Töröltem magam Facebookról. Ez úgy indult, hogy még tavaly ősszel a telefonomról leszedtem a Facebook alkalmazást. Nem a Messengert, csak a Facebookot. Most viszont januárban szükségét éreztem egyfajta tabula rasa végrehajtásának. Megtehettem volna, hogy kigyomlálom az ismerőseimet egyesével, de csak nagy munka, vesződség árán. Ráadásul újra megtaláltak volna ugyanazok, akikkel érdemi kommunikációt nem folytattam már nagyon rég és nem is akartam beszélgetni a jövőben.
Ez érintette a blogom oldalát is. Bevallom ez volt az egyik visszahúzó erő mindig is, hogy leváljak arról a platformról. De végül szerintem jól döntöttem. Szerintem eddig is megtalálta a blogot, aki szerette volna. Benne voltam még néhány számomra fontosabb csoportban is. Ezek közül az egyik művészeti/rajongói csoport volt, három közösségi tér funkcióval bírt és volt egy, amit egy író-előadó üzemeltetett. Az ezekről való leválás azonnal éreztette hiányát, ugyanakkor bebizonyította, hogy lehet nélkülük is élni. Ami az emberi kapcsolatokat illeti az én esetemben az igazán fontos emberekkel mindenképpen tudok a jövőben élőben, személyesen kommunikálni. Vagy ha nem adatik meg az élő szó, akkor emailben, telefonon.
A MEGOSZTÁS
Sohasem azt tartottam fontosnak, hogy ki milyen kutyás-macskás vicces vagy szomorú hírt, képet oszt meg, ha nem a lényegi beszélgetést. A Facebook pedig különösen nem a minőségi tartalmat, ha nem a mennyiséget részesíti előnyben. A platform újításai pedig egyáltalán nem nyűgöztek le. A videós tartalmak, hirdetések és egyéb dizájn változások helyett jobban örültem volna, ha a fotóimat nem rontott minőségben tárolja az oldal.
Elektronikus én-képeket alkotunk magunkról. 2021-ben az emberek többsége számos tévképzete mellé elektronikus tévképzetek is társulnak. Vannak akik azt hiszik, hogy a Facebook nem működik a Messenger chat/levelező rendszere nélkül. Illetve, hogy csak mobilon lehet közösségi életet élni. Egyes bejegyzések miatt ölre mennek. Félre értik a félre érthetőt és túlmagyarázzák a nyilvánvalót. Az ízlés különbségekről szóló vitákról nem is beszélve. Természetesen van a dolognak jó oldala is, el ismerem. De még ott nem tartok.
ÉS DEZINFORMÁCIÓ
Mindamellett, hogy a sokadszorra látott meme tengerből elegem lett. Meguntam azt is, hogy én legyek az emberek fact-chack-je. Mikor nyilvánvaló hazugságokba, félrevezetésekbe botlottam sokadszorra és erre fel is hívtam annak a figyelmét, aki azt megosztotta a válasz az volt, hogy: "Nem mindegy? az üzenet számít!".
KÖTÉSEK, OLDÁSOK
Van az a pont, ahol el kell gondolkozni, hogy mit is keresünk a világhálón. Azon belül is annak a közösségi platformjain, mint pl. Facebook, Twitter. Ha csak annyival megelégszünk, hogy a rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal, exekkel és párokkal néha megosztunk egy vicces képet, akkor jó a közösségi hálózat. Annak a legalacsonyabb, legrosszabb verziója is. Ha nyomozni akarunk mások után, fotóalbumot, reklámfelületet akarunk annak is jó.
Viszont amennyiben elkezdtünk ráérzékelni, hogy az általunk felvállalt virtuális tér is a miénk, akkor a helyzet bonyolódik. Kezdve azzal, hogy mi szükségét érezzük annak, hogy személyes, nyaralásos fotóinkat megosszuk a szomszédokkal éppúgy, mint a rokonsággal, barátokkal? Mi haszna van annak, hogy "ismerősünk" valaki, akit az utcán föl sem ismerünk? Lájkoljuk a fotóját, de egy mukkot sem vakkantanánk oda egymásnak szemtől szembe. Vagy éppen mi haszna van annak, hogy régi exek, volt munkatársak figyelgessék, hogy éppen "mit csinál most az a szerencsétlen?"
Számos ismerőssel évekkel korábban kialakult egyfajta karmikus, energetikai kötés. Sok esetben az élet volt olyan kegyes, hogy a már idejét múlt kapcsolatokról levágott minket. Azon rezgés szintű emberek, akik már nem segítenék tanulásunkat valamilyen oknál fogva eltűnnek.
Ezután jövünk mi, a hálózat csapdájában vergődve és egy-egy virtuális képpel tovább tápláljuk azt a halovány kötést is, amire már semmi szüksége semelyik félnek.
HÁLÓZAT ÉS SEJT SZERŰ FELÉPÍTÉS
A közösségi hálózat nem véletlenül hálózat. Kezdve azzal, hogy manapság mindenki görcsösen kötődik mobiltelefonjához. Ha már nincs közelünkben a sok esetben drága, havi fizetés sokszorosát meghaladó készülék, akkor aggódunk.
- Hol a mobilom?
- Miért? Fontos hívást vársz vagy üzenetet?
- Nem, de... csak kell.
Azt vettük észre az évek során, hogy összenőtt velünk egy készüléktípus. Az egyik márka angolul ki is mondja ezt: Iphone. Ami magyarul annyit tesz: én vagyok a telefon! Archaikusabban megfogalmazva: mobilozom, tehát vagyok.
A hálózat nem véletlenül hálózat, mert a pók meg tud fogni mindent, ami hálójába akadt. De a pókok nem mi vagyunk, ha nem a hálózat irányítói. Kényelmes lehet persze abban a tudatban is élni, hogy hasonlóak vagyunk, mint egy mindent tudó pókok. Elérhetünk mindent az interneten, de ennek az elérésnek ára és korlátai is vannak.
A KORSZELLEM
Ilyen korszellemben, ahol távolodtunk egymástól is (vagy inkább eltávolítódtunk?) különös próbatétel tételesen felmérni kapcsolatainkat. Valóbban szükség van mindegyikre? A régi érzelmeket, társulásokat nem az újak rovására tartom fent? Elégséges az internetes kapcsolattartás? Néhány email és messenger üzenet helyett nem volna jobb, ha néha áthívnám a másikat egy közös beszélgetésre? Vagy féljek, még akkor is ha ő és én is teljesen egészségesek vagyunk?
Szerintem minden időben merjünk vágni és kötni. Varrni és nyisszantani ahol kell! A mértéket úgyis érezzük idővel. Vagy nem. De tapasztalatot szerezni, tanulni mindenből lehet. Közben, pedig tartsuk szem előtt többek vagyunk mint az, amit megmutathatunk egy online felületen! Már csak azért is, mert ezek az online felületek végtelenül felületesek.
