Kőrösi Csoma Sándor, sz. Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784. március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.), saját szavaival: székely-magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a Tibeti-Angol szótár megalkotója.
„Dicsősége abban áll, hogy egy álomkép nyomán indult el, de egy valóságos feladatot oldott meg” - írta Kőrösi angol életrajzírója, William W. Hunter.
Életpályája
1784. március
27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett
Csoma Sándor (Szilágyi Ferenc újabb kutatásai szerint 1787-ben vagy 1788-ban).
Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat
testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850).
Április 4-én keresztelték meg. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi
iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen
Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal
pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a
gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi, 1815-ben
pedig főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy
Sándorral, majd – valószínűleg – egy heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe.
1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann
Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13
nyelven írt-olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a
kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel: Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi
Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára.
November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt
egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy
csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak
szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak
általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra
nemzetem történetében.”
 |
| Vöröstorony-szoros |
Utazásai
1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián
keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány
miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment,
ahol egy Schäffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt
tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is
távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába
hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba
(Haleb), ahol egy hónapot időzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben
eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajózott Bagdadba. Július 21-én Bagdadban
a szlovák Anton Svoboda (1796–1878) adott neki szállást, akivel hosszú idő után
magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Svoboda ruhát és
pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba,
ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását.
Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait
biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április
18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló török-perzsa háború miatt hat
hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január
6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé
vándorolt. A Haibár-hágónál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar
érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba
érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón.
Május 23-án Ladakhba érkezett. Június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe.
Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult
Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol
kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és
irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok
eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.
1823. július 26-án a zanszkári Zanglába érkezett, ahol a
király erődjében lakott. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott
át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával,
összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye
Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. 1928-ban Csoma nevét még sokan
ismerték Zanglában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3
méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kémény
nélküli szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje
miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.
 |
| Tibeti fanyomat, amiből Csoma dolgozott |
1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett,
ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig
vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól,
tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és
valamelyest támogatták kutatásait. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba,
Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a phuktáli kolostorban élt és
dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti
kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni
tevékenységei kevés eredménnyel jártak.
1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott.
Kanamban megtalálható a teljes tibeti buddhista kánon, a Kandzsúr (Bka'gyur) és
a Tandzsúr (Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával
dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év
Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és
nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint
több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Shambala országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről,
amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a
bölcsesség tárháza. "Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink
ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több
századokkal." 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává
választotta.
 |
| Csoma által bejárt út |
1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével
Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság,
1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság
könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai
előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott
el. 1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban
publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává
választotta. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal
megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától,
melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt
hazaküldött. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává
választotta. 1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti
tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban.
Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835
decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában
tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a
nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.
"Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe."
1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt
évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve.
Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia,
angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni,
bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az
években többször találkozott Kalkuttában Schöfft József Ágoston magyar festővel
és világutazóval. Ő készítette az egyetlen hitelesnek mondható portrét Kőrösi
Csoma Sándorról.
 |
| Lhásza, Potala-palota |
1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda
folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken
gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe.
Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében
nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi
élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső
nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga
(KangchenDzö-nga) árnyékában.
Emlékezete
1845-ben az Ázsiai Társaság emlékoszlopot emelt a sírja
fölé. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefesttette Csoma
síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: Kőrösi Csoma Sándor portréja, Rohn Alajos kőmetszete, 1846
„
|
Egy
szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól
lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre
összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él
minden jobb magyarnak lelkében.
|
”
|
1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar
lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely
azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven. 1902-ben Kalkuttában
az Ázsiai Társaság épületben felállították Kőrösi Csoma Sándor mellszobrát. 1904-ben
születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték. 1910-ben
sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el. 1920-ban megalakult – először –
a Kőrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán
kezdeményezésére. 1949-ben a kommunista kultúrpolitika betiltotta. 1928-ban Baktay
Ervin emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. 1933-ban
Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bodhiszattvának (buddhista
szentnek) nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett. A tokiói Taisho
egyetemen kiállították Csorba Géza szobrászművész alkotását, Csomát
bodhiszattvaként ábrázoló művét. 1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kőrösi
Csoma Sándor első, magyar földön lévő köztéri szobrát.
1956-ban megalakul a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai
Intézet. 1967-ben halálának 125. évfordulója alkalmával a Magyar Földrajzi
Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított. 1968-ban újraalakult a Kőrösi Csoma Sándor Társaság, immár
marxista–leninista, illetve finn-ugor szemlélettel. Folyóiratuk a Keletkutatás.
1972-1973-ban Jakabos Ödön gyalog bejárta Körösi Csoma Sándor útját; az útjáról
szóló könyv már csak halála után, 1983-ban jelent meg (Indiai útinapló; Kriterion
Könyvkiadó). 1982-ben Kőrösi Csoma Sándor emlékére megépült az első
magyarországi sztúpa (buddhista kegyhely), Budapest XV. kerületében.
 | |
| Tar, Gaál-tanya, Kőrösinek szentelt stupa |
1984-ben születésének 200. évfordulójára a magyarországi
Buddhista Misszió dolgozatainak szép kiállítású reprint kötetével emlékezett
meg Kőrösi Csoma Sándorról, az Akadémiai Kiadó is kiadta műveinek négy kötetét,
az eredeti, angol nyelven. Ugyanezen jubileum alkalmából öt fiatalember: Bobály
István, Pogány György, Sáfrány József, Sára György és Sárosi Ervin végigjárta
Csoma tibeti életének főbb állomásait, mindhárom tibeti kolostort érintve.
Útjukról filmet forgattak, amit a Magyar Televízió bemutatott. 2007-ben Sütő
Zsolt marosvásárhelyi fotográfus Csoma kis-tibeti életének helyszínein fotókat
és hangfelvételeket készített, melyeket naplójegyzeteivel együtt az interneten
is publikált.
1998-ban a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Alapítvány szervezésében megalakult a Buddhista Egyetem, majd 2004-ben elindult a Magyar Egyetem is, őstörténeti képzéssel.
"A buddhizmusban a bodhiszattva (szanszkrit: बोधिसत्त्व ) vagy egy megvilágosodott (bódhi) lét (szattva) vagy egy megvilágosodott személy vagy a szanszkrit helyesírás szerint véve (satva) "hős tudatú (szatva) a megvilágosodásért (bódhi)". Találkozhatunk még magyarul a világosságra törő vagy a megvilágosodott lény kifejezésekkel. A théraváda buddhizmusban ez a cím elsősorban Gautama Buddhát takarta még mielőtt megvilágosodott volna. A mahájána buddhizmusban bővebb jelentéssel bír. Ide tartoznak azok, akik minden érző lény üdvéért világosodnak meg, és saját szellemi erejükkel másokat is a megvilágosodáshoz vezetnek." /Boddhiszattva
2007-ben az erdélyi fotográfus Sütő Zsolt több hónapos
utazása során felkereste minden Csomához kapcsolható fontos helyszínt a
Himalájában, fényképezett, hangfelvételeket készített és útinaplót írt, melyet
hazatérve részben publikált, illetve különböző formákban állított majd ki. Ő
volt az első a kétezres évek Csoma-követői között, aki egyik félreeső helyszínt
sem hagyta ki. Sütő utazása kapcsán többek között a National Geographic is
többoldalas cikket közölt Csomáról.
2008-ban magánkezdeményezésre elindult Csoma zanglai
lakószobájának és a végveszélybe került erődnek a megmentése. A főként
magánadományokból és az NKA támogatásából finanszírozott projekt 2010-től Csoma
Szobája Alapítvány néven működik tovább, szakmai felügyeletét a Kulturális
Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) látja el. A projekt önkéntesek munkájára és
a helyi szakmai tapasztalatokra alapozva végzi az erőd hagyományos technikával
történő helyreállítását. Gulyás Tibor operatőr dokumentumfilmmel követi az
eseményeket. Az Alapítvány hosszú távú tervei között szerepel a Csoma által
lakott további helyszínek megmentése is.
Főbb művei
Essays Towards a Dictionary Tibetan and English
(Calcutta, 1834; Bp., 1984)
A Grammar of the Tibetan Language in English (Calcutta,
1834; Bp., 1984)
Körösi Csoma Sándor dolgozatai (1885, 1984)
Sanskrit-Tibetan-English Vocabulary I-III. (Calcutta,
1910, 1916, 1944; Bp., 1984)
Tibetan Studies (Calcutta, 1912; Bp., 1984)
The Life and Teachings of Buddha (Calcutta, 1957) –
Buddha élete és tanításai (Bukarest, 1972, 1982)
Jelleme, sorstársai
Kőrösi hihetetlen céltudatossággal, szorgalommal és lemondással haladt útján. Kevesen tudják, de a kezdetektől tanúbizonyságot tesz szilárd jelleméről: már Göttingeni professzorának is feltűnt például, hogy keveset eszik. Mikor pedig szembesítették akkor úgy felelt, hogy neki mindenki igyekszik parancsolni, Ő is kiválasztott valamit ami felett uralkodhat: a gyomrát. Az akkori önként vállalt aszkézis későbbi hosszas gyalogos útjai során bizonyára jó felkészítésnek bizonyult. Ismert még az is, hogy nem volt ágya és rendkívül kevés alvással is beérte. Amikor pedig felajánlották neki esetleg az anyagi támogatást, akkor ő általában kérlelhetetlenül elutasította.
Mindezt azért érdemes szem előtt tartani, mert ha a teljes portrét igyekszünk vizsgálni akkor nem "csak egy rendkívüli tudós", ha nem egy szent-életű, makulátlan ember képe rajzolódik ki előttünk.
Hozzá hasonló zseni volt Szentkatolnai Bálint Gábor (Szentkatolna, 1844. március 13. – Temesvár, 1913. május 26.)
, akinek már egy nagyon felduzzadt finnugrista vonalú M.T.A.-val kellett találkoznia. Róla is fennmaradt egy történet: miután elsajátította a "finn-ugor" nyelveket és megírta a maga dolgozatát, bement a Hunfalvy - Budenz vezette akadémiába, ahol sikeresen meglepte a vezetőséget azzal, hogy valaki vette a fáradtságot és megtanulta a "finn-ugor nyelvezetet", amely "nyelvnek" ők tanszéki vezetői. Állítólag miután munkáját az asztalra helyezte távozta után azt azonnal átnézés nélkül a legközelebbi szemetesbe hajították.
Megemlítendő még Vámbéry Ármin neve is, annak ellenére, hogy ő alapvetően rokonszenvezett a Hunfalvy - Budenz vonallal, ebből kifolyólag anyagi támogatásnak nem volt híján. "Az MTA pénzügyi támogatásával 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. Rasid Effendi néven, szunnita dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. (...) Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori
felfedezőút e térségben. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában
érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról
írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A "Közép-ázsiai utazás" és
annak angol nyelvű párja, a "Travels in Central Asia" 1865-ben jelent
meg. Utazásainak hála nemzetközileg elismert író és híresség lett.
Megismerkedett a brit társadalmi élet kiválóságaival. Ausztria londoni
nagykövete a császárhoz szóló ajánlólevelet adott neki, aki Vámbéryt
kihallgatáson fogadta és nemzetközi sikereit a Pesti Királyi
Tudományegyetemre szóló nyelvtanári kinevezéssel jutalmazta."
Összességében tehát Kőrösi Csoma Sándor a kalandorok, kutatók, nyelvészek, történészek, ős-nyelv kutatók számára kikerülhetetlen mérföldkő. Csoma nagyszerű példa arra hogy a tiszta jellemű, igazságkereső magyar ember milyen nagy távolságok áthidalására képes.
"A tudományos világ régen elismerte Csomát, és előkelő helyre állította az emberi tudás nagyjainak panteonjában. De nekünk, magyaroknak Kőrösi Csoma Sándor többet kell hogy jelentsen. Becsüljük meg igazi érdeméért, valóságos eredményeiért, ne szőjünk alakja köré testetlen legendákat. És legyünk büszkék arra, hogy a tudománynak ezt a páratlan hősét a mi népünk adta a világnak." /Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor
Források, link ajánló
