2015. május 25., hétfő

Világkorszakok, ciklusok közepette

Órát hordunk azért, hogy ne késsük le a napi fontos eseményeket, naptárakat vezetünk és igyekszünk pontosak lenni. Alapvetően hiszünk, sőt elfogadunk olyan tágabb idő-egységeket, melyeknek ismerete segít minket a világban való tájékozódásban.
A megmaradt ősi följegyzések is arról tanúskodnak, hogy a régebbi korokban is hasonlóképp gondolkodtak az emberek. Sőt nagyon elképzelhető, hogy jóval többet értettek meg és távolabb is láttak. A bejegyzés azokkal a bolygó és csillagmozgásokkal kíván foglalkozni melyek ősidőktől hatnak az emberiségre. 

Világévek (precesszió)

"A csillagászatban a precesszió kifejezés alatt a földtengely – a Nap és a Hold forgatónyomatékának hatására bekövetkező – elmozdulását értjük. A jelenség hatását számos ókori nép, mint pl. a sumerek, az egyiptomiak, majd az amerikai földrészen az olmékok és a maják is megfigyelték és ismerték, és az ókori görögök is tudtak létezéséről". Forrás: Wikipedia

"A Föld tengelye évezredek alatt egy kúpfelületet ír le, és ennek a precessziós mozgásnak köszönhetően úgy látjuk, hogy a Nap minden év március 21-én 50 szögmásodperccel arrébb kel fel. 2160 évre van szükség ahhoz, hogy elvonuljon egy-egy csillagkép előtt, és jelenleg - a Halak korszakának végén, a Vízöntő korszak elején - rendkívül érdekes és izgalmas átmenetnek vagyunk tanúi. A Halak korszakát az anyagi világban való elmerülés és az érzelmi viharok jellemezték. Komoly tudósok és kutatók évszázadokig meg voltak győződve arról, hogy a világ anyagi, hogy az élet véletlenszerűen, anyagból jött létre, hogy természetes szelekció és alkalmazkodás útján jutott el négy és fél milliárd év alatt a mai "homo sapiens" szintjére, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal véget ér, továbbá arról, hogy "örökmozgót" építeni nem lehet. A korszakváltással bizton számíthatunk mindezen téveszmék látványos összeomlására." Forrás: Balogh Béla - Elkezdődött
"A precessziós mozgás nem befolyásolja a Nap látszólagos helyzetét az Éggömbön, mivel azt a Földtől a Napig húzott képzeletbeli egyenesnek az Éggömbig vitt meghosszabbítása jelöli ki; a Föld térbeli helyére pedig a precessziós mozgás nincs hatással. Hatással van azonban az Egyenlítő helyzetére, hiszen az Egyenlítő a Földnek a saját forgástengelyére merőleges főköre; ezért ha a Föld forgástengelyének helyzete változik, változik az Egyenlítőé is. Ha pedig a földi Egyenlítő helyzete változik, akkor vele együtt változik az Égi Egyenlítőé is. Mindez azt eredményezi, hogy az Ekliptika és az Égi Egyenlítő egymással alkotott metszéspontjai, a csillagos ég hátteréhez képest, folytonos mozgásban vannak. A Föld tengelyének precessziós mozgásából adódóan, ugyancsak 72 év alatt 1 fokkal mozdulnak el. Számunkra mindez azért lényeges, mert az Ekliptika kezdőpontjának a keleti metszéspontot tekintjük, ez a Kos 0. foka. Ez a pont, mindebből következően, az Ekliptikán egy nagyon lassú, a Napéval ellentétes irányú, ún. "hátráló" mozgást ír le, a csillagképekhez viszonyítva. Jelenleg a Halak csillagképben látszik, s innen halad a Vízöntő csillagkép felé. 

A precessziós mozgás teljes, 25920 éves periódusát nevezzük Világévnek, a Világév 1/12-ed részét, 2160 évet, Világhónapnak. A Világhónapokat nevezzük más néven Világkorszakoknak is. Ahogy a precesszió 25920 éve 360 foknak, úgy egy Világkorszak 2160 éve 30 foknak, azaz egy-egy ekliptikai jelnek felel meg; a precessziós mozgás hátráló voltából adódóan fordított sorrendben, azaz a Kos korszak után nem a Bika, hanem a Halak jön, azután a Vízöntő, és így tovább.
Felvetődik a kérdés, hogy mit tekinthetünk az első Világhónap, azaz a teljes Világév kezdetének; vagyis, hogy amikor a Világév elkezdődik, az Ekliptika 0. foka az Éggömb mely pontján áll. Kézenfekvő, hogy ez a pont ugyanaz legyen, amelyen akkor állt a Tavaszpont, amikor az Ekliptikát legelőször osztották fel jegyekre. Hogy ez pontosan mikor történt, arról sem írásos emlékeink nem maradtak fenn, sem a hagyomány nem tájékoztat, ám segítségünkre van, hogy léteznek az itt tárgyalandótól eltérő asztrológiai rendszerek is, amelyek nem veszik figyelembe a Tavaszpontnak a precesszióból adódó elmozdulását, és az Ekliptika kezdetének mindig a csillagos ég ugyanazon pontját tekintik. A kettőt megkülönböztetendő, az Ekliptika és az Égi Egyenlítő metszéspontján alapuló felosztást tropikus, az utóbbit pedig sziderikus Zodiákusnak nevezzük. Így minden egyes Világhónap kezdete az a pillanat, amikor a tropikus Zodiákus 0. foka a sziderikus Zodiákus újabb 30 fokát - újabb 2160 évet - hagyja maga mögött. 

Sziderikus Zodiákust használ például az indiai asztrológia, a djotis is. Ebből a rendszerből vett kölcsönszavunk az "ayanamsa", ami a sziderikus és a tropikus Zodiákus közti, fokokban mért eltérést adja meg. Az ayanamsa jelenleg (2007. márciusában) 24°50´30˝, azaz, a tropikus Zodiákus kezdőpontja a sziderikus Zodiákus Halak jelének 5°9´30˝-én áll. Ez két dolog miatt is meghökkentő lehet. Az egyik az, hogy ezek szerint az Ekliptika felosztása mintegy 1789 évvel ezelőtt történt volna, márpedig ennél mind az Európában ismert, mind az indiai asztrológia sokkal régebbi múltra tekint vissza. Az ezt megelőző első lehetséges időpont viszont ennél 25920 évvel korábbi, azaz az asztrológiának több, mint 27 és fél ezer éves múltja van, vagyis régebbi, mint az írott történelem...
Egyes asztrológiai művek szerint az Ekliptika felosztása mintegy 6000 évvel ezelőtt történt volna meg. Ugyanezen művek ugyanakkor nem tagadják, sőt, maguk is állítják, hogy az egyes ekliptikai jelek a nevüket az első felosztáskor mögöttük látszódó csillagképekről kapták, amivel máris önmaguknak mondanak ellen; ekkor a Tavaszpont nem a Kos, hanem a Bika csillagképben állt, annak is a vége felé, így az első ekliptikai jel sem a Kos, hanem a Bika vagy az Ikrek lenne, de semmiféle arra utaló ismeretünk nincs (sem írásbeli, sem más egyéb), hogy ez valaha is így lett volna."  Forrás: http://idokod.extra.hu

Még nincs vízöntő

"(...) sokak számára esetleg kényelmetlenül hangzó - dolog pedig az, hogy az emberiségnek bizony le kell számolnia azzal az önámítással, hogy máris belépett volna a Vízöntő korszakába. Ezt olyan örömmel hangoztatják ezoterikus körökben, mintha azt adnák tudtul, hogy az emberiség "magasabb osztályba" léphetett volna, maga mögött hagyva a káosz korát, "felvételt nyerve" egy szebb, újabb, jobb korba. Ez azonban teljesen alaptalan, egyike a tetszetős, ezért szélsebesen terjedő ezoterikus álinformációknak, ami - sajnos, vagy nem sajnos - valójában megalapozatlan és alaptalan. Ahhoz, hogy a Tavaszpont megtegye a sziderikus Zodiákus Halak jelének hátralevő fokait, még több mint 360 évnek kell eltelnie. Vehetnénk egy-egy világkorszak kezdetének - egyáltalán nem alap nélkül - azt az időpontot, amikor a Tavaszpont egy új csillagképbe lép be, de ha ezt tesszük, még elkeserítőbb a helyzet; a Vízöntő csillagkép legelső csillaga még alig valamivel kevesebb, mint 10 fokra áll tőle, vagyis mintegy 720 évre... Való igaz, hogy egy korszakváltás sem történik egyik napról a másikra, hanem, mint minden más jellegű változás is, ez is bizonyára átfedésekkel történik meg, de - mondják a korszakváltás hívei - ennek máris itt van az előszele! Ez azonban olyan, mintha valaki 1983-ban akarta volna a XXI. század elérkeztét ünnepelni; emlékezetem szerint ez akkoriban még senkinek nem jutott az eszébe... Szoktak még érvelni az Uránusz felfedezésével, (az Uránusz a Vízöntő jeléhez tartozó bolygó) ezzel azonban azt állíthatjuk szembe, hogy akkor 1846-ban, a Neptunusz felfedezésével a Halak, 1930-ban, a Plútóéval a Skorpió korszaknak kellett volna elkezdődnie. Nyilvánvaló képtelenség. Adjunk csak lejjebb a nagyképűségünkből, és törődjünk bele, hogy alaposan benne vagyunk még a Halak korszakban - mindenféle szempontból. Minden olyan társadalmi, asztrológiai, technikai vagy más egyéb jelenség, amely analógiáiban a Vízöntő jeléhez és jelentőségéhez köthető, csakis ezen belül, azaz a Halak korszak jelentőségének alárendelve értékelhető; kicsik vagyunk még ahhoz, hogy átírjuk a csillagos eget..." Forrás: http://idokod.extra.hu

Indiai asztrológia - Yugák
"Ahogy nőtt, világűrbeli száguldása során bolygónk tudati sűrűsége, mi emberi lények annál inkább elveszítettük a tisztánlátás természetes képességét, így azokra a dolgokra kellett hagyatkoznunk, amiket fejlettebb szellemi műveltséggel rendelkező őseink, a mágusok hagytak ránk. A teremtés láncában a legalacsonyabb rendűtől, a legmagasabbig, minden teremtmény három dolog, a létezés, a tudatosság és a boldogság megvalósítására vágyakozik. Indiában és Sumér ásatási anyagában is fönnmaradt a világkorszakok számításának matematikai levezetése, ami alapján megállapíthatjuk, hogy jelenleg 2003-ben Földünk a fölszálló Dvápara-Yugában halad s e korszakokból eddig háromszáz esztendő telt el. /Forrás: Bakos Attila - A Duna Evangéliuma 70. old.
Az ősi keleti asztronómiából megtudhatjuk, hogy a holdak bolygóik körül keringenek, a bolygók saját holdjaikkal együtt a Nap körül; és a Nap a bolygóival és azok holdjaival együtt valamely csillag, mint duál körül kering, körülbelül 24 000 földi év alatt írva le egy teljes fordulatot, ezáltal előidézve a napéjegyenlőségi pontok zodiákus (állatövek) mentén történő, visszafelé haladásának égi jelenségét. A Napnak azonban van egy másik mozgása is, melynek során egy, a szanszkrit nyelvű hagyományban Visnu-nabhi-nak, a Sumérban Sag-Mah-Gar-nak (mai nyelvi sorrendben Ma-gyar-ság) nevezett, nagy középpont körül kering; mely középpont a teremtő energia, Brahma, vagy En-Lil (Atya), az egyetemes magnetizmus székhelye. Brahma, vagy En-Lil (Atya) szabályozza a dharmát (vallás-kötelesség), a teremtett világ szellemi értékrendjét. Amikor a Nap, duálja körüli keringés során e nagy középponthoz, az Atya székhelyéhez közelebb kerül (ez az esemény akkor következik be, mikor az őszi napéjegyenlőség a Kos kezdőpontjához ér), a szellemi értékrend (dharma) olyan fejletté válik, hogy az emberek könnyedén megértenek mindent, még a transzcendentális lélek misztériumát is. Az őszi napéjegyenlőség a huszadik század kezdetén, az emelkedő Dvápara-Yuga korai szakaszában, a Szűz csillagkép állócsillagai között kezdett hanyatlani. A Szűz a Halakkal szemközt álló jegy. Az őszi napéjegyenlőség jelenleg a Szűz-Oroszlán határon van. A szemben lévő pont, a tavaszi napéjegyenlőség, a Halak-Vízöntő határon. A nyugati metafizikusok a tavaszi napéjegyenlőséget tekintik meghatározó jelentőségűnek, ezért azt mondják a világ a Halak korszakában volt és a Vízöntőbe lépett.
12000 év elteltével, mikor a Nap pályáján eléri az Atyától, a nagy középponttól legtávolabb fekvő pontot (ez az esemény akkor következik be, mikor az őszi napéjegyenlőség a Mérleg kezdőpontjához ér), a szellemi értékrend (dharma) állapota annyira leromlik, hogy az emberek képtelenek bármit is felfogni a durva anyagi teremtésen túli dolgokból. S hasonlóképpen, mikor a Nap keringése során, a nagy középponthoz legközelebbi hely felé halad, a szellemi értékrend fejlődni kezd, s e növekedés újabb 12000 év alatt fokozatosan megy végbe.
E 12000 éves periódusok mindegyike gyökeres változást hoz úgy külsőleg, az anyagi világban, mint a belső szellemi világban. Így tehát a Nap egy 24000 éves ciklus alatt megkerüli duálját, és végére ér egy félisteni, vagy magnetikus ciklusnak, ami egy 12000 éves felszálló ívből és 12000 éves leszálló ívből áll.

A szellemi értékrend fejlődése egy 12000 éves ciklus során négy szakaszra osztható. Azt a 1200 éves időszakot, mely alatt a Nap pályájának 1/20 részét megteszi, Kali-Yugának nevezik. Az emberiség, a szellemi gyarapodásban csupán szerény utat tesz meg; az emberi értelem semmit sem képes fölfogni a külső világon, az örökké változó teremtés durva anyagán túli valóságból.
Azt a 2400 éves időszakot, melynek során a Nap pályájának 2/20 részét teszi meg Dvápara-Yugának nevezik. Ez a szellemi értékrend fejlődésének második szakasza. Itt az ember már képes megérteni a finom-fizikai dolgokat és felfedezi az elektromosságot, s lassan megérti a külső világ teremtő elveit.

Azt a 3600 éves időszakot, melynek során a Nap, pályájának 3/20 részét teszi meg, Treta-Yugának nevezik. A szellemi értékrend óriási léptékkel fejlődik. Az emberi értelem képessé válik az isteni magnetizmusnak, a teremtés létét meghatározó, mindenfajta elektromos erő forrásának megértésére. 
Azt a 4800 éves időszakot, melynek során a Nap, pályájának 4/20 részét teszi meg, Satya-Yugának nevezik. A szellemi értékrend fejlődésének tetőpontjára ér. Az emberi értelem képes lesz felfogni mindent, még Istent, e látható világon túl létező Transzcendentális Személyt is.(...)
Kr.e. 11501 óta (hozzávetőlegesen az Atlantiszi-Mu civilizációjának vége és a barbarizmus kezdete), amikor az őszi napéjegyenlőség a Kos kezdőpontján volt, a Nap pályájának a nagy középponthoz legközelebbi pontjától távolodva elkezdett a pályájának e középponttól legtávolabb eső pontja felé közeledni, s ennek megfelelően az ember szellemi ereje is csökkenni kezdett. A sippari (sumér) szellemi hagyatékban a következő utalásokat találjuk:
"A sag-Mah-Gar közeledése idején a teremtő erők könyörületesek lesznek. Jólét és vallásosság lesz a Földön. A sötétséget legyőzi a világosság, a romlottság megtisztul;eső és teremtő áradás lesz, a nyár zöldje télig tart, és a tél zöldje megéri a nyarat. Az országok művelt királyok uralma alatt szabadon élnek, az Isten meghallgatja az imákat, és a tiszta szívű látnokok jóslatai beteljesednek. (...)
A lefelé szálló ág első 4800 éve alatt az ember elveszítette a szellemi tudásának leglényegesebb képességét, Isten megértését. (...) A következő 3600 évben, az értelem elvesztette az isteni magnetizmus érzékelésének, félisteni képességét. A következő 2400 év alatt az ismeretlenség homályába veszett az elektromosság tudása, végül a következő 1200 évben az emberi értelem annyira elsötétedett, hogy többé már semmi olyat nem volt képes megérteni, ami a durva anyagi teremtésen túl van. A kali-juga, az egész 24000 éves ciklus legsötétebb időszaka a Kr u. 500 körül az utolsó, máig elhallgatott, eltagadott világkirály, a Hun Attila halálával következett el. Ezt követően az egész világra az általános tudatlanság és a mérhetetlen szenvedés lett a jellemző.

A felszálló kali-juga 1100 évig tartott (inkvizíció, máglyahalál, a matriarchális, azaz nőelvű intuíción alapuló tanok üldözése, indiánok kiirtása, vallási háborúk, járványok... stb.), nagyjából Kr. u. 1600-ig. Ezt nevezték az emberek szinte ösztönösen a sötét középkornak. A felszálló Dvápara-Yuga ekkortól veszi kezdetét. 1600 körül William Gilbert felfedezte a mágneses erőket és az elektromosság jelenlétét minden anyagi létezőben. A XVII. században működik Kepler, Galilei. 1621-ben Drebbel feltalálja a mikroszkópot. 1670 körül Newton felfedezi a gravitáció törvényét. 1700 körül James Watt fölfedezi a gőzgépet, és Stephen Gray az emberi testben működő elektromosságot. 
1900 körül kezdődött el a Dvápara-Yuga, a kettősségek korszakának tényleges szakasza, s ebből a 2000 évből ma, 2003-ban eltelt immár az első kegyetlen 100 esztendő. A korszak szüntelen harc a transzcendencia újjászületéséért, az isteni természetű emberek és a démonaik között, harc a kali-juga lassan szétoszló sötétségével szemben. Mivel spirituális értelemben fölszálló ágban van a Naprendszerünk, ezért a fény diadala nem lehet kétséges, ezt érzékelve a világ démonikus irányítói sorozatosan a legszélsőségesebb, életellenes tetteket is képesek csökkenő befolyásuk tudatában kapkodva végrehajtani. Ám a fölsoroltak hatását ember nem győzheti le.
Kivételek azonban most is vannak, ők azok a mágusok, vagy jógik, akik minden világkorszakban őrzik a tiszta istentudatukat, s szüntelenül az emberiség fölemelkedésén munkálkodnak.

Félreértelmezések

A hindu naptárakkal foglalkozók az elmondottak ellenére azt tapasztalják, hogy pl. a kali-juga időtartamát az egészen fantasztikus és logikátlan 432000 adják meg. Ily módon rendkívül kilátástalan képet tárva az emberiség elé. Nos, a hiba Kr. e. 700 körül Pariksit Rádzsa uralkodásakor történt, éppen az utolsó leszálló Dvápara-Yuga bejeződése után. Abban az időben Judisthira Maharádzsa, a Mahabharátából jól ismert hős, fölismerve a sötét kali-juga megjelenését, átadta a trónját unokájának Pariksit Rádzsának, s ő maga testvéreivel és feleségével visszavonult a Himalája-hegységbe, a világ szellemi paradicsomába. A tudós király távozása után udvarában senki sem akadt, aki hozzá fogható módon megértette volna az idők szavát s ebből származóan a naptárkészítés autentikus elvét. Közrejátszott még a félelem is az udvarban, mert senki nem merte ismertetni az emberekkel, a néppel, a legveszélyesebb korszak beállásának tényét. Az udvar papjai, a Bráhmanak új mítoszt teremtettek, mely szerint, a Kali-korszak 1200 éve, nem közönséges évekből áll, hanem daiva (isteni) évekből tevődik össze, amely évek 12 daiva hónapból, s a hónapok 30 daiva napból állnak. A napok megegyeznek egy közönséges földi év tartamával. Számokban tehát: 1200 x 12 x 30=432 000. Dvapara 2400 x 12 x 30 = 864000, Treta x 12 x 30 =1296000, Satja 4400 x 12 x 30 =1584000 év az eltorzított metódus alapján.  Tekintettel arra, hogy a felszálló Dvápara-Yuga jellemzői bizonyíthatóan elérkeztek (ateista államok és a kommunizmus összeomlása, az érzékkielégítés kizárólagosságát, az önzést hirdető USA önbizalmának fokozatos megrendülése, nyílt agresszív színvallása az iraki háború kapcsán, ezoterikus tanok és vallások újbóli megjelenése, az elektromosság sokoldalú alkalmazása, küzdelem a békéért, az egészségért, a finomfizikai test, az aura ismételt érzékelése... stb.), nincs értelme ezen hibás és depresszióra hajló naptári tételt köztudatban tartani. /Forrás: Bakos Attila - A Duna Evangéliuma 70. old.

Pap Gábor - Az asztrológia alpjai

Pap Gábor előadásai azért is olyan különlegesek, mert ő a kelet és a nyugati asztrológiát is bemutatja. Továbbá a professzor úrtól a szkíta és a magyar népművészetben megjelenő asztrálmítoszi működési rendszer  jelenlétéről is tanulhatunk.

Ellenvetések és konklúzió

"Egy mítosz bölcs üzenete akkor hal meg végleg, amikor az, aki utoljára hallotta, anélkül távozik, hogy valaha elmesélte vagy érthetővé tette volna másoknak. Modern korunk egyik legnagyobb tévedése az a vélekedés, hogy az új mindig, mindenben fölötte áll a réginek." - Írja Bakos Attila Asztro pszichológia könyvében.




Az üzenetek értelmezésénél és tovább adásánál valóbban bölcsnek kell lennünk, példa erre az, hogy a fönt idézett könyvekből, munkákból, előadásokból egy alapvető történet bukkan elő az évezredek ködéből: réges-régen nagyjából 12 000 évvel ezelőtt egy teljesen új kört kezdett Földünk és vele együtt az emberiség. 12 000 évvel ezelőtt is élt emberek, akiket nevezzük nyugodtan Atlantisziaknak, egyértelműen "szétszéledtek" kultúrájuk elmerült az idő óceánjának habjaiban. Utánuk egy merőben új emberiség jött, a Miénk. Nekünk az a feladatunk hogy alkalmazzuk az örök érvényű módszereket és mi is kidolgozzuk a saját utunkat, megéljük a saját harcaink, boldogságunk.
Vannak olyanok, akik a világ jelen állapotát látva kijelentik, hogy az "utolsó időket éljük" apokalipszist, vagy megmentő földönkívülieket várnak. Azonban ez  visszautasíthatatlanul a "Mi időnk", valóbban alacsony szintű a dharma/ a vallás, viszont épp ezért sem most jött jel a pusztulás és törlés időszaka. Ez a "A korszak szüntelen harc a transzcendencia újjászületéséért, az isteni természetű emberek és a démonaik között, harc a kali-juga lassan szétoszló sötétségével szemben." A harcot elsősorban önmagunkkal kell megvívnunk amelyhez kérhetünk és kaphatunk segítséget. Célszerű azonban észben tartani, hogy a sikerhez elengedhetetlen egyfajta spirituális alapállás kialakítása, melynek segítségével az elénk kerülő kátyúkat, unalmasabb utakat is könnyebben vehetjük.


"Utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják hova mennek, és elhatározták, hogy el is jutnak oda."
/Leonard Roy

Bejegyezte: Balogh Tamás dátum: 3:26 Címkék: , , , , , ,