Grace Cooke - A megvilágosodottak

Grace Cooke (1892-1979 szeptember 5.) médium a 20-as 30-as évek alatt rendszeresen együtt dolgozott lelki vezetőjével, White Eagle mesterrel. Nevéhez fűződik a White Eagle (magyarul Fehér Sas) páholy 1936-os londoni megalapítása.

      A Megvilágosodottak című Cooke könyvében a szerző saját előző életeiről mesél, a könyv eredeti angol címe: The Illumined Ones, ezt legújabban - talán a félreértések elkerülése végett - "Memories of Reincarnation" címen lehet eredeti nyelven olvasni.  Ezt megelőzőleg két bejegyzés is felkerült az oldalra a Fehér Sas páholyról és Balogh Béla író hazai munkásságáról. Ezúttal csak Grace Cooke White Eagle Megvilágosodottak könyvére koncentrálunk.

„A White Eagle Lodge, azaz a Fehér Sas Páholy ezoterikus rend, melynek központja az angliai New Landsben működik. Tagjai a  Fehér Mágiát használják orvosi beavatkozásokra. A Páholy alapítója a legendás angol médium, Grace Cooke a Fehér Testvériség üzenethordozójának, White Eagle-nek a segítségével írja le a megvilágosodás felé vezető útjának fontosabb állomásait. A titkos beavatási szertartások hátterében megismerkedhetünk az ősi maja indiánok és az ókori egyiptomiak életével is. Megtudhatjuk, kik voltak a titokzatos Mesterek, miben rejlik a Fehér Mágia ereje és mit hordoznak a számunkra még titokzatos jelképek. A jelöltek az irányított meditáció módszerével készülnek fel arra, hogy befogadják a krisztusi fényt, az élő, gyógyító erőt, amit embertársaik megsegítésére használhatnak. Az olvasó megismerkedhet ezekkel a mágikus tulajdonságokkal, azok irányításával és kezelésével, s önmaga fejlesztésének lehetőségével. Grace Cooke két előző inkarnációjának emléke kel életre e könyv lapjain.” 

/G. C. A megvilágosodottak Unikornis Kiadó borító

"Amikor lelki fejlődésre gondolok, elképzelem a szfinxet, ami részben négylábú állat, részben madár és részben ember. Az emberi lélek erejét szimbolizálja, mely a meditáció szárnyán felülemelkedhet az anyagon egy olyan tudatállapotba, mely minden tudást és bölcsességet felölel.

      A szfinx az atlantiszi, maja, egyiptomi és más ősi népek közös szimbóluma volt. A szárnyas állat, a szárnyas ember vagy a szárnyas nap szimbóluma a világ különböző részein lévő templomokban még mindig fellelhető. A Bretagne-beli Carnacban a körben elhelyezkedő monolitok egy hatalmas madár vagy szárnyas állat formájára emlékeztetnek.

      Mindezen szimbólumok közös üzenete az ember számára az, hogy még fizikai léte alatt felülemelkedhet az anyagi világon, és eljuthat a legmagasabb misztériumokig. Ezt a tudást közvetítették a misztérium-iskolák minden korban, de ez a tudás csak tiszta élettel szerezhető meg. Ez teszi képessé az embert magasabb világokba való felju­tásra, de a lélek ilyen utazásai csak kemény munka és állandó gyakorlat mellett érhető el. Feladataink, leckéink egy részével a hétköznapi életben találkozunk, más részük, mely a beavatás előtt szükséges, a lelki fegyelem gyakorlása közben jelentkezik. De amikor a tudat megszabadult az alacsonyrendű természettől és a lélek szabadon indulhat az időtlen univerzum felfedezésének útjára, átéli az élet örömeit a magasabb világokban, és tapasztalatainak emlékeit ismét lehozhatja a Földre. Minden korban voltak költők, filozófusok, bölcsek és szentek, akik beutazták a fény birodalmát, és feljegyezték az ott található örök igazságokat."

 

Bölcs mesterek örök jelenlétének megnyilvánulása

"Kezdetben egy keleti tanítómester oktatott a helyes meditáció módszerére, aki annyira betöltötte lelkemet erejével és fényével, hogy megtanultam, hogyan emelkedhetem fel a koronacsakrán keresztül a kifinomultabb világokba, és hogyan olvashatom el az éterikusan feljegyzett adatokat régmúlt életekről. Amennyiben a keresőnek nincs ilyen ta­nítómestere, sokkal nehezebb tudatosan és gyor­san egy ilyen magasabb szintet elérnie. Először az elmét kell lecsendesítenie és megvalósítani a belső béke és nyugalom állapotát. Tudatában kell lennie annak, hogy Isten - a tiszta szeretet - jelen van lé­nyének legbennső mélyében. A felső testnek egye­nes, függőleges helyzetben kell lennie, solar- plexus - napfonal-csakra magasságában össze­kulcsolt kézzel, vagy a szívcsakra magasságában, begörbített ujjhegyekkel, összetett kézzel. A légzés a megszokottnál mélyebb, és a keresőnek minden belégzéskor el kell képzelnie egy tiszta, fehér fénysugarat. mely egy napból vagy egy csillagból árad be a testébe, és kilégzéskor látnia, amint a nagy fehér fény szívcsakrájának forrásából minden irányban sugárzik. Egy kimondatlan ima száll fel ilyenkor lényének legbenső mélyéből, mely az egész emberiséget magába zárja szeretetben és békében.

      Automatikusan emelkedik a tudatszintje annak, aki ilyen lényt és ilyen szeretetet sugároz ki. és a lélek - megszabadulván a földi értelem korlátozásaitól - fellendülhet az asztrál síkon keresztül a mentális és a mennyei létállapotba.

      Miután hosszabb időn keresztül gyakoroltam a meditációt, White Eagle magával vitt otthonába.

      Úgy tűnt, mintha mind magasabban és magasabban lebegnék, mint egy madár. Együtt szálltunk ködön és párán keresztül - úgy éreztem - roppant magasságok felé. Aztán oszlani kezdett a köd, és mi egy nagy tó partján találtuk magunkat, közvetlen napfelkelte után. Kristálytiszta volt a levegő és a nap szelíden melegítette a talajt. A hegyek meredeken emelkedtek ki a tóból és a reggel árnyékai csillogást ígértek. Lelkünkben csend és béke ho­nolt."

"A mennyország a tudatos boldogság állapota. mely a lélekben - különböző fokon - minde­nütt jelen van. ahol tudatosságod szintjéhez mérten boldog vagy. Talán azt hiszed, a mennyor­szág messze van, de a Teremtőnek az volt a szán­déka, hogy az ember már a földi élete alatt is a mennyországban élhessen. Amikor életet terem­tett, az embert a boldogság állapotába helyezte. Azt mondják, az ember elvesztette ezt az állapotot és számtalan korszakot kell átélnie, miközben pró­bálja újra megtalálni.

- Fog ez sikerülni neki, most, hogy ilyen mélyre süllyedt?

- Igen. de csak annak az örömnek és fájdalom­nak átélése útján, melyet az emberi szeretet hoz magával. Az emberek csodálkozva kérdik, miért engedi meg az Isten a szenvedést? Az ok az, hogy a szenvedésben felébred a lélek, és megkezdődik a mennybe való visszatérésnek hosszú kalandja.

- Feltételezem, hogy az ösvényen egyedül kell járni.

- Nem. gyermekem, nem egész idő alatt. Vannak helyek, ahol lelki társaid csatlakoznak hozzád, he­lyek, ahol a lélek hosszú ideig közösségben és a legfelsőbb boldogság állapotában pihenhet.

      Megindultunk felfelé az ösvényen. Miután men­tünk egy darabot, kezdtem megérteni, mire célzott. Ahogy visszapillantottam, előző életeimet láttam. Egyes életek áldásosak voltak, emberi közösség­ben teltek, ahol gyógyítottam, szépséget és boldog­ságot adtam a világnak. Más életek azonban napfény nélkülinek, szélsőséges önzéssel és bol­dogtalansággal telítettnek mutatkoztak.

- Igen - mondta White Eagle, gondolataimban olvasva - kár, hogy az embernek olyan sokat kell veszítenie önfejűsége miatt.

      Továbbmásztunk. White Eagle meditációmban hólepte csúcsokra vitt, ahol körülölelt bennünket a fény. Hirtelen a Mester ashramjában találtam magam. Egy T alakú szobában voltam, melynek egyik végében egy oltár állt, miközben a hosszabb, szélesebb része - egy ablakkal, az oltárral szemben dolgozószobának volt berendezve. A falakat könyvek borították, a földet perzsaszőnyeg takar­ta. Egy kínai csészékkel megterített kerek teázó asztalt is láttam, és két széket. Az egyik szokatla­nul kecses volt. Egy tibeti ült rajta, szemben az ol­tárral, mély meditációba süllyedve. Rendjének sárga szerzetesi ruháját viselte, arca kimondhatat­lan békét, végtelen bölcsességet és elbűvölő hu­mort tükrözött. Előtte ember nagyságú, aranyló Buddha-szobor. Nemcsak a tömör fémet láttam, hanem egy éterikus fényt is, amely olyan melegséggel sugárzott a szoborból, mintha eleven tűz lett volna.

A tibeti egy darabig még elmélkedett, majd visszatért megszokott tudatállapotába. Felállt, és régi barátként, kitárt karokkal sietett üdvözlésem­re. Bár kezdtem alkalmazkodni az új környezet­hez. ö észrevette, milyen különleges hatást gyakorolt rám a látvány ereje és szépsége. Ezért aztán minden tőle telhetőt megtett, hogy jelenlété­ben fesztelen és boldog legyek. Csengetésére egy szolga jelent meg, és teát töl­tött a csészékbe. Miután kiment, házigazdámmal szemben folgalhattam helyet, s ő felém nyújtotta az aranyló itallal teli csészét. Soha nem kóstoltam ehhez foghatót, se azelőtt, se azután. Mágikus ital volt. Ahogy kóstolgattam, éreztem, hogy szívem­ben felizzik egy fény. Testem ellazult, könnyűnek és erősnek éreztem magam, a súly és a felszültség eltűnt, valósággal lüktetett bennem az élet. Abszo­lút tisztasággal tudtam gondolkodni. A szobát, a könyveket, és a bútorokat, ha lehet, még harmonikusabbnak és szebbnek láttam. Barátom karomat megfogva, felsegített és az ablakhoz vezetett. 

- Az, amit látsz - mondta - a felemelkedett és bölcs mesterek örök jelenlétének megnyilvánulá­sa. Ők védik és irányítják a Földet. Minden heves­ségen és szenvedélyen túl, a fejlődő emberi életnek minden szépsége, öröme és bánata mögött, ott van a szavakkal ki nem fejezhető örök Atya-anya. Ugyanakkor e csendes hegycsúcsok között, kor­szakok óta, kisebb istenek élnek - távol a világ za­jától, annak borzalmaitól, öldöklő háborúitól. Ők az Isten törvényének képviselői, segítségükkel az Istentudat nélküli ember az Istentudat szintjére emelkedik. Ezek a lények bár a Legfelsőbb hatal­mával rendelkeznek, soha nem avatkoznak bele az ember cselekedeteibe, nem akadályozzák meg té­vedéseit. mert az ember ezek által szerez tudást a földi és a mennyei életről, ezek által ismeri meg önmagát. Az istenek látják az emberiség szenvedé­sében az egyéni és kollektív lélek fejlődését, látják egész fajok születését és halálát, nemzetek felemelkedését és bukását, ciklusok visszatérését. Látják, amint miriárdnyi lélek a földre jön, törekszenek a tökéletesség magaslatainak elérésére, és később, amikor az inkarnáció célja beteljesedett, látják a felszabadulásukat és folytatódó útjukat a szabadság felé. A tapasztalatok elhozták ezeknek a lelkeknek az istentudatot, megszámlálhatatlan fáradságos földi év év végleges jutalmaként.

      Mosl elhallgatott a tibeti, és belesüllyedtünk az AUM ritmusába. Ez az a hang, ahonnan az élet ered és ahova visszatér, ez az a szó minden szív­ben, mely egyedül megajándékozhatja az embert a beteljesedéssel. Úgy tűnt, az életáramnak, az ab­szolút tudatnak részei vagyunk. A korszakok nyi­tott könyvként feküdtek szemem előtt. Láttam a vallásokat növekedni és eltűnni, láttam kultúrák felemelkedését és bukását, tudósokat, akik elárul­ják titkaikat és kontinenseket, amint a tengerbe süllyednek. Láttam a ciklusok befejeződését és lát­tam a fény felé küszködve haladó ember útját.

      Miután a vízió elhalványult, barátom megkérdezte, hogy mindazok után. amit láttam, úgy ér- zem-e még mindig, hogy saját földi életem, korlátozottságával és nehézségeivel együtt, megéri a fáradságot? Azt válaszoltam, alázatot és mély hálát érzek, hogy isten dicsőséges királyságának részeként létezhetem. Az univerzum magasztossá­gának varázsában hogy is férnének az ember gon­dolatai közé a hétköznapok apró bosszúságai?

      - Most már megértitek, - mondta halkan - miért mondják lelki vezetőitek olyan gyakran, hogy „minden jó".

A hegyen lévő pihenőhelyet a Fehér kereszt bar­langjának hívták. Gyakran odataláltam White Eagle segítsége nélkül is, de őt magát mindig ott leltem. A bejáratnál várt rám. így van ez mindig a lélek világában.

      És ismét megyünk felfelé az ösvényen. A má­száskor kifejtett erő semmiség ahhoz képest, amekkora a fizikai testben lett volna. Az egész in­kább olyan, mint egy felvonópálya. Gyakran eszembe jut a mese, amikor Jack mászik felfelé a csodapaszuly szárán, és az óriások birodalmába jut. Úgy érzem magam, mintha egy láthatalan ko­csiban utaznék és megérkeznék egy új világba, mely nem mindig ugyanolyan, de az ottani élet megmutatja, hogy milyen lehetne az élet a földön. Majdnem lehetetlen ezt leírni. Egy tudatállapot ez, egy állapot, mely nemcsak fantasztikus, de mely­ben a lélek felélénkíti az elmúlt életek és a jelen élet minden eseményét.

      Gyakran előfordult, hogy White Eagle kíséreté­ben felmásztam a hegyre és hirtelen egy régi élet­ben találtam magunkat. Egy archeológus elszórt tényeket rak össze, majd beszélni kezd egy letűnt életmódról. És senki nem mond neki ellent. Miért ne lehetne a múltat olyan részekből összerakni, melyeket a kutató - felderítő utazásai során - egy magasabb tudatállapot szféráiban talál meg? Azt mondták nekünk. - és mi el is hittük -, hogy az univerzumban semmi nem vész el. Az anyag min­den atomja megmarad, csak formáját változtatja meg.

      A múltnak ilyen felvillanásai, amelyekhez ki­váltságos módon hozzájutottam, nem csupán az emlékezés egyszerű fellobbanásai voltak, melyek megjelennek és már el is tűntek, hiszen én vissza tudom idézni őket memóriámba. Együtt vagyok elmúlt életem barátaival, és néha felismerem őket, mint jelenlegi életem kísérőit. A múlt nem csukott könyv, mint azt gondolnánk. Onnan származó em­lékeink átszövik jelenlegi személyiségünket. Az pe­dig határozottan segítségünkre van, ha egy finomabb tudatszint felébred bennünk, tisztább fényt vet valódi önmagunkra, és ösztönöz a to­vábbhaladásra. Az egoizmus az - mondja White Eagle - ami a misztériumokhoz vezető utat lezárja. A materializmus az, ami bezárja előttünk a valóság világának aranyló kapuját.

Egy napon, miután felmentünk a hegyre, belép­tünk az Univerzális Templomba. Szavaim nem ele­gendőek, hogy leírjam nagyságát, szépségét, emelkedett hangulatát. Csak azt mondhatom, hogy először hatalmas nyírfákra gondoltam, me­lyeknek törzsei oszlopokat alkotnak és ágaik képe­zik a tető finom fonatát.

      Mély csend ölelt körül. Fák árnyéka vetődött az ablakokra, amiken át mennyei helyekre nyílt kilá­tás. Úgy tűnt, az ablakok mágikus hatással van­nak a látomásomra, mert általuk mind fényesebb és fényesebb birodalmakba pillanthattam be.

      Mire sikerült alkalmazkodnom a környezetem­hez, jó néhányan összegyűltek körülöttünk. Elő­ször nem ismertem meg őket. de ahogy az emlékek ébredeztek, mindannyiukban felismertem jelen földi életem barátait. Mi több, azt is tudtam, hogy korszakokon át hűséges társaim voltak, földön és mennyben egyaránt.

      Ezután tanúja lehettem annak a szertartásnak, melyet folytonos jelleggel végeznek azon lelkek számára, akik készen állnak a Fehér Testvériségbe való beavatásra. Egy nagy oltár előtt álltunk, melyből aranyló fény sugárzott. Sikerült bepillan­tanom a fénybe. Krisztus alakját láttam. Szívéből finom, aranyló fénysugár közeledett felém, ráfonó­dott a csuklómra és hozzákötötte a kezem a mel­lettem álló társam kezéhez. Majd egy kelyhet láttam az oltáron, melyet körülvett a fény. A Szent Grál volt az. Láthatatlan kezek közelítették ajkam­hoz. Szent áldozásban egyesültem Krisztussal és az arany fénnyel hozzám kötött testvérrel.

      Ebben az emelkedett tudatállapotban sikerült megkülönböztetnem a Nagy Fehér Páholy testvéri­ségének néhány diffúz, de fénylő alakját, akik ra­gyogásukkal betöltötték az egész templomot. Most tisztán láttam, hogy amikor a lelkek igaz testvéri­ségben egyesülnek, sem idő vagy távolság, sem halál vagy más változások el nem választhatják őket. Korszakokon át újra és újra találkoznak és emlékeznek egymásra, habár ezek az emlékek né­mileg ködösek lehetnek a földön. Valójában örökre egyetlen családot alkotunk, és amit egyikünk cse­lekszik - legyen az jó vagy rossz - hatással van az összes többire. Ezért végül fontos, hogy a testvérek felzárkózzanak a Nagy Építész és az Ő terve mellé. Az Ő szolgálatában álló építőmesterek nem hanya­golhatják el az emberiség újjászületésének tervét.

      Most. hogy láttam előző életeimben a fehéret és a feketét, a jót és a rosszat, feltételezem, hogy a feke­te-fehér kockák a padlón - ahol a beavatásra készen álltam - ezt jelképezték. Mialatt ebben az emelkedett tudatállapotban voltam, a „megvilágosodottak” visszavittek egyik előző életembe, melyet maja in­diánként éltem. Ez az élmény életre keltett egy ese­ménysorozatot, és amikor újra emlékezetembe idéztem az eseményeket és társaimat, beláttam, hogy akkor raktam le egész életművem alapjait. Az „egész élet” alatt lelkem egymást követő inkamációit értem. Ezért kaptam meg a képességet, hogy életre kelthessem emlékeimet. Mind a mai napig fel tudok ismerni néhányat a maja időszakbeli testvéreim és társaim közül. Továbbra is vállvetve dolgozunk, hogy sikerüljön felébreszteni az embe­rekben az ősi bölcsesség elvesztett titkait. Elmúlt életeim emlékeit azért vetettem papírra, mert sze­retném megmutatni, hogy a „megvilágosodottak” továbbra is segítik és vezetik az emberiséget lelki fejlődésének göröngyös útján."

Saját felelősség

"Azt kérdezhetnétek, „- Miért nem osztjátok  meg velünk ezt a tudást?" A mi válaszunk az, hogy nem tesszük meg mindaddig, amíg az ember el nem éri azt a fejlődési fokot, amely túl van a kapzsiságon és az önzésen. Ma még nem jutott túl a fejlődésének azon a szakaszán, amikor egyetlen gondolata a jövedelmezőség, és csak magát pusztítaná el, ha ezekből az ismeretekből hasznot szeretne húzni."

Atlantisz, szétrajzás

"- Szóval nem a véletlen vezetett engem ezen az ösvényen, a sziklaszirteken és az erdőn át ehhez a templomhoz? - kérdeztem.

            - Valóban nem. Te követted a lélek szavát. Elle­nállhatatlanul vonzódtál ide. habár neked úgy tűnt, szabad akaratodat követed.

            Miközben Menes beszélt, éreztem a mágikus erőt. mely belőle és az egész helyből sugárzott. Fű, fa. virág - életörömben úszott. A színek ott a ma­gasban olyanok voltak, amihez foghatót soha nem láttam itt lenn. Mágikus tisztás volt ez, ahol szebb, csodásabb. csillogóbb a természet.

            Ekkor Menes vállamra tette a kezét.

            - Gyere, mutatok neked valamit - mondta.

Egy szakadék peremére vezetett, olyan széles és

mély volt, hogy úgy tűnt, az egész világ a lábam előtt terül el. Megérintette a homlokomat és egy ví­ziót keltett életre. Múlt és jövő nyitva állt előttem.

            Nagy területek fölött láttam el, melyek a hegyek lábaitól a nagy tengerig terjedtek. Majd a tengeren túl egy szigetországot láttam, bőséges termőföld­del, amit több törzs művelt. A lakosság más része fényes városokban lakott, a magaslatokon gyönyö­rű templomok álltak. Kezdetben a népet és az or­szágot világosnak láttam, de ahogy mélyebbre süllyesztettem tekintetemet, észrevettem a züllést a templomokban, s ez belopakodott az emberek szívébe. Még a föld is tisztátalanná vált, és láttam, amint tűz és pusztulás lesben állt föld és víz alatt. Majd fellángolt a tűz és elpusztította a földet. He­gyek borultak fel, és a tenger vize átcsapott a váro­sokon. Mindezt addig figyeltem, amíg csak egy város maradt meg. Néhány tisztaszívű ember - olyanok, mint Menes - elvitorlázott onnan, ott­hagyták azt. ami még megmaradt a fennsíkon és a legmagasabb hegycsúcsokon, elhagyták a fehér templomot, ami továbbra is állt. Ezek az emberek megmenekültek, mert kitartottak a Fehér Mágia mellett, és soha nem használták mágikus erejüket önző célokra, csakis embertársaik javára és meg­segítésére. Megmenekültek, mert szolgálatuk so­rán önzetlenek tudtak maradni. A többit, akik a mágiát embertársaik fölötti hatalomszerzésre használták, elsodorta a víz. Ugyanaz az erő okozta pusztulásukat, amelyet varázserejükkel önző cél­jaiknak alárendeltek.

            Évszázadok peregtek szemem előtt a Menes ál­tal életre keltett vízióban. Fehér mágusok vitorláz­tak hajóikon észak, kelet és nyugat felé, magukkal vitték mágiájuk titkait. Egyesek egy napsütötte si­vatagos földre hajóztak, amit egy nagy folyó szelt át, és ahonnan a Fehér Fény követőinek birodalma nőtt ki. Hah-Wah-Tah és mi ketten ott fogunk majd lakni egy országban, aminek neve Egyiptom.

            Egy másik hajó észak felé vette az útját, és egy kis zöld szigeten kötött ki, amelyet sziklák és ten­ger vett körül. A Fehér Mágia papja fehér emberek közé érkezett. Egy még nagyobb birodalom nő majd ki ebből a szigetből, mely szerte a földön országok láncolatát fogja alkotni. És mi ott is fo­gunk élni.

            Láttam, hogy a tudás és a misztikus igazságok, melyeket a papok magukkal vittek, erő és bölcses­ség magjaivá válnak. Ebből egy nemzetközösség szabad népe fog kifejlődni, mely egy egész világot benépesít majd. És ebből fog kinőni egy másik fe­hér faj, egy - a mi országunktól északra fekvő - földrészen.

            Mindez a jövőben rejlik. De amikor ismét a múltba pillantottam, még egy hajót láttam, ami nyugat felé vitorlázott a lemenő nap fényében. Me­nes volt a hajón, más férfiakkal együt, fehérbe és aranyba öltözve. Egy nagy folyón haladtak felfelé, és mágikus erejükkel templomot építettek a csúcsokon. Menest úgy láttam, mint akin nincs hatalma a betegségnek és halálnak, mint aki év­századokon keresztül élni és uralkodni hivatott. Ritka erőkkel rendelkező mesternek láttam őt, aki fénysugarakat és szeretetet sugároz minden ember felé, aki elég önzetlen volt ahhoz, hogy ezeket ma­gába fogadja. Az a lélek, aki egyszer részesült eb­ben, fejlődik és növekedik, s később talán ráléphet a beavatás meredek ösvényére és kemény próbák után, egy élet leforgása alatt véghezviheti mindazt, amihez rendszerint több inkarnáció szükséges. És voltak mások, akik nem vettek tudomást e fénysu­gárról. vagy szándékosan elutasították a Mester segítségét. A választás szabadsága az egyén kezé­ben nyugszik, a döntés mindig az övé.

            - Nem tudom, Minesta, mennyi idő telt el, mi­alatt én a múltat és a jövőt figyeltem. Lehet, hogy transzban voltam, mely több napig tartott, miköz­ben úgy tűnt. a vízió világában élek. De lehetett egy rövidke idő is - nem tudom. De amit röviden elmondtam neked, számomra hosszú időnek tűnt.

            Aztán vége volt. Menes azt mondta, vissza kell mennünk a templomhoz. Sok napot töltöttem a Fehér Testvérekkel, és soha nem fogom elfelejteni, amit közösségi életünk alatt tanultam, vagy amit a lélek világával való egyesülés idején, szemlélődés közben fedeztem fel."

Próbatételek

"Miután visszatértem a templom falain kívüli vi­lágba, sok időt töltöttem tanulással és meditálással. Azáltal, hogy éjjel-nappal rendszeresen figyeltem a szelet, a légáramlásokat, a felhőket és azok formációit, megtanultam megjósolni az időjá­rást. Az esőhozás mágikus művészetében is jártas­ságot szereztem, megtanultam, hogyan kell a légáramlatokat irányítani, hogy oda vigyék az eső­felhőket, ahol szükség van rájuk. Tettem mindezt azért, hogy amikor majd To-Waan és én népünk uralkodói leszünk, előre tudjuk jelezni az időjá­rást, tanáccsal és figyelmeztetéssel ellátni az em­bereket a vetést és az aratást, illetően. Még a föld művelést is megtanultam. A papok mércéje szerint ahhoz, hogy elérjem a második fokozatot, olyan dolgokban is járatosnak kellett lennem, melyek közvetlenül is hasznára voltak népemnek, beleért­ve az élelem megtermelését és raktározását, ruha­anyagok előállítását, háztartás vezetését és min­dennapi életük elrendezését.

            Éjszakánként figyeltük a csillagokat, tanul­mányoztuk az ember testére és elméjére, valamint egészségére, jövőjére, lelkére és lelki fejlődésére gyakorolt hatásukat. A második fokozatra való fel­készülést valójában úgy lehetne leírni, mint egy - az emberi viszonyokra alkalmazott - termé­szettudomány-kurzust.

       Amikor letettem a második fokozat vizsgáit, ké­szen álltam az utolsó és végleges beavatást meg­előző próbákra. Felvittek hát a hegyre egy ma­gasan fekvő barlanghoz, és hosszú időre magamra hagytak, hogy csendben meditálhassak.

         Ez volt a legkifinomultabb és legnehezebb pró­ba. Attól eltekintve, hogy időnként élelmet és vizet tettek be a barlangba, heteket és hónapokat töltöt­tem egyed-ül. Figyeltem a napfelkeltét, a napnyug­tát, az évszakok változását...

            De a legnehezebb mindenekfölött az volt, hogy elementálok seregeivel kellett szembeszállnom, és küzdenem a győzelemért, vagy vesztesként táv­oznom.

            Újra és újra megkísértettek az alvilági lények. A megvesztegetés minden formájával arra akartak rávenni, hogy átadjam nekik, hogy elhagyjam Is­tenbe és az örök jóba vetett hitemet. Fizetségkép­pen felajánlották Lucifer mágiájának sötét hatalmát, sátáni erőket, melyek segítségével ural­kodhattam volna a földön és annak népein, sőt még a belső világokon is. Egész napok teltek el a lelki kínzással. Gyakran éreztem a kísértés agó­niáját, és úgy tűnt, hogy e lelki morális harc egy sötét aknába vetett, sokkal sötétebbe, mint maga az éjszaka, és én olyan magatehetetlenül feküdtem a barlang fenekén, mint akinek testét az élet utol­só szikrája is elhagyta. De szívem továbbra is do­bogott és én kétségbeesett kitartással kapasz­kodtam szívemmel és elmémmel Isten gondolatá­ba, a lélek fényébe, a jóság szellemébe, melyet to­vábbra is éreztem magamban.

És végül megérintett a harmónia érzésének hal­vány fuvallata. Hosszú csend után lépések zaját hallottam. Egy pap és két papnő jött oda hozzám. Először a jobb majd a bal karomat ragadták meg. Testem élettelenül feküdt, és rövid ideig még mennyei béke honolt bennem.

            Azután a pap jobb kezét először a homlokomra - a gondolkodás centrumára, aztán a torkomra - a beszéd centrumára, végül pedig a szívemre - a sze­retet centrumára helyezte. A háromszoros érintés után képes voltam nagyon lassan megmozdulni. Kinyitottam a szemem.

            A barlang távoli végében álló szent kő egyik sík­jából sugárzó fény hatolt felém. Amikor a pap fel­emelt és odavezetett az oltárhoz, zavarodottan bámultam az erős fénybe. Az oltár e síkja sima volt, és tükörként működött, de nemcsak külső­met tükrözte, hanem benső énemet, megszokott gondolataimat, természetes gyengeségeimet is. Megmutatta azt a belső erőt is, mely számomra el­érhető távolságban van, ha kitartok a belső fény mellett. Nemcsak gondolat- és érzésvilágomat mu­tatta meg, de azt is, ami a szívem mélyén volt: le­hetőségeket, melyek a bennem lévő szent Én-en keresztül kifejezésre juthatnak.

            Amikor felszólítottak, nézzek mélyebben a tü­körbe, úgy tűnt, lehetőségek végtelen sorát látom. Ahogy így csodálkozva álltam, felülről egy még erő­sebb fénysugár irányult rám, egy fényből és erőből álló oszlop, mely először a fejemen nyugodott, majd nyakamra, végül szívemre irányult és ott is maradt. A főpap szavai, mint. gazdag zenei akkor­dok szólaltak meg szeretettel és bölcsességgel teli szívből.

            - „Lányom! Most, amikor lelked megkezdi hosszú vándorúját a végtelen életben, mindig a Fény má­gikus erején belül marad. Mert amit a szívedben hordozol, azt vonzod magadhoz. Őrizd meg szíved tisztaságát, és az istenek mágiája soha nem fog cserbenhagyni. Isten birodalmának Te csak egy ré­sze vagy. A hatalom élet és halál felett egyedül Is­tené. Egyetlen ember sem nagy. Minden, amiről azt hiszi, birtokolja, csak Isten része. Senki nem foszt­hatja meg Istent az Ő hatalmától, de Isten elpusz­títhatja az embert, aki Isten elpusztítására tör.

            Élj békében. Minden munkádat add Istennek. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és kövesd a spirálban vezető ösvényt, mely biztonságban visszavezet téged a te Atyádhoz és Anyádhoz.

            Fogsz aratni örömet és fogsz aratni fájdalmat. De ezek a tapasztalatok földbe vetett magvak, me­lyek lelki táplálékot biztosítanak a föld gyermekei számára. Az örömmagvak és a fájdalommagvak, melyeket az embereknek el kell ültetniük, az élet kenyerévé fejlődnek, olyan élelemmé, mely az em­beri lelket táplálja. Ebben rejlik az élet misztériu­ma. Vetni és aratni, megművelni a földi élet talaját... Homlokod verejtéke által fogsz élni mind­addig, amíg a gyümölcsöt hozó fa eléri a tökéletességet. És azután is, újra és újra visszatérünk a földre, hogy ott elvégezzük munkánkat, és ismét a mennyekbe megyünk felfrissülni. És tesszük ezt mindaddig, amíg az Isten akarata uralkodik a Föl­dön is, úgy mint a Mennyekben.”

Azóta is fülembe csengenek ezek a szavak. Ekkor csodálatos vízióm támadt. Úgy, mint To- Waan, amikor a Mesterrel együtt állt a hegyen, múlt és jövő előttem is megmutatkozott. Peregtek az évszázadok és én láthattam - nem csupán rövid életemet a maják között -, de eljövendő életek hosszú perspektíváját eljövendő országokban, a földgolyó másik oldalán. Túl a tengereken láttam a piramisok és templomok országát, ahol egy sötét bőrű nép élt a nagy folyó mentén. Láttam ott ma­gam, mint papnőt.

            És ahogy peregtek a századok, láttam magam egy életben, melyet Kínában éltem. Majd fehér bő­rű emberek között láttam magam egy másik élet­ben, északon egy szigeten. Láttam egy feladatnak a vázlatát, melyet majd ott kell elvégezni. Még eb­ben a távoli jövőben is mellettem volt a szeretett Hah-Wah-Tah, és én tudtam, hogy szeretete túléli a halál és elválás illúzióját, és évszázadokon, évez­redeken át is összeköt bennünket. Tudtam, hogy most is itt van a közelemben... "

Az Isteni Fény

"A Mester hozzánk lépett, mind a négyen helyet foglaltunk az oltár körül, és mély meditációba me­rültünk. Mennyei béke töltötte be szívünket, és egyetlen lélekké változtatott. A Mester megszólalt. 

- Testvéreim, hosszú utat tettetek meg, bátor­ság és kitartás nehéz próbáit álltátok ki. Gon­dolatban követtük minden lépéseteket és megadtunk minden megadható segítséget. Ittléte­teknek célja van. E templom belsejéből megláthat­játok azt, amivel az emberiség szolgálatára lehettek. Jó ha tudni fogtok róla, mert ez a tudás behatol szívetekbe, és ott is marad, nemcsak eb­ben az életben, hanem minden elkövetkező földi életetekben is, ahol majd jó hasznát vehetitek. Kívánom. hogy mindig a Fehér Mágia útját válasszá­tok, mely önzetlen szolgálat az ember lelki fejlődéséért. Mindig őrizkedjetek a Fekete Mágiá­tól, az önzéstől és annak az erőnek elfogadásától, mely hatalmat ad nektek embertársaitok felett. 

      Szünetet tartott. A csendesen kiejtett szavakban erő volt, mely úgy hatolt be tudatunkba, mintha valami mély harmóniát, örök igazságot hallottunk volna. A Mester folytatta: 

      - A mi munkánk és küldetésünk a századokon át, - mivel mi már halhatatlanok vagyunk - a tu­datlanságban szenvedő ember felvilágosítása, ha­ragjának és gyűlöletének tompítása. Nem annyira az ember elméjéhez küldjük a fényt, mint inkább a szívéhez. Nem kényszerítjük őket ebbe vagy abba az irányba. Mi fényt és inspirációt küldünk nekik. Elfogadhatják, vagy elutasíthatják ezt a fényt, hi­szen szabad akarattal rendelkeznek. De mi to­vábbra is folyamatosan sugározzuk Isten Fényét, elsősorban azoknak, akik hatalommal rendelkez­nek embertársaik felett, és felelősek az életükért. Próbáljuk sugallni nekik, hogy kövessék a testvéri­ség és béke útját. 

      Ismét szünet következett, mialatt mennyei fény és erő gyűlt össze a szentélyben. A szelíd hang folytatta: 

      - Mi nem változtathatjuk meg az ember sorsát, mert a szent törvény szerint le kell aratni, amit ve­tett. De amikor a Fény behatol szívükbe, jót fog­nak vetni, és idővel a jó legyőzi a rosszat. Jelenlegi feladatunk az, hogy előkészítsük Isten Fiának eljö­vetelét. Az Ő Fia az emberiség igazi fénye, akit majd Megváltónak fognak nevezni. Ahogy százado­kon át a jövőbe tekintünk, egy magasztos áldozat szimbólumát látjuk a hegyen, egy keleti ország­ban. Egy fénykereszt lebeg a materializmus sötét egén, de egy napon az emberek megtalálják majd a hozzá vezető utat, és kis Énjükről lemondva, átad­ják magukat a Teremtőnek, az Isten-Én-nek. Az emberben tudatosodik majd az őt születésénél fog­va megillető joga. és követelni fogja azt. Ki fogja ér­demelni, hogy Isten Gyermekének nevezzék. 

      A csend, ami ez után következett, örömmel és bánattal töltötte meg a szívemet. Ki lehet az a ha­talmas ember, tettem fel magamnak a kérdést, aki még annál is nagyobb, mint aki hozzánk beszél? A hang folytatta: 

      - Lehet, hogy nem fogunk megmenteni népeket a sorsuktól, ha a kapzsiság, az arrogancia és az önzés leigázta elméjüket. Végig kell szenvedniük az igazságos büntetést - ez a törvény. De ha a mi szeretetünk és támogatásunk segítheti őket bű­neik átváltoztatásában, ne fáradjunk bele abba, hogy szeretetet sugározzunk feléjük. A szeretet, mint egy fénysugár, felébreszti és ösztönzi az igazi életet, mely lelkünkben alszik. Fogjuk hát meg egymás kezét, testvéreim, és küldjük ki a gondolat erején át a szeretet és a fény sugarát."

Kapcsolódó bejegyzések

Samsarahun/ Balogh Béla
Samsarahun./Grace Cooke és White Eagle