2012. november 14., szerda

Az Enigma tündöklése, szünetelése és feltámadása

Horváth Zoltán gyermeke, az Enigma című műsor, melynek gyakori vendégei, interjúalanyai és beszélgető partnerei Száraz György és Szűcs Róbert. Úgy hozta a sors, hogy a műsor 99 adást élt meg a Fixtv-n, ahol is mint egy varázsütésre zárkózott el a tv vezetősége a további részek sugárzásától. Ezzel nemcsak  elkerülhetetlenül  magukra haragították nézők ezreit, hanem le is mondtak a legnézettebb műsorukról is. Merthogy a megfelelő kábelszolgálatóval nem rendelkező Enigma hű nézőserege az élő adásokat valóbban szó szerint élőbben kívánta megtekinteni, ám legtöbbször a szerverek nem bírták a rohamot. Ez is jelzi, hogy igenis volt igény a műsor tartalmára megszűnésekor, hogy pedig még mindig van, azt a folyamatosan szaporodó tetszikek számán lehet mérni az Enigma facebook oldalán.
       A Fix tvs távozást köveőten, bő hónapnyi adásszünet után újra forgott a kamera, a nézők örömére a Karma TV-nél remény volt a műsorba kerülésre. Ez a lehetőség is azonban hamar megszűnt és maradt végső és legjobb lehetőségnek a később jól működő, Youtube-ra történő video készítés. 
"A műsor spirituális, természetfeletti és megmagyarázhatatlan jelenségek, történések felkutatásával és azok okainak feltárásával foglalkozik. Ellátogatunk a Föld szakrális helyeire és megmutatjuk, hogy miért voltak fontosak az emberek életében. Tarts velünk és libbentsük le a fátylat a misztikus, sokakat érdeklő, különös rejtélyeiről és a hozzájuk kapcsolódó személyekről. Az igazság az Enigmában van…../Enigma facebook bemutatkozás"
Az Enigma nem csak témáit, hanem színes műsorvezetőit és közönségét illetően is különleges oázis a magyar médiában. Technikai kivitelezését tekintve is minőséginek mondható, profi digitális háttér és ahhoz illő megvilágítás, több kamerás felvételezés és természetesen ehhez illő hangosítás jellemzi a műsorkészítést.
A házigazda Horváth Zoltán többek közt aurafotózással, lelki tanácsadással és időnként Egyiptomba túravezetéssel foglalkozik.
       Száraz György az Enigma élő spirituális könyvtára szabadidejében a Boldognapot.hu online újságot szerkeszti és időnként előadásokat tart.
Szűcs Róbert író a Hihetetlen magazin főszerkesztője az UFO és más "hihetetlen!" témák nagy tudora. Ő inkább a materiális-racionális megközelítést képviseli.
Modern műsorhoz illően pedig valamilyen formában mindhárman képviseltetik magukat közösségi oldalakon. Zoli többször is megemlítette, hogy nézői inspiráción felbuzdulva, youtube-on megosztott videón keresztül kapott ötletet és tartalmat egy-egy adáshoz.
" Mert a hamisság elidegenít, de az igazság felszabadít."
Fölmerül a kérdés, hogy akkor miért dobta be a törülközőt a Fixtv? Találgatni lehet és elképzelhető sosem tudjuk meg a teljes igazságot, a tényt viszont kikerülni lehetetlen, hogy az Enigma 99 és 98.-ik adása rendkívül erősre sikeredett. Mindkettő az itthoni, Magyar helyzet mélyére igyekezett ásni és következtetéseket levonni. Tették mindenféle erőltetett magyarkodás és jól látható megalázkodás nélkül, pusztán kulturált társalgási hangnemben, elmondták a kamerák előtt, hogy ők mit tudnak.
       Hungáriánkban, a jelenleg szántszándékkal eladósított, és ki nem mondott szavak országában egy műsorban végre nyilvánosan is kimondtak pár ébresztő mondatot. Valóbban emiatt kellett volna egy korszaknak megszűnnie? Ítélkezés helyett nézzünk meg pár hajmeresztő információt, témakört amit érintett az Enigma:

- Az egyiptomi Szfinx tudományosan elismert, hogy régebbi, mint a nagy piramisok. A piramisok kora pedig vélhetően szintén ősibb mint a mai tankönyvekben levő adatok; bár ezt is kevésbé szeretik említeni.
 - Léteztek 10-12 ezer évvel ezelőtt is magas fokú kultúrák (pl. Atlantisz), melyeknek ugyan legtöbb nyomát elmosta a természet, azonban a tagadásuk éppoly értelmetlen mint a civiláció csúcsának tekinteni az atombombát.
- A Magyarság és a Hunok közt valós kapcsolat van, külföldi tudósok bizonygatják nekünk DNS tesztekre, középkori levelezésekre hivatkozva, hogy semmi okunk az önsanyargatásra.Volt és még ma is megtalálható az boldogasszony - ősvallásunk, melyből erőt és tartást volnánk képesek meríteni. 35-40 éves kontinuitásról beszélhetünk, mely szerint a mi őseink régóta fogva a Kárpátok lakói voltak.
- Feltételezhető, hogy Royal Rife a rákos, daganatos betegedésekre még a 20. század elején vélhetőleg megtalálta a helyes kezelést. A jelen gyógyszer és élelmiszeripara pedig kevésbé szolgálja az emberek egészségét, mint roncsolja.
 - Közemberek megkérdezése nélkül nyugodtan foglalkoznak kormányok olyan technológiákkal, mint a Haarp, időjárás módosítás, földre zuhant csészealjak, sikeres antigravitációs kísérletek.
- A magyar nyelvhez hasonlatosan a Székely-Magyar rovásírás szintén több ezer évre vezethető vissza.
- "A Kánaán földjén megölt kánaániták például Arad és Kis nevű településeken éltek. Arad királyának neve Fela (Béla) volt. Nyelvük a sumérhoz hasonlított Az íráskutatók szerint 28 betűs írásuk megegyezik a 21-22 betűből álló székely- magyar rovásírással, amely egyes vélemények szerint arámi eredetű. Jézus pedig arámi nyelven beszélt. Ez az írás, mármint a kánaánitáké azonban ékírás. Nem fába, hanem agyagba írták. Fővárosuk neve: A Szent Sólyom Városa. Sólyom formájú Istenük volt, aranyból, amely előbukkant az évezredes mélységből, a régészek jóvoltából. Sólyom= Horrus Hiero Salamos, azaz Jeruzsálem. Jeruzsálem volt a kánaániták fővárosa. /forrás"
 - Lehetséges előállítani a hagyományos atomerőművektől jobb, tisztább erőműveket, azonban az ilyen törekvések egyértelműen ellenkeznek a jelen világrendi-berendezkedés érdekeivel.
- Nigel Farage és Farrakhan-hoz hasonló szókimondó emberek nyíltan hangoztatják, hogy egy globálisan működő világkormány, new world order, abszolút cionizmus stb... eszmeisége segítségével igyekeznek milliárdosok saját kedvük szerint megalkotni. Ez pedig ma már teljesen nyilvánvaló lehet bárki számára, elég megnézni hogy kik irányítják a nagy média trösztöket, kik diktálják a bankok világát: ugyanazok.- Crowley, Däniken, Arany Laci, Egely György stb. írók, gondolkodók, "máshogy gondolkodók" életének világlátásának bemutatása.
- Rengeteg ma még rejtett emberi képességünk van, amit a tudományos boszorkányüldözés eszméje igyekszik "pogányságnak" és haszontalan Istentelenségnek beállítani. Holott a tudatlanság fátylain keresztül látva kiviláglik, hogy a legnagyobb szentek mind csodákat hajtottak végre akarva akaratlanul és tetteikkel  mondták el:, legkevésbé sem azért születtünk mi emberek hogy létünk földi pokol legyen és nálunk alantasabbakat szolgáljunk. Az ember igenis teremtésre született! Akkor hát miért félnénk fölfedezni önmagunk és közeledni a nagy Abszolútum megértéséhez, az élet teljesebb tapasztalásához?

Meglehet, hogy vannak az Enigma nézésére ellenérvek. Egy gyakorlott, szkeptikus materialista minden témájához hozzá tudna mondani valamely negatívat. Meglehet, hogy számos hoax, ködös feltételezés hangzott el a műsorban, viszont azoknál is több olyan érdekes adat, hang és képanyag, információ jutott el általa emberekhez, amely a mainstream médiában tiltott téma.
A megközelítés a lényeg, az hogy egy relatíve minket is érintő, de elhallgatott dologról el kezdünk beszélni akkor is ha nem vagyunk professzorai a témának. Sőt leginkább akkor! Bárcsak több olyan műsor létezne, ahol a készítők valóbban igyekeznek saját eszközeikkel az emberek elé tárni a Valóságot.

Most kocka házakban élünk, az embertelen gépkorszakot szolgáljuk - nekünk ez már természetes, mert ebbe születtünk bele. Azonban eszmélnünk kell a hívó hangokra, a tartalmatlan misztikus szövegek helyett muszáj igaz érthetőeket használunk, szembe kell szállnunk az egónkkal és egy tudatosabb létezés felé hangolódni. Mindez természetesen nem megy egyik napról a másikra és ami a legfontosabb; nem megy egyedül. Tetszik vagy sem Együtt kell megfejtenünk életünk enigmáit, Együtt kell haladnunk, itt a Föld bolygón előre, széles köröket róva csillagunk körül.

FRISSÍTÉS - Nov. 30.:
A fiúk bár nehézségekkel küzdenek, de immár Enigmák néven valóbban belefogtak a műsorkészítésbe. 
Az új részeket saját youtube csatornájukon is nyomon lehet követni.


Sorrendben az eddigi Enigma adások:
100 _ Enigma 2012.11.20. Karma tv és a jövő?
99 _ Enigma 2012.10.09. Nemzetünk jövője  / Utolsó fixtvs adás
98 _ Enigma 2012.10.02. Tiltott magyarság
97 _ Enigma 2012.09.25. Felemelkedés
96 _ Enigma 2012.09.18. Expedíció a déli-sarkra
95 _ Enigma 2012.09.04. Háború vagy béke?
94 _ Enigma 2012.08.28. Szabadságot a léleknek!
93 _ Enigma 2012.08.21. A nyúl ürege
92 _ Enigma 2012.08.14. Ami a színfalak mögött van
91 _ Enigma 2012.08.07. Enigma Olimpiai játékok
90 _ Enigma 2012.07.24. Apollo küldetések
89 _ Enigma 2012.07.17. A mélység titkai
88 _ Enigma 2012.07.10. Ősi összeesküvők 2. rész
87 _ Enigma 2012.07.10. Ősi összeesküvők 2. rész
86 _ Enigma 2012.07.03. Enigma találkozó, töltődés
85 _ Enigma 2012.06.26. Ősi összeesküvők
84 _ Enigma 2012.06.19. Az istenek kézjegyei
83 _ Enigma 2012.06.12. Az ősök visszatérnek
82 _ Enigma 2012.06.05. Rockefeller forgatókönyvek
81 _ Enigma 2012.05.29. Csíkok az égen
80 _ Enigma 2012.05.22. Antigravitáció
79 _ Enigma 2012.05.15. Fából vaskarika
78 _ Enigma 2012.05.08. Vissza jövőbe!
77 _ Enigma 2012.05.01. A korona titkai
76 _ Enigma 2012.04.24. Mesés India
75 _ Enigma 2012.04.17. Paradetektívek
74 _ Enigma 2012.04.10. Az Igazi Mátrix
73 _ Enigma 2012.04.03. Arvisurák
72 _ Enigma 2012.03.27. A Tunguzka rejtély
71 _ Enigma 2012.03.20. Ősi vallásunk
70 _ Enigma 2012.03.13. A magyarság titka
69 _ Enigma 2012.03.06. Összefoglaló
68 _ Enigma 2012.02.28. Összefoglaló
67 _ Enigma 2012.02.21. III. Világháború?
66 _ Enigma 2012.02.14. Internet háború
65 _ Enigma 2012.02.07. Minden betegség gyógyítható
64 _ Enigma 2012.01.31. Az elme hatalma
63 _ Enigma 2012.01.24. Dobogókő és a Láma
62 _ Enigma 2012.01.17. Tiltott találmányok
61 _ Enigma 2012.01.10. Sorsjáték 2012
60 _ Enigma 2012.01.03. "Baljós árnyak"
59 _ Enigma Extra 2012  Világvége variációk
58 _ Enigma 2011.12.20. A Karácsony szelleme
57 _ Enigma 2011.12.13. Rejtélyek az égen
56 _ Enigma 2011.12.06. UFO vs. repülő csészealj
55 _ Enigma 2011.11.29. Elmeháború 2.
54 _ Enigma 2011.11.22. Elmeháború
53 _ Enigma 2011.11.15. Az egyház sötét oldala
52 _ Enigma 2011.11.08. Vatikáni összeesküvések
51 _ Enigma 2011.11.01. A világ leigázásának forgatókönyve
50 _ Enigma 2011.10.25. Földalatti világkormány
49 _ Enigma 2011.10.18. A Lándzsa
48 _ Enigma 2011.10.11. Rejtélyes hangok
47 _ Enigma 2011.10.04. Crowley
46 _ Enigma 2011.09.27. Fenséges 12 - 2.rész
45 _ Enigma 2011.09.20. Fenséges 12
44 _ Enigma 2011.09.13. Ősi kultúrák és az idegenek 2.
43 _ Enigma 2011.09.06. Az idegenek
42 _ Enigma 2011.08.30. Az ősi kultúra és az idegenek
41 _ Enigma 2011.08.23. A Mars
40 _ Enigma 2011.08.16. A Hold titkai
39 _ Enigma 2011.08.09. Planet-X
38 _ Enigma 2011.08.02. Csillagközi űrhajók vs 2012
37 _ Enigma 2011.07.26. UFO-k: Miért jönnek?
36 _ Enigma 2011.07.19. Egyiptomi Újév
35 _ Enigma 2011.07.12. Magyar X-Akták
34 _ Enigma 2011.07.05. Igazi X-Akták
33 _ Enigma 2011.06.28. Piramisok - Kik, Miért, Mikor?
32 _ Enigma 2011.06.21. Egyiptom
31 _ Enigma 2011.06.14. Hihetetlen Történetek
30 _ Enigma 2011.06.07. Az ufológia 20 éve 2.
29 _ Enigma 2011.05.31. Az ufológia 20 éve 1.
28 _ Enigma 2011.05.24. Atlantis hagyatéka
27 _ Enigma 2011.05.17. Tudatmanipuláció 3 / HARP
26 _ Enigma 2011.05.10. Tudatmanipuláció 2.
25 _ Enigma 2011.05.03. Tudatmanipuláció
24 _ Enigma 2011.04.26. Atlantisz titokzatos tudása
23 _ Enigma 2011.04.19. Titkolt igazság
22 _ Enigma 2011.04.12. WikiLeaks - Top Secret
21 _ Enigma 2011.04.05. Atlantisz
20 _ Enigma 2011.03.29. Magyarság eredete 3.
19 _ Enigma 2011.03.22. Magyarság eredete 2.
18 _ Enigma 2011.03.15. Magyarság eredete
17 _ Enigma 2011.03.08. Istenek Alkonya
16 _ Enigma 2011.03.01. Daniken
15 _ Enigma 2011.02.22. Karma és vallás
14 _ Enigma 2011.02.15. Roswell, Lehull a lepel 2.
13 _ Enigma 2011.02.08. Roswell, Lehull a lepel
12 _ Enigma 2011.01.11 Élet az élet után
11 _ Enigma 2011.02.01. A II. világháború még tart?
10 _ Enigma 2011.01.25. Hitler csészealjai 2.
09 _ Enigma 2011.01.18. Hitler csészealjai
08 _ Enigma 2011.01.04. A Mars rejtélyei
07 _ Enigma 2010.12.28. Élet a halál után
06 _ Enigma 2010.12.21 Karácsony Szelleme
05 _ Enigma 2010.12.14. Mi várható 2011-ben?
04 _ Enigma 2010.12.07. Egyiptom-Száraz György
03 _ Enigma 2010.11.30. Egyiptom-Szűcs Róbert
02 _ Enigma 2010. 11. 23 Egyiptom. Vendég: Száráz György
01 _ Enigma 2010.11.16 Egyiptom-Tóth Róbert

2012. november 6., kedd

Rádiós beszélgetések Malom Bendegúzzal, Masaru Emotoval...

Rádiós beszélgetések érhetőek el Malom Bendegúz, Weixl Várhegyi László, Kozsdi Tamás és Masaru Emoto urakkal.

Adások tartalma:
Emoto Masaru - a "víz nagykövete". . . . . . . . . . . 00:40:53___(37.4 MB)
Kozsdi Tamás - Térhíradó. . . . . . . . . . . . . . . . . . 01:09:40___(63.8 MB)
Malom Bendegúz - A bűnös vallás. . . . . . . . . . . . 01:09:15___(63.4 MB)
Malom Bendegúz - A kétnemű világ. . . . . . . . . . . 00:42:13___(38.6 MB)
Weixl Várhegyi László - A parlagfű allergiáról. . . . 00:37:13___(34.0 MB)

http://data.hu/get/7308439/Weixl_Varhegyi_Laszlo_Parlagfu_allergia.mp3




2012. november 4., vasárnap

Paksi Zoltán - interjúk

Paksi Zoltán író-asztrológussal rögzített interjúk, melyek legfőképp az asztrológia - asztrozófia témaköreibe engednek mély betekintést. Ugyancsak sokat hallhatunk még a mitológia, a  spiritualizmus fontosságáról,  a párkapcsolatok és gondolataink szerepéről.


!!! SZERK.: !!!
A LINKEK JELENLEG HALOTTAK 
Youtube felületen néhány megtalálható, azonban jogi és egyéb viták elkerülése okán az alábbi oldalak felkeresése ajánlott, annak aki szeretné követni Paksi Zoltánt:
https://csillagmeditacio.hu/
https://www.youtube.com/user/PaksiZoltan/videos
https://www.facebook.com/paksi.zoltan.asztrozofia



Feltöltések típusa, tömörítetlen mp3 fájl:

Nyilas. . . . . . . . . 01:17:34___(71.0 MB)
Kígyótartó. . . . . .01:01:08___(84.8 MB)
Skorpió. . . . . . . .01:17:34___(55.9 MB)
Szűz. . . . . . . . .  .00:54:06___(49.5 MB)
Oroszlán. . . . . . .01:17:35___(71.0 MB)
Bak. . . . . . . . . . .01:27:21___(79.9 MB)
Mérleg. . . . . . . . 01:10:24___(64.4 MB)
***
- Felvezető beszélgetések. . . . . . . . . . .  . . . .01:40:32___(92,0 MB)
- A gondolkodásról. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 01:19:13___(72,5 MB)
- A spiritualitásról a hétköznapi életben . . . .01:12:50___(66,6 MB)
- Az ember és Univerzum kapcsolata 1. . . . 00:53:42___(49,1 MB)
- Az ember és Univerzum kapcsolata 2. . . . 00:37:26___(34,2 MB)
- A meditáció. . . . .. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .00:57:45___(52,8 MB)
- A szerelem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .01:22:13___(75,3 MB)
- Csillagmesék Csillaggyerekeknek. . . . . . . .00:35:48___(32,7 MB)
- Csillagmesék - dal a Nappal. . . . . . . . . . . . 00:00:32___(05,5 MB)
- Csillagmesék - dal a Holddal. . . . . . . . . . . .00:01:37___(01,49 MB)

2012. november 1., csütörtök

Meditációs gyakorlatok egy tudatosabb létezésért

Azt manapság már bármely tudós elismeri, hogy mi emberek mind rendelkezünk egyfajta aurával, energia burokkal mely testünkön belül és kívül egyaránt állandóan jelen van. Ez a csomópontokkal avagy csakrákkal teli  energia hálózatunk, pedig reagál életünk minden egyes minőségbeli változására akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Vannak akik látják, s vannak akik azzal foglalkoznak, hogy bizonyos gépek segítségével próbálják láthatóvá tenni, később pedig a kapott kép segítségével gyógyítani, testünket.
           Mindezt így röviden, logikusan is szemrevételezve érthetővé válik, hogy egy létező jelenségről van szó, saját szellemi-fizikai kiterjedésünk olyan megközelítésével, amivel jelenleg a legtöbb ember nincs tisztában. Az interneten található számos aura és egyéb energetizáló gyakorlatok, melyek minden forrás megnevezést nélkülöznek és hatásuk kétséges lehet. Itt most két, többrétű gyakorlat bemutatása következik, melyek Dr. Stylianos Atteshlis, ismertebb nevén Daszkalosztól származnak. Markides ír róluk többek között Lángoló szív c. könyvében, a meditációs-koncentrációs gyakorlatok itt közvetlenül Daszkalosz tanítványa Kostas felügyelete alatt zajlanak.
           Az első gyakorlat az "éteri energiákból való töltekezést" szolgálja, az azt követő az éterikus erő érző, mozgató és bevéső tulajdonságának elsajátításához szükséges, mindemellett a gon­dolat- és érzelemvilágunk, valamint fizikai mivoltunk - egész­ségének fenntartásához. 
Áldozzunk tehát magunkra pár csöndes percet és próbáljuk ki őket! :)

Feltöltő éterikus gyakorlat:

Tudatotokból zárjatok ki minden jelen személyiségeteket zavaró tényezőt! - kezdte Kostas lassan, halk hangon. - Ismételjétek el néhányszor magatokban a szeretet szót, egyéni ritmusotoknak megfelelően. Szeretet... szeretet... szeretet... Kostas hangja fokozatosan mélyült, ahogy a szavakat mormolta.
Lazítsátok el izmaitokat! A szereteten kívül ne engedjetek elmétekbe más gondolatot! A szó ismételgetésével tökéletes összhangba kerültök az Abszolútum Szeretetével. Teljes béke és nyugalom tölt el benneteket. Megszűnnek a zavaró gondolatok, csak a béke és a derű érzése marad.
            „Most képzeljétek azt, hogy ragyogó fehér fény burkol be titeket, és érezzétek át anyagi létezésetek minden sejtjét, minden porcikátokat! Érezzétek testi határaitokat, a formába zártságot!
            Lélegezzetek mélyen, nyugodtan! Lassan, jó mélyeket! Lélegez­zétek át minden sejtetek, minden porcikátokkal vegyétek a leve­gőt! Egész testetekkel váljatok magává a lélegzéssé! Energiával töltődtök fel, élő éteri energia jár át titeket a lábujjatok hegyétől a fejetek búbjáig.
            Minden egyes lélegzetvétellel egyre fehérebben és fehérebbe ragyogtok. Vizualizáljátok a testetek körül sugárzó fényt - egyre fehérebb és fehérebb! Érezzétek át! Kilégzés közben eltávozik belőletek minden tisztátalanság, ami foltot ejthetne ragyogó fehérségeteken.”
Csukott szemmel folytattuk a gyakorlatot, egyre mélyebb medi­tációba merültünk.
Fejezzétek ki hálátokat a Szent Szellemnek, aki felépíti és fenn­tartja fizikai testeteket! - utasított minket Kostas. - Kívánjatok jó egészséget magatoknak, hogy testeitekben az egészség uralkodjon! Kívánjatok jelenvaló személyiségeteknek békét és nyugalmat! Törekedjetek a helyes belátásra és a bölcsességre, kérjétek, hogy megfelelően élhessetek a gondolkodás isteni adományával!
„Ennyi elég is lesz. Ezzel a módszerrel bármikor feltöltekezhettek éteri energiával, ha kimerültnek éreznétek magatokat,” - zárta le Kostas a gyakorlatot, amely nem tartott tovább tíz percnél.
Különböző éteri erők sajátosságainak elsajátítása:

Miután kinyújtóztattuk tagjainkat, Kostas újabb meditációs gyakorlatba kezdett velünk, amely ezúttal azt a célt szolgálta, hogy elsajátítsuk az éteri erők különböző tulajdonságait, s ezáltal gyó­gyítókká válhassunk, illetve elősegítsük testeink harmonikus fej­lődését.
Daskalos és Kostas azt tanította, hogy az éteri erőket négy alap­vető funkció szerint lehet osztályozni, amiket a tudatos gyó­gyításhoz, valamint a magasabb tudatszintekbe való beavatáshoz tudni kell uralni. A éteri erők ezen négyféle sajátossága a következő:
mozgató (kinetikus) jelleg, ami lehetővé teszi a mozgást és a rezgést;
érző jelleg, ami lehetővé teszi az érzelmek átélését, az érzéki tapasz­talatszerzést;
bevéső jelleg, ami a gondolatformák és mentális képek teremtéséért felelős; valamint teremtő (kreatív) jelleg, ami magát az életet tartja fenn, és a materializációs és dematerializációs folya­matokat működteti. Az Igazság Keresőinek célja az első három jel­leg tudatos elsajátítása meditáció segítségével, hogy aztán a ne­gyedik önmagától kifejlődjön, a többi éteri sajátosság uralásából fakadóan. Az éteri erők teremtő jellege a Szent Szellem fennhatósá­ga alá tartozik, s ez teszi lehetővé magát a gyógyítást.
            Behunyt szemekkel hallgattuk Kostas újabb elcsendesítő instruk­cióit: - Tökéletes nyugalom vesz körbe titeket, béke érzése járja át a testetek Az éteri erő érző jellegének segítségével érezzétek mind­két talpatokat! Most pedig a mozgató éterrel induljatok el felfelé lábaitokban, a bokáitok irányába! A mozgató és az érző éter »viittes átélése olyan érzetet kelt bennetek, mintha zoknit húzná­nk a lábatokra. Haladjatok tovább felfelé, a térdeiteken, a combjaitok át a csípőtökig, ahol a lábszáraitok a medencétekhez kapcso­lódik. Érezzétek át az érző éterrel mindkét lábatokat, egészen a csípőtökig! Most pedig alkalmazzátok az éteri erők bevéső jellegét, és vizualizáljátok azt, hogy lábaitok hófehér fénnyel ragyognak. Figyelem: a fény valóban hófehér legyen, mint a tiszta gyapjú, ne csak holmi márványozott, matt fehérség! Hiszen ez a ragyogás maga a fény! Kívánjatok jó egészséget a lábaitoknak!
Most térjünk vissza ismét az éteri mozgató jelleghez,” - foly­tatta Kostas. „Haladjatok felfelé a csípőtöktől a hasi tájékra, lassan, a bordáitokig. Az érző éterrel érezzétek át az egész altesti részt. Majd az éteri erő bevéső jellegét segítségül hívva vizualizáljátok azt, hogy a gyomrotokban és a hasi tájék körül egy halvány, ködös, kékesfehéren derengő fény ragyog. Ez a kékesfehér fény tölti ki törzsetek alsó felét. Kívánjatok jó egészséget fizikai testeteknek, annál is inkább, mert annak központja éppen itt, ezen a területen található - a napfonat (solar plexus).”
            „Mozgassátok az éteri energiákat ismét felfelé, a mellkas tájékára. Lassan haladjatok, lassan, töltsétek ki a mellkasotokat, mígnem az érző éterrel az egész felsőtesteteket át nem érzitek! Az éteritás bevéső jellege segítségével vizualizáljátok azt, hogy a mellkasotok­ban és akörül halvány rózsaszín fény dereng, s rózsaszínbe burkol­ja törzsetek felső részét. Kívánjatok jó egészséget asztráltesteteknek, amely érzelemvilágotokért felelős. Kérjétek, hogy jelenvaló szemé­lyiségetek a tökéletes béke és nyugalom állapotába kerüljön!”
            , A mozgató éterrel haladjatok ismét felfelé a vállaitok irányába, majd le a két karotok mentén. Az éteri erők mozgása a karjaitok­ban lefelé irányul. Haladjatok lassan lefelé, előbb konyákig, majd a csuklókig, s végül a tenyereken át az ujjaitok hegyéig. Életerő tölti ki mindkét kezeteket. Érezzétek az érző éterrel, a bevéső jelleget pedig használjátok a vizualizációra: karjaitok hófehér fényben tündököljenek! Kívánjatok jó egészséget a karjaitoknak, hogy kezeitek a gyógyítás eszközévé, embertársaitok fájdalmainak csil­lapítóivá lehessenek! Kérjétek kezeitekre az AbszoJútum áldását, hogy érintésetekkel azt adhassátok tovább!”
„Az éteri erők mozgató sajátosságával induljatok el ismét felfelé, a pajzsmirigyhez.
A bevéső éterrel vizualizáljatok a nyakatok köré egy homályosan derengő narancsszínű fényt. Ez a narancsszínű sugárzás öleli körbe a pajzsmirigyeteket. Három testetek energia, áramlásainak a középpontja található itt, kívánjatok hát jó egészséget mindhárom testeteknek!”
            „Induljatok el újra a mozgató éterrel, és érezzétek, ahogy az éteri erők a fejetekbe áramlanak! Lassan, bele a fejetekbe! Érzitek a fejeteket? Használjátok az éteri erők érző jellegét! Most pedig a bevéső éterrel vizualizáljátok azt, hogy fejteket betölti és körbe­ragyogja egy halvány aranyfehér fényesség. Aranyos ragyogás árad a fejetekből, a fejetek körül. Kívánjatok jó egészséget mentál - testeteknek! Figyelem: kérjétek, hogy megfelelően használhassá­tok a gondolkodás isteni adományát, hogy helyesen gondolkodja­tok, és helyes ítéleteket hozzatok.”
„Végül forduljunk ismét az éteri erők érző sajátosságához,” - folytatta Kostas. „Fizikai testetek minden sejtjében, minden por- cikátokban benne érzitek magatokat. A bevéső éter segítségével aranyfehér fényt vizualizáltok a fejetekben és a fejetek körül, rózsaszín fényt a mellkasotok belsejében és körülötte, kékesfehér fényt a hasi tájékon, míg végtagjaitok - karjaitok és lábaitok - hófe­hér fényben fürdenek. Most pedig, mindezzel egy időben képzel­jétek azt, hogy körülölel titeket egy hófehér ragyogás, amely megvéd titeket minden káros behatástól. Kérjétek, hogy ez a tojásdad alakú fehér fényesség szolgáljon jelen személyiségetek pajzsa­ként, hogy védelmezzen a rosszindulatú gondolatok és elementálok ellen. De ne akarjátok, hogy ezek az ártó elementálok visszaszálljanak teremtőikre, mert ez esetben hétszeres erővel hatnának rájuk! Ilyen kívánságotok nem lehet. Tudatotokkal arra koncentráljatok, hogy feloldjátok ezekez az elementális lényeket, mihelyst azok az aurátokhoz érnek. Járuljatok hozzá ezzel is bolygónk gonosztól való megtisztításához, a mindent elborító tudatlanság felszámolásához! Kívánjatok jelen személyiségeteknek jó egészséget minden téren! Ezzel mára végeztünk is!”
            Fokozatosan visszatértünk meditatív állapotunkból. Nagyjából húsz percet vett igénybe az egész. Kostas leszögezte, mennyire elengedhetetlen, hogy ezt a meditádós gyakorlatot naponta megis­mételjük, lévén, hogy ez segít majd minket az éteri erők különböző jellegzetességeinek az elsajátításához, illetve három testünk - gon­dolat- és érzelemvilágunk, valamint fizikai mivoltunk - egész­ségének és általános jólétének a fenntartásához.

2012. október 19., péntek

Gondolkodásbeli különbség

Egy útkereszteződésben két útjelző tábla áll: az egyik jobbra mutat, és a „Mennyország” felirat olvasható rajta, míg a másik balra mutat, és az áll rajta, „Előadások a Mennyországról”. 
Két utas, egy keleti és egy nyugati egymás mellett bandukol, mígnem odaérnek az út-kereszteződésbe. A feliratok elolvasása után a nyugati utazó balra fordult, az „Előadások a Mennyországról” irányába, míg a keleti utazó jobbra kanyarodott, és egyenesen a "Mennyországéba" jutott. 


Anekdóta forrása: Markides - Hódoalat a napnak; Amaury de Riencourt - Síva szeme

2012. augusztus 28., kedd

Nevill Drury - Sámánok, Látnokok

Nevill Drury (The Elements of Shamanism 1989) könyve nemcsak egy nagyszerű összefoglaló a megváltozott tudatállapotokról, a samanizmusról, hanem leírja egy modern-samanizmusnak (!) is a lehetőségét. Olvashatunk benne Michael Harner professzor munkásságáról is, aki "jobban, mint bárki más, segített kivonni a samanizmus gyakorlatát az antropológia hatásköréből és szilárdan a humánpotenciál mozgalom keretei közé helyezte azt. Ezzel a sámáni valóság élményeit elérhetőbbé tette a nyugatiak számára."
            A mű 8 fejezete foglalkozik az animizmussal, külön a samanizmus területi eloszlásával, szertartásokkal, megjelenő belső világokkal, alkalmazott szent növényekkel, hiteles sámánok élettörténetével - s azok által végrehajtott természetfeletti tettekkel és utazásaikkal. Ugyancsak Lynn V. Andrews és Carlos Castaneda írókra, a "két vitatott szerzőre" is kitér.
"A samanizmus olyan látnoki hagyomány, olyan ősi gyakorlat, amely megváltozott tudatállapotokat használ a természeti világ isteneivel és szellemeivel való kapcsolatteremtésre. Amikor a sámánra gondolunk, egy rejtélyes és titokzatos varázsló vagy boszorkány képe jelenik meg előttünk – egy olyan alaké, aki a révület állapotába jutva képes „elutazni” a szent helyekre és beszámolni az embereknek az égiek szándékairól. A sámán lehet gyógyító, aki le tudja győzni a betegség szellemeit, lehet varázsló, aki a szellemeket a maga és közössége szolgálatára kényszerítve űzi a mágiáját, de lehet „pszichikus nyomozó” is, aki visszaszerez elveszett tárgyakat. A sámán voltaképpen papi személy – közvetítő a Teremtés istenei és a mindennapi élet ismertebb tartományai között. De bármi legyen is sajátos szerepe, a sámán tiszteletet és félelmet ébreszt az emberekben, mert sokszor fájdalmas beavatása után képes más világokba kinyilatkoztatásokat hozni a közösségnek. A sámánok, látnokok megismertet bennünket ezen ősi hitvilág történetével, elterjedtségével, mai gyakorlatával, hit- és gondolatvilágának lényegével, praktikáinak módjaival és eszközeivel, valamint azzal, mit adhat a samanizmus a mai kor emberének, hogyan segítheti hozzá őt önmaga s a világ mélyebb megértéséhez."

A szerzőről:

Nevill Drury 1947-ben született Angliában, ám többnyire Ausztráliában élt. Mitológiai és alternatív gyógyászati tárgyú könyveit a világ minden táján publikálják. A szerzőt hosszú idő óta a mágikus hagyományok látnoki vonatkozásai foglalkoztatják. Tudományos fokozatát antropológiából szerezte az ősi samanizmust és a modern nyugati mágiát összehasonlító doktori értekezésével.


"Az ősi társadalmak sámánjait és misztikusait – helytállóan – felsőbbrendű lényeknek tekintik; az ő mágikus-vallásos erejük szellemi képességeik kiterjesztésében is kifejezésre jut. A sámán az az ember, aki tud és emlékezik, pontosabban, aki érti az élet és a halál titkait.(...)

- A samanizmus sajátossága tehát a lélekutazás. Mivel a sámán más birodalmakba tudja vetíteni tudatát, ezért nevezik őt a „szent dolgok szakemberének”, az „eksztázis mesterének”. Ez a képesség arra, hogy valaki tudatosan a szellemek közé merészkedjék és a közösség javát szolgáló információkkal térjen vissza, ez az, ami mindennél fontosabb.


- Tibetben a bon sámánok egy szent kötélről beszélnek, amely a régmúlt időkben a papokat összekötötte az istenek égi lakhelyével, és még ma is él az a hiedelem velük kapcsolatban, hogy dobjuk pergetésével hajtják magukat át a levegőn. Miként a samanizmus más formáiban, a gyógyítók itt is a beteg lelkének felkutatására vállalkoznak, amennyiben a betegség okát annak eltűnésében látják."

Tehát láthatjuk, hogy a sámánok akárhogy is közeledtek, közelednek a beteghez, annak rossz lelki működését tartják betegségeinek fő forrásaként. Eredményességük abban áll, hogy képesek a probléma forrását meglelni és a lelket visszahelyezni abba az egészséges földi állapotba, hogy azfolytatni tudja inkarnációját.

Daszkalosz a görög misztikus és gyógyító mikor megkérdezték, így nyilatkozott ezekről a "csodákról":
"… Meg kell értenie, hogy az az eset egyáltalán nem volt csodálatos. Ha a történteket csodának nevezi, akkor az életet is csodának kell tartanunk. Egyszerűen birtokba vettem a természet bizonyos erőit és gyógyító célra használtam őket. (...) Minden amit teszek, igazából nem más, mint a hétköznapi ember számára ismeretlen természeti erők felhasználása."

Szent növények:




...a sámán ősi világában ennek épp az ellenkezője igaz. Itt a szent növényekről azt hiszik, hogy azok megnyitják az égbolt kapuit, érintkezést tesznek levetővé az istenekkel és szellemekel, és bejárást biztosítanak egy, a földinél emelkedettebb valóságba. Az ecuadori jivarók például az ismert világra azt mondják, hazugság”. Csak egy valóság létezik – a természetfölötti világa.

Tanulságos, a mai ember gondolkodását a sámán szemszögéből megvilágító anekdotával szolgál Peter Furst Hallucinogens and Culture (Hallucinogének és kultúra) című könyvében. Furst jelen volt, amikor egy újságíró a pejotot „drognak”
nevezte egy huichol sámán előtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: „Az aszpirin drog, a pejot szent.”

Belső korlátok és a kifejezés eszközei:



Választ hallottam, mely mintha egyidejűleg több irányból szólt volna, és úgy bukkant fel lelki szemeim előtt, akár egy hatalmas, minden időket magába sűrítő vízió. Emberi lényt láttam kibújni a földből: egy pillanatra megállt, majd ismét beléolvadt. Csupán egy röpke pillanat volt ez, és ebben a pillanatban teljes életünk lezajlott. Aztán hatalmas várost láttam kiemelkedni az alattam elterülő sivatagból;egy pillanatig álltak a falai, majd az egész eggyé vált a sivatag végtelenjével. A növények, sziklák és a föld a lábam alatt ezt mondták: „Igen, valójában ilyen az életed, a város, ahol laksz”. Az egész olyan volt, mintha pejotizált állapotomban képes lettem volna észlelni és fogni a zengést és rezgést, mely körülvett. Azok a belső korlátok, amelyek meghatároztak „engem”, mint a „többitől” – környezetemtől – különálló egységet, eltűntek. Lenyűgöző felismerés ömlött végig rajtam – az, hogy az emberiség és annak valamennyi vívmánya nem egyéb, mint a föld virágai. A kínos probléma, mellyel szemben találtam magam, teljesen megszűnt, hogy helyét egy látomás foglalja el emberekről és vívmányaikról, mint átmeneti formákról, melyek által a Földanya kifejezi magát. Boldogság töltött el; örömömben felkiáltottam, és megköszöntem Wirikutának, don Josénak és a huicholoknak ezt a mélységes áldást.
"- Tudtam, hogy az igazi amott van, és ennek sötét álma emitt." /Black Elk

Luisah Teish számára a szellem univerzuma az – Egunoknak nevezett – ősök tudatosságával biztosít kontaktust, és az – Orisákként ismert – Természet tudatosságával. Egunok már azelőtt is éltek a földön, az Orisák viszont a természet elemi energiái, amilyen a folyó, a szél, a tűz és az óceán. Minden Orisának megvan a maga ereje, ám néhányuk kiemelt szerepet tölt be. Yemaya például a Föld Szellemek Anyja, az óceán, az álmok, a gyógyítás és a megtisztulás egy megtestesülése. Teish azt mondja, az ő misztériuma kifürkészhetetlen – „Senki sem tudja, mi rejlik az óceán mélyén” –, ám ugyanakkor nagyonis közeli és tiszteletteljes kapcsolatot érez vele: „Ő hihetetlenül szép, mérhetetlenül hatalmas és bölcs.” Ott van azután a felhőket, kreativitást és az öregkorral járó bölcsességet megszemélyesítő Obetele ég-isten. Ő ugyancsak barát. Valójában Teish azt mondja az Orishákról, hogy „az egész panteon oly emberi, hogy nem érzed úgy, mintha egy feljebbvaló előtt hajbókolnál. Úgy érzed, van egy rokonod vagy barátod kimagasló emberi képességekkel, aki segítségedre lehet”.

Egyszerre úgy találtam, hogy a zene ütemével nem törődve táncolok, és egy ős vagy szellem van jelen. Eláraszt a zene, és te nem igazán vagy ura a testednek. Mintha a dobos kezei lábaid volnának, aztán egy ponton síri csend lesz. Most a falon találod magad, a mennyezeten – valahol odafent – figyelve vonagló testedet…
            Ez nagy erőt ad. Úgy tetszik, a test olyan dolgokat képes véghezvinni transzban, melyeket nem tudsz megtenni, amikor teljes éber vagy. Roppant energia árad beléd, és mintegy helyetted cselekszik!

Brooke Medicine Eagle számára a fenti elmélet is a samanizmus részét képezi. Ő a mozgás önkényes határai és korlátai fölé emelkedést elengedhetetlennek tartja, és montanai rezervátumában volt is alkalma összehasonlítani a nyugati földparcellázások következtében fellépő, szó szoros értelmében vett „bekerítettség” élményét a húsz vagy harminc mérföldes lovaglás tiszta örömével. Az ő szemében a nyugati gondolkodás gyakran korlátozó, bénító. „Az emberek többsége úgy gondol az életre, mint ösvényre – mondja - , mely ideális esetben egyenes és keskeny, melyen változtatás nélkül végighaladhat. Szerintem az élet inkább olyan, mint a vitorlázórepülés.”

Eagle farmján van egy, általa „nagy kihívású kötélpályának” nevezett építmény, amit kötelek, drótok és farönkök rendszere alkot, közülük nem egy magasan a föld felett. Az egyik ilyen emelvény ötven láb magas és egy megközelítőleg ötszáz láb mély szakadékban végződik. Míg vannak beépített biztonsági óvintézkedések, azoknak, akik felmásznak az emelvényre és a mélybe vetik magukat, le kell győzniük gyötrő félelmeiket – és mielőtt ugranának, újfajta egyensúlyérzéket is el kell sajátítaniuk. Erőpróbát jelentő, ugyanakkor szívderítő élmény ez, és Brooke Medicine Eagle szerin leckéi a sámáni filozófia lényegét adják: „A kihívás az, hogy a szélen játsszunk – a meg nem formált peremén. A sámán életformájához tartozik ez az egyensúlyozás – a fény és sötét, bent és kint, bal és jobb, alaktalan és alakkal bíró között”.

Eagle azt vallja, hogy kivétel nélkül meg kellene tanulnunk „együtt változni a széllel, vízként mozogni. Ha erősen ragaszkodunk egy bevett formulához – bármilyenhez –, azt hiszem, elveszítjük azt”

fénytől csorduló kehely”. „Feladatom az – mondja, hogy –, tényleg kehellyé válljak, mely fényt fogad be és áraszt.” Úgy érzi, különleges szellemi feladatai egyike „egy eget támasztó fényoszlop” megalkotása, és valóban, sámáni látásmódjában a fény központi helyen áll. „Ahogy minden lehetséges módon felragyogunk, butaságunk elhalványul, mindinkább eltölt bennünket a Szellem. A föld és a fizikai test a legsötétebb élmény, melyben örökkévaló lelkünk részesedhet; feladatunk, hogy a Szellem fényességével töltsük meg és hozzuk egyensúlyba azt.”

"- Nincs abban semmi rossz, ha valaki kapcsolatban áll a szellemekkel... " /Daskalos
 A szellemek odacsalogatásának másik módszere, hogy magukra öltik egy állat, például bivaly, medve vagy sas maszkját. Ezáltal az egyén a spirituális energia fellobbanását az átalakulás mélységes érzetét tapasztalja: „A szó szoros értelmében azzá az entitássá, azzá az erővé válsz… Lelke hiánytalanul beléd költözik, olyannyira, hogy az már nem te vagy, és átéled, amit az a másik lény érez. Ez az, amiről a szertartások szólnak”.
            Az ember pontosan meg tudja mondani, mikor érkeztek a szellemek, állítja Sun Bear. „Olykor csak halk suttogásokat hallani, máskor egy másféle energia, a légmozgás változása az, amit érzel. A jelzés félreérthetetlen.” Az ember aztán a tudatosság egy másik szintjén kezd kommunikálni.
„Olyan energiának érzed és tapasztalod meg a dolgokat, mely a szellemerők által jut el hozzád ilyenkor."

(...) Miért lenne különben, hogy elmehetek egy tibeti vagy egy lappföldi sámánhoz, s bár nyelvüket nem beszélem, még is tökéletesen megértjük egymást, hiszen a szellem nyelve ugyanaz." /Lynn Andrews
 Egy újkori samanizmus (?) lehetősége:


„Mi már nem vadászunk bölényre; próbálunk túlélni egy nukleáris korszakot, és próbáljuk újfajta tudatossággá tenni a bölcsességet… Talán egyáltalán nem marad alkalmunk arra, hogy hagyományaink legyenek, ha most nem gyógyítjuk meg a Földanyát." 
            Nevill Drury a könyv elején beszél főként a Harner által alkalmazott "sánánkodásról", bővebben leírja saját élményét is, én itt a végén olvasható kenu-módszert emelném ki. (Külön érdekes odafigyelni arra, hogy mit nyilatkoznak a sámáni módszerek erejéről, melyek erősebbek lehetnek, mint amit jóval hosszabb meditáció során átélhetünk!):

"Harner szeánszain – amelyek főként a Nemzetközi Transzperszonális Társaság által szervezett találkozókon, az Esalen Intézetben, valamint az Egyesült Államok és Európa más „fejlesztési” központjaiban kerülnek bemutatásra – egy hatalmas dobot ütnek, amit a sámáni utazó szerepét betöltő személy eszközként használ a „mitikus világba” való utazáshoz. A résztvevő sötétben vagy csukott szemmel ellazul, és fenséges fát képzel maga elé, melynek ágai az égig érnek, és amelynek gyökerei mélyen a földbe nyúlnak. Amint kezdetét veszi a dobolás, a módszer a következő: az ember elképzeli, hogy belép egy, a fa törzsébe vájt ajtónyíláson, és aztán úgy érzi, mintha végighaladna a vastag gyökerek egyikén – amely ekkor a túloldalon észlelt fényhez vezető alagúttá válik. A dobszót mindvégig hajtóerőként érzékelő sámán most a fény felé utazik, és belevész a fényes ködbe.
Ezen a ponton a résztvevő kísérőt „hív” – egy állatot, szellemlényt vagy mitikus teremtményt –, aki segítségére lehet a tudatosság immár elérhető sámáni birodalmának feltárásában. Az utazás nagyjából húsz percig tart – bár az embernek gyakran az az érzése, hogy az utazás „időn kívüli” – és akkor érv véget, amikor egy, a dobbal adott sajátos jel hazahívja az utazót. Ekkor már csak az van hátra, hogy annyi részletet idézzen fel és jegyezzen le a sámáni utazásból, amennyit csak tud, és lehetőség szerint ossza meg azokat egy baráttal.
Harner úgy gondolja, hogy a dobolás egy sámáni szeánsz során elhangzó monoton ritmusa aktiválja az agy (kreatív gondolkodással társított) téta-hullámait, és a szív ritmikus verését is szimulálja. Amikor egy 1984-ben készült interjúban a dobszó fiziológiájáról kérdeztem őt, a samanizmusban ezt mondta:
            Ezidáig kevés tudományos tanulmányt írtak arról, mi is történik az utazását végző sámánnal. Sokkal több ilyen vizsgálódásra van szükség. Ám egy, az agyhullámok mérésére EEG berendezés felhasználásával végzett kísérletből az derült ki, hogy a sámán egy tízperces utazás során olyan empirikus, tudományos úton mért tudatállapotot ért el, amely másodjára csak megkétszereződött, és amelyet a japán Zen mesterek hat órás munkával elért mély meditációban éltek meg. Tehát a dobolás, akárcsak a sámáni módszerek hatása, igen erős.
            Michael Harner a samanizmus gyógyhatásainak alkalmazására is tanította a nyugatiakat – amely messze meghaladja a folyamat pusztán önfejlesztő vonatkozásait. Ezeken a foglalkozásokon a legkedveltebb technika a „szellem-kenu” szertartás. Itt a résztvevők – akiknek száma ideális esetben tizenöt és húsz fők között mozog – kenu alakzatban a padlóra ülnek és valamennyien egy irányba néznek: a gyógyításra szoruló egyén – egy személy aki valóságos értelemben lélektelen – a „kenu” közepére fekszik. Ugyanakkor a csoport tagjainak egyike a hajó farába ül a dob ütésére készen. A dobolás képesé teszi majd a résztvevőket, hogy energiáikat a gyógyítás aktuális céljára összpontosítsák.
            A gyógyító-sámán ezalatt csörgőt használ a szent térköz kijelölésére, melyben az átalakulás be fog következni. Lopótök csörgőket használnak a sámánkodás bejelentésére és a „gyógyító szellemek” összehívására.
A sámán most bemászik a kenuba, és a beteg mellé fekszik. Amint megszólal a dob, az ő feladata az, hogy a mágikus világba utazva, erőállatot (spirituális energiaforrást) találjon lelkétől megfosztott kliense számára. Miután jelt adott a dobolás megkezdésére, a sámán a szellem-kenuban evezők közös gyógyítani akarásával társult tudatát összpontosítja, és felkészül az „alvilági” útra. Mint azt korábban említettük, a sámán a dobverőn lovagol, és egy mágikus tartományba vezető alagútba képzeli magát. Itt keres egy állatot, amely a sámáni hagyomány értelmében egyszerre mind a négy irányból látható.
            Ha már az állat felbukkant, a sámán dolga az, hogy elkapja azt, és képzeletben visszatérjen vele a mindennapi világba. A sámán most a beteg mellé térdel, kezével jelezve, hogy üljön fel, és begörbített ujjakkal a páciens fejébe „leheli” az állat lelkét. Majd a beteget ismét a földre fektetve ,az állatot a mellkasába fújja.
            A sámán odasúgja a betegnek: „Adtam neked egy antilopot”, vagy „Adtam neked egy nyulat”, aszerint, hogy mely lény került elő, és az addigi lélektelen személy felkészül arra, hogy felálljon és „megtáncoltassa” az újonnan kapott erőállatot, megintcsak a dobszó kíséretére. A sámáni gyógyítással megajándékozott érzelmeiben drámai átalakulás mehet végbe a sámánkodás hatására. Amikor befejeződött a tánc, a sámán kilép a „kenuból”, csörgőjével jelt ad a négy égtájnak, és a gyógyító szertartásnak ezzel vége.

... Ebből kiindulva tehát mindnyájan viselkedhetünk sámán módjára úgy, hogy annak egyéniségünk nem látja kárát. Amint Sun Bear mondta: „Egy Földanyán osztozunk mind, fajunktól vagy szülőhazánktól függetlenül. Tanuljunk meg hát szeretetben, békességben és harmóniában élni, és kövessük a szív ösvényeit.” Mindnyájunk számára megszívlelendő tanács ez.
A könyv magyarul ITT a scribd-en elolvasható.