úgy, hogy a sebekből vér szivárgott.
Ezután mazochista élvezettel az arcán fűrészelni kezdte bal csuklóját - késével
félig átvágta a csontot is, de ez láthatóan semmiféle fájdalmat nem okozott
neki. Mintha nem is a saját kezét, csak egy birkacombot darabolt volna. Az
előttünk ülő gyerekeken láttam, hogy fejüket leszegve egyszerre igyekeztek eltakarni
szemüket és befogni fülüket - persze mindhiába -, hogy megkíméljék magukat a
szörnyűségtől. A Szőke Mágus eközben a fúrógéppel több helyen is átlyuggatta a
saját gyomrát; a fúró berregése összekeveredett a közönség soraiból itt is, ott
is feltörő fájdalmas nyögésekkel. Aztán a mágus az egyik kést átszúrta a karján
- a penge kivillant a túloldalon, ahogy fel-alá húzgálta húsában a borotvaéles
szerszámot. Közben ide-oda járkált a színpadon, hogy a szélekről is jól
lehessen látni a mutatványát. A mögöttem ülő macsó kinézem férfiú eddig bírta;
szemei hirtelen kidülledtek, és elájult. Négyen nyalábolták össze és cipelték
ki őt a friss levegőre. Példája, úgy tűnik, ragadós volt, mert a hátsó sorok
egyikéből hamarosan egy hasonlóan pórul járt nőt vittek utána. A mágust cseppet
sem zavarta a felbolydulás, arcáról levakarhatatlan, torz vigyorral döfködte
magát tovább nyársakkal, késekkel, fúrófejekkel.
- Gondolod, hogy ez igaz? - kérdezte Kostast Chrysanthos suttogó hangon.
- Gondolod, hogy ez igaz? - kérdezte Kostast Chrysanthos suttogó hangon.
- Ne most, kérlek, - telelte Kostas,
és tekintetét ismét az előadóra szegezte, nehogy kizökkenjen a koncentrációból.
Erről eszembe jutott, hogy talán nem
árt megerősítem magam körül a védelmet - újra vizualizáltam hát a fehér fényű
ötágú csillagot, ha lehet, ezúttal még nagyobb igyekezettel, mint korábban.
Biztos akartam lenni benne, hogy fizikai testem minden egyes porcikája a
csillagon belül van, sőt, hogy finomabb testeim is védve vannak általa. Negyedórányi
hajmeresztő produkció után a Szőke Mágus levonult a színpadról; csak néhány,
izmos karjáról legördült vércsepp maradt utána. Mihelyst eltűnt a függöny
mögött, észrevettem, hogy Kostas rázkódik az elfojtott nevetéstől. Egy
pillanatra úrrá lett rajtam az ijedtség, mert azt hittem, ez valami ideges
reakció a részéről.
- Csak nincs valami baj? - hebegtem.
- Nem, dehogy! Átkozottul jól
csinálta az ürge! - felelte halkan, a fejét ingatva, mosollyal a szája
szögletében.
- Úgy érted, az egész csak egy nagy
átverés volt? - kérdezte Chrysanthos némileg csalódottan.
- Az ám, de még milyen! -
lelkendezett Kostas a karjaival hadonászva. „Első osztályú trükkök voltak! Én
mondom, zseniális illuzionista a fickó! Van néhány adottsága, olyasmi, mint az
indiai fakíroknak, akik a nyílt utcán produkálják magukat, de az igazat
megvallva ezzel minket nem nagyon tud már lázba hozni.
- Tyű, azért nagy kő esett le a
szívemről, - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. „Szóval azt mondod, nem kell
démonoktól tartanunk?”
- Nem, hála Istennek, - kuncogott
Kostas, és hogy maradék kételyeinket is eloszlassa, biztosított minket, hogy a
Szőke Mágus egyáltalán nem veszélyes kuruzsló, hanem egy jól képzett művész,
afféle csodabogár.
- És mi van azzal a hatéves
elvonulással valami tibeti kolostor mélyén? - firtattam.
- Méghogy Tibet! - fakadt ki Kostas.
„Gondolod, ha valóban hat évet töltött volna lámák társaságában, akkor ilyen
értelmetlenségre fecsérelné az idejét és az energiáját? Vagy hogy egyáltalán
csak a show és a pénz kedvéért csillogtatná szellemi képességeit?”
Mielőtt még túlzottan
belemélyedhettünk volna a beszélgetésbe, a komédiás szatír újabb dicsőséges
jelenést tett a színen, hogy még húsz percen át zúdítsa ránk a trágár poénok
áradatát - talán hogy levezesse a feszültséget, amit az iménti műsorszám
váltott ki a közönségből. Ezt követően újra a Szőke Mágus lépett fel - néhány
aprócska horzsolástól eltekintve a teste teljesen ép volt. Az előadás hátralévő
részében megszokott cirkuszi mutatványokat adott elő - bár el kell ismerni,
ezek is elsőrangú trükkök voltak -, kezdve a hipnózistól, a levitádon át, a
bájos asszisztensnő szétfűrészeléséig.
A műsor végeztével szólalt meg
először: rövid beszédet intézett a publikumhoz, melyben kijelentette, hogy a
délután folyamán bemutatásra került produkciók nem holmi szemfényvesztések
voltak, úgyhogy ne is keressünk rájuk racionális magyarázatot - csak az időnket
vesztegetnénk, mert hétköznapi logikával úgysem jöhetünk rá, mit hogyan
csinált.
- Az előadás megkezdése előtt -
magyarázta, - hosszan meditáltam a színfalak mögött, és magnetikus
kisugárzásommal áthatottam önöket. Ezeket a titkos technikákat tibeti
szerzetesek tanították nekem.
Felszabadító érzés volt magunk
mögött hagyni a zsúfolt és zajos színházat, annak fojtogató légkörét. Úgy
döntöttünk, hogy hazasétálunk a tengerparton. Láthatólag Kostas is megkönnyebbült.
Ahogy kiléptünk az utcára, nagyot nyújtózott, égnek emelt karokkal vett néhány
mély lélegzetet, és nagy sóhajtások közepette, elégedetten fújtatott.
A tengerparti sétány, melynek
mindkét oldalát frissen ültetett pálmafák szegélyezték, ideálisnak ígérkezett a
pihentető sétára és beszélgetésre. Nekünk pedig éppen arra volt szükségünk,
hogy megmozgassuk elgémberedett végtagjainkat, jókat szippantsunk a sós tengeri
levegőből, és kibeszéljük magunkat.
Egy darabig csendben baktattunk, és
csodáltuk a kelő teliholdat a víz felett. Mióta Daskalost és Kostast
megismertem, teljesen más szemmel tekintettem a Holdra. Szerintük ugyanis -
függetlenül attól, hogy hány költőt és szerelmespárt ihletett már meg az évezredek
során - a Hold valójában a Föld bolygó lelki börtöneként funkcionált. Ez az a
hely, ahová a planétánk fejlődését felügyelő arkangyali lények a különösen
destruktív embereket elzárják, s ott tartják fogva őket a durva anyagi Hold
asztrális másának „börtöncelláiban”. Szorult helyzetükből hiába is próbálnának
menekülni, mindaddig nem térhetnek vissza a Földre, míg büntetésük ideje le nem
telik. Ennek ellenére rendszeresen próbálkoznak a szökéssel, különösen amikor
az asztrális Hold és Föld az év bizonyos szakaszaiban érinti egymást. Olyankor
ezek a pusztításra hajlamos emberi lelkek próbálnak akár állatok, akár földi
emberek testébe férkőzni, megkörnyékezni a rájuk fogékonyakat. Kostas állítása
szerint ez a szellemi háttere az epilepszia jelenségének: időszakos megszállottság
egy efféle lélektől, amely azon nyomban megszűnik, mihelyst a két bolygó
asztralitása elszakad egymástól. Akkor a Hold visszahúzódásával együtt ezek a
lények is eltávolodnak, és az epilepsziás rohamnak vége szakad. Kostas azt is
hozzátette tanításában, hogy az Igazság Keresői a görcsök fellépése esetén
segíthetnek az epilepsziásokon azzal, hogy kezüket a páciens májára helyezik,
és azt vizualizálják, hogy tenyerük közepéből gyógyító fehér fény árad az
illetőbe. Eközben az Igazság Keresőjének erősen arra kell koncentrálnia, hogy
a beteget időszakosan megszálló ártó lény lekapcsolódjon áldozatáról, akinek a
megfelelően elvégzett kezelés azonnali enyhülést hoz. Kostas megjegyezte, hogy
a Hold-börtön lakói az arra érzékenyek máján keresztül férkőznek hozzá
kiszemelt áldozatukhoz, így próbálván idő előtt kiszabadulni fogságukból.
Megnyugtató volt hallani, hogy ezek a kártékony emberi lelkek sem menekülhetnek
el a sorsuk elől: büntetésüket csak a karma urai engedhetik el. Egy nagy sziklán ücsörögtünk,
néztük, hogy tükröződik a holdfény a tükörsima vízen.
- Daskalos egyszer azt mondta nekem, - törtem meg a csendet,
hogy az ember öt
érzékszerve a legkevésbé sem alkalmas a valóság megismerésére, lévén, hogy
felettébb megbízhatatlanok.
-
Ez így is van, - bólogatott Kostas, és elégedetten pöfékelt a pipájával. - Az
érzékszerveink nagyon könnyen becsapnak minket. Ezt lehet megtanulni az efféle
előadásokból is, amit az imént volt szerencsénk végignézni. Az Igazság Keresői
éppen ezért csak a gyógyításra használhatják képességeiket. Trükkökkel nem
lehet sebeket behegeszteni, rákos daganatokat eltávolítani, vagy kiegyenesíteni
egy elferdült gerincet, még ha egy ügyes illuzionista látszólag szinte bármit
képes is leutánozni, amit egy szellemi mester valódi erejénél fogva végrehajt.
De az Igazság Keresői sohasem fogják csak azért csillogtatni a tudásukat, hogy
azzal széles tömegeket nyűgözzenek le, vagy kielégítsék az érdeklődők
kíváncsiságát.
- Sokan csak nehezen, vagy
egyáltalán nem tudnak különbséget tenni imposztorok, szélhámos csalók és
valódi gyógyítók között, - jegyeztem meg. - Mindenkit egy kalap alá vesznek.
- Éppen ezért kell különösen
óvatosnak lennünk, és nem adni okot a botránykeltésre azok számára, akik még
nem értik, mit is teszünk valójában, - magyarázta Kostas. - Meg kell őriznünk
az Igazság Keresőinek a becsületét. Tulajdonképpen magunkra kell vigyáznunk,
hiszen az Igazság maga nem szorul senki védelmére sem.
Felálltunk, és tovább sétáltunk.
Eszembe jutott, hogy Amerikában olyan elismert szerzők, mint Isaac Asimov vagy
Carl Sagan, az emberiség egyre szélesebb köreiben megnyilvánuló spirituális érdeklődésre
való tekintettel összefogtak egy közismert bűvésszel, a Csodás Kandival, hogy
segítségével leleplezzék a csalókat és az álgyógyítókat, akik tevékenységükkel
szerintük magának a racionális nyugati kultúrának az alapjait veszélyeztetik.
- Az egésszel csak az a probléma, -
meséltem Kostasnak és Chrysanthosnak, akik érdeklődéssel hallgatták
beszámolómat, - hogy a mozgalom aktivistái egyáltalán nem tesznek különbséget.
Randi és társai szemében minden gyógyító és mágus - még a valódi beavatottak
is - eleve imposztorok és szemfényvesztők.
Menet közben úgy belemelegedtem a
panaszkodásba, hogy az esettel kapcsolatban már saját megpróbá1 tatásaimat sem
hagyhattam ki a történetből. Egyik jóbarátom és kollégám, egy indiai származású
matematika professzor, mellesleg szigorú híve a nyugati tudományos
racionalizmusnak, egyszerűen képtelen volt megérteni, hogy egy magamfajta művelt
ember hogy vonzódhat a keleti szellemiség, Patandzsali jóga-szútrái és
Daskalos tanításai felé. Ez az egyébként jó természetű és jószándékú professzor
a főszervező szerepét vállalta magára, hogy egyetemünk meghívja előadni a Csodás
Randit, aki figyelmeztette hallgatóságát arra a „halálos veszélyre”, amit a
„sarlatánok” jelentenek racionális kultúránkra nézve. Kostasék nem állhatták
meg hangos nevetés nélkül.
-
Hogyan nyújt védelmet az embernek az ötágú csillag? - tereltem vissza a
szót eredeti, komoly témánkra, miután lecsillapodtak a kedélyek.
- Bármikor, ha szorult helyzetbe
kerül valaki, - felelte Kostas, ahogy tovább róttuk utunkat, kényelmesen
fel-alá a tengerparti sétányon, - képzelje azt, hogy egy fehér fényesség
ragyogja be, és gondolatban rajzolja maga köré az ötágú csillagot.
- Mit értesz „szorult helyzet”
alatt?
-
Azt, amikor az embert hétköznapi környezetéből asztrális támadások érik,
amikor gondolatilag vagy érzelmileg ráakaszkodnak, vagy más szellemi
dimenziókból érkező káros behatásoknak van kitéve.
- Kosta, megmutatnád, pontosan
hogyan is alkossuk meg magunk köré az ötágú csillagot? - kérdezte Chrysanthos.
Kostas elgondolkodott egy darabig, szippantott párat a pipájából, és belekezdett
a válaszadásba.
-
A csúcsa mindenképpen a fejetek fölé kerüljön, - magyarázta, a két vízszintes
ága pedig burkolja be a két karotokat, ha azt kétoldalt széttárjátok, mint egy
keresztnek a vízszintes szára. A csillag két csúcsa az ujjak hegyéhez kerüljön.
Az alsó két ág a két lábat vegye körbe, mint amikor terpeszben álltok, úgy,
hogy a két csúcs a lábfejeket érintse.
- Ha jól értem,
da Vinci klasszikus rajzának az állását kell leutánozni, széttárt karokkal,
terpeszállásban, - jegyeztem meg.
Pontosan. Az ötágú csillag az
asztrális világ szimbóluma, valamint az emberi tudatosság átalakulásáé, amint
az öt mostani érzékszerv helyett az öt felsőbb érzékhez fordul.
- Miben különbözik az ötágú csillag
nyújtotta védelem attól a tojás alakú fehér ragyogástól, amit meditáció közben
képzelünk magunk köré? - kérdezte Chrysanthos.
- Az ötágú csillag sokkal
szilárdabb. Ha egyszer megteremtetted magad köré, semmi, ismétlem, semmi
negatív nem érinthet meg. Az egyetlen dolog, ami még az ötágú csillag erején is
túltesz, az a hatágú csillag, de azok, akik már ennek is mesterei, csak
jótettekre képesek, csak szeretetet sugároznak magukból. Értitek?
- Tehát az ötágú csillag technikáját
akár gonosz szándékú emberek is elsajátíthatják? - ötlött fel bennem a kérdés.
- Igen, - felelte Kostas, - csakhogy negatív célzattal anapodoszt, egy
feje tetejére állított ötágú csillagot fognak alkotni, ami Lucifernek a
jelképe. I la azonban az Igazság Keresője magára öltötte a jó állású ötágú
csillag védőburkát, már semmilyen negatív gondolat vagy érzelmi hatás nem
érheti.
- Ha jól értem, azt mondod, hogy
bárki, aki megfelelő módon alkalmazza az ötágú csillagot, az védőburkot von
maga köré, óvó erőket idéz meg.
- Természetesen. Az ötágú csillag
megrajzolása nem más, mint egyfajta szellemiség megidézése.
- Vajon csukott szemmel érdemes
magunk köré rajzolni? - töprengtem hangosan.
Úgy
képzeled el, ahogy neked tetszik, - válaszolta Kostas, majd lassú mozdulatokkal
elkezdte lépésről lépésre bemutatni, hogyan is alkossuk meg magunk köré a
csillagot, ezt a mentális talizmánt.
Egy padra tette le a pipáját, és
körülnézett, jár-e valaki rajtunk kívül a sétányon. Biztos akart lenni abban,
hogy egyetlen avatatlan szempár sem mered ránk a távolból, azt kémlelve, miféle
furcsa mozdulatokat teszünk, miközben próbáljuk elsajátítani ezt a lelkünk és
szellemünk védelmére szolgáló mentális technikát.
Senki sem volt látótávolságban,
Kostas szembefordult hát a tengerrel és a kelő Holddal. Terpeszbe állt, bal
karját oldalra nyújtotta, jobbját pedig egyenesen fölfelé. Pár pillanatig így
állt mozdulatlanul - arra várt, hogy kövessük mozdulatait.
-
Kezdjük a csillag legfelső csúcsával, a jobb kéz ujjhegyénél! Kössétek össze
azt a pontot egy egyenessel a jobb lábfejetekig. Megvan? Kissé esetlenül próbáltuk követni
utasításait.
- Most a jobb lábfejetektől
induljatok el gondolatban fölfelé a bal kéz ujjhegyeinek irányába, majd a bal
kézfejtől a karok vonalában a jobb kézfejig. Feszítsétek meg a kezeiteket!
Most kössétek össze a jobb
kezeteknél lévő pontot a csillag bal lábatoknál található csúcsával, onnan
pedig induljatok el ismét fölfelé, egészen a fejetek fölé, a kiindulópontig.
Ezzel gondolatilag megalkottátok az ötágú csillagot, - fejezte be Kostas, és
ellazította tagjait.
- Csináljátok csak meg még
egyszer-kétszer! - vezényelt nekünk. Pár próbálkozás után Chrysanthos és én is
úgy éreztük, biztonsággal elsajátítottuk az ötágú csillag rajzolásának
technikáját, levédve ezzel magunkat. Kostas hozzáfűzte, hogy a gyakorlathoz
legközelebb már nem szükséges felállnunk: - Elég, ha gondolatban követitek
végtagjaitok mozgását, és mentálisan teremtitek meg az ötágú csillagot.
Különben még félreértenének titeket, és mindenféle kellemetlen következménnyel
kellene számolnotok, - magyarázta mosolyogva.
- Egyáltalán, muszáj gondolatban
vonalakat húzogatnunk? Nem elég, ha egyszerűen csak beleképzeljük magunkat egy
kész ötágú csillagba? - kérdeztem.
- Nem, nem elég. Az ötágú csillag védőburka éppen a megrajzolásával
aktivizálódik. Ha csak beleképzeled magad, az még semmit
sem
ér. De ha újra és újra megrajzolva
életre kelted ezt az óvó elementált - mert ugye, mi mást is teremt
ezáltal az ember, ha nem egy elementált?! -, azzal energiával töltőd fel a
lényét, megerősíted őt. S ha ezzel megvagy, már elég, ha csak a figyelmedet rá
irányítod, és ő abban a pillanatban rendelkezésedre áll védelmével.
Eszembe jutott, hogy ezek szerint a
színházban nem megfelelően alkalmaztam a technikát, mert nem rajzoltam meg az
ötágú csillagot, csak beleképzeltem magam egynek a belsejébe. Kostas
megnyugtatott, mondván, hogy mivel vele voltunk, ezért egyébként sem kellett
tartanunk semmiféle démoni szörnyeteg esetleges jelenlététől.
- Különben is, az Igazság Keresői
automatikus védelem alatt állnak, - tette még hozzá biztatólag. - De ha valaha is szembe találnátok
magatokat egy anapodosszal, egy feje tetejére állított ötágú csillaggal, akkor
jobban teszitek, ha azonnal levéditek magatokat! így még a luciferi
ellenerő sem lehet hatással rátok.
- Hogy lehetséges ez? - furcsálltam
a dolgot.
- Az egyik csillag magába zárja a
másikat, így, - azzal Kostas behajlított ujjakkal összekulcsolta a két kezét.
- A helyes állású ötágú csillag felborítja az anapodoszt, és semlegesíti annak
erejét.
Megkértem Kostast, hogy magyarázza
el bővebben, milyen veszélyek ellen véd az ötágú csillag. Készséggel ecsetelte, hogy bármilyen asztrális fenyegetés ér minket -
például tudatos álmodás közben egy negatív rezgéssel találkozunk a
leghatásosabb védelmünk az ötágú csillag lehet. - Ha pedig bármilyen formában,
akár csak egy látomásban is, az anapodosz szimbólumával szembesülnétek,
gondolatban rajzoljátok magatok köré a helyes állású ötágú csillagot. Még
akkor is, ha - mint mondtam - az Igazság Keresőiként mindenképpen védve
vagytok.
- Ezek a védő mechanizmusok az
Igazság Keresőinek is fontosak, - folytatta Kostas, - hiszen amikor elkezdjük
felnyitni asztrális energiaközpontjainkat, vagyis csakráink szirmait, akkor
készen kell állnunk önmagunk megvédésére a más dimenziókból érkező ártalmas behatásokkal
szemben.
Kostas
ismételten megjegyezte, hogy a csakraszirmok csukott állapotban egyfajta
eredendő védelmet biztosítanak; „erős vár a mi testünk” - hogy a szavait
idézzem. Ha azonban felkészületlenül nyitjuk meg asztrális
energiaközpontjainkat, mielőtt még uralni tudnánk gondolatainkat és
érzelmeinket, ezzel olyan negatív rezgéseknek és elementáloknak adunk utat,
amelyek könnyedén megzavarhatják és felboríthatják lelki és szellemi
egyensúlyunkat.”
Kapcsolódó cikkek az oldalon: