Reakció-kényszer
Az élet állandóan változó cselekmények egymásra hatásából áll. A legalapvetőbb kényszerítő tényező számunkra a levegővétel, testünknek ugyanis szüksége van az oxigén felvételre. Küzdhetünk ellene, de csak percekig. Télen mikor kinyitjuk az ajtót, a meleg levegőt is kiengedjük és testünk azonnal reagál a hőmérséklet változásra. Ezek azonnali kiragadott reakciók. Viszont vannak olyan láncolatok, amikor ez események dominók módjára indulnak meg egyetlen kiváltó jelenség miatt. Az időjárás hasonlatnál maradva: mikor leesik az első hó és a hőmérséklet nulla fok alá süllyed tartósan akkor előkerülnek a téli kabátok, magasabb hőfokra kell kapcsolni a fűtést, több réteget kell magunkra vennünk.
Létezik tehát egy külső kényszer a legtöbb esetben ami vezérli tetteinket. Külső és belső kényszerítő erők milliói vannak jelen mindennapjainkban ezt tudjuk. Az állandó kérdés pedig az, hogy mi mennyire vagyunk ennek tudatában és miképp reagálunk.
Kommunikáció
Modern világunkban a személyes négyszemközti kommunikáció alternatívája a telekommunikációs eszközökön keresztüli társalgás. Beszélgethetünk ismerőseinkkel már nem csak a telefonunkon, ha nem az óránkon, a laptopunkon, a számítógépünkön, tabletünkön, televízió készülékeken. A technomágia hatalmas gépezete megteremtette a leghatékonyabb szoftvereket a távolsági beszélgetésekre.
Kattintásra minden rendelkezésre áll. Az összes hírcsatorna, könyvek, szórakozás, idegen tájak felfedezése, ismerősök és az ismeretlenekkel való kapcsolattartás mind elérhető akár úgyis, hogy az otthonunkat sem kell elhagynunk.
Bizonyos dolgokhoz virtuálisan juthatunk hozzá másokat meg is rendelhetünk.
Virtuálisan sétálhatunk parkokban, virtuálisan mozizhatunk, virtuálisan szeretkezhetünk és szerethetünk, virtuálisan játszhatunk, virtuálisan kapcsolódhatunk mások virtuális élményeihez.
A jelenségben azt hiszem már mindenki megtalálta a legnagyobb hibát: - a virtualitást? - kérdezhetné bárki. De nem. A virtualitás önmagában se nem jó, se nem rossz.
A hiba a felhasználás módjában keresendő, amely hibás, megfontolatlan, mivoltában túlzó lehet.
Erre a hibás felhasználási módra, pedig természetesen a rendszer rá is erősít. A terméket ugyanis el kell adni, erre talán legjobban a televíziós műsorok gyártásánál jöttek rá: minnél jobban lebutítottak az emberek annál könnyebb bármit is közvetíteni. Ideológiát is.
Információ
Az információ forrás természetétől fogva megbabonázó erővel hat az azt szemlélőre. Legyen szó egy kőbe vésett tábláról, papirusz tekercsről, könyvről, újságról vagy villódzó képernyőről. Oda szegezi a tekintetet, még ha egy ismeretlen nyelven is szól hozzánk. Az agy ösztönösen értelmezni akarja a látott, hallott anyagot. Az ókori, középkori időkben bizonyosan kevesebb felesleges információval lehetett találkozni. Jobban is megválogatták milyen üzeneteket rakjanak a zászlókra, pergamenekre és már csak szükségből is megfontolták milyen terjedelmesre fogalmazzák a kéziratokat - lévén hogy a nyomtatás elterjedéséig szó szerint csak kéziratok születhettek.
A régi korokban az információt közvetítő eszközöket, mai szóval készülékeket nehezebben is készíthették el, ugyanakkor természetesebb, egyszerűbb anyagokból. Egy előnyük azonban volt, sokkalta könnyebben lehetett megszabadulni az információ eszközeitől így az információtol is. A ma emberének szinte lehetetlen. Egyiptomban a bukott fáraó nevét és tetteit levésték a falakról. Az eretnek könyveket elégették - bizonyos esetekben könyvtárakat is. Az ékírásos tárgyakat összezúzták vagy csak hagyták hogy az enyészet martalékává váljon. De kevésbé drasztikus esetekben képesek voltak a nem tetsző könyvet becsukni, eldobni, egy polcra rakni és elfeledni. Az újságokat összegyűrhették, kidobhatták a kukába. A leveleket tűzbe vethették. A ma embere nem tehet ilyesmit. Vagy legalábbis nem ilyen könnyedén (a kézzelfogható bizonyítékok, emlékek ISIS csoport általi rombolása ilyen újkori gyalázatos ellenpélda). A 21. század embere azt hiszi hogy kezében tarthatja a világot, holott ő van világ markában. A közösségi oldalak másodpercenkénti frissítése és a végtelen audiovizuális élmény csábítása elől már nem olyan egyszerű elbújni, mint egy könyvet becsukni. Aki kicsit is kötődik a virtuális világhoz az a “black mirror”, a fekete tükör fényében láthatja és láttathatja magát.
A fekete tükör
Elsőként azt állapítottuk meg, hogy minden érzékelt dolog potenciálisan reakciót vált ki. Időszerű azt is megfogalmazni, hogy az elménk, vagy egyszerűen saját ösztönvilágunknál fogva az ismétlés rabjai vagyunk. Amint találunk valamely élvezetet, azt újra és újra át akarjuk élni. Ilyen élvezeti cikk nem csak az étel az ital, ha nem egy könyv, hír, film, vagy pletyka képletes elfogyasztása is. Ez is egy kényszerítő tényező, nem valaminek az elkerülésére ha nem épp az újra és újra megszerzésére, átélésére, birtoklásáára irányul.
Régebben elég volt, hogy ha szólt a rádió vagy a tv a háttérben, most már kezünk ügyében kell lennie a villódzó készüléknek. Az ingerküszöb egyre nagyobbá vált. Szükségünk van dolgokra méghozzá a leggyorsabban, el kell érnünk mindent és mindenkit azonnal.
Érték - ítélet
Az információáramlás felfoghatatlan mennyiségben és gyorsasággal zajlik. Üzleti és magán célra egyaránt legalább 3-4 milliárd ember használja az internetet.
“2011-ben úgy becsülték, hogy ha az interneten található minden információt CD-kre akarnánk kiírni, ehhez annyi lemezre lenne szükségünk, amelyből egy közel félmillió kilométer magas tornyot építhetnénk, vagyis bőven elhagynánk a Hold pályáját is. Ugyan a világ tárolókapacitása minden három évben megduplázódik, a számítási kapacitás 1,5-2 évente teszi ugyanezt, vagyis a tárolásban le vagyunk maradva. 2011-ben a világ összes számítógépe körülbelül akkora számítókapacitással bírt, mint egy emberi agy, ma már ennek nyolcszorosával számolhatunk.”
Ebből a hatalmas reszponzív adattárból, pedig mindenki saját maga választhatja ki a neki megfelelő elemeket. A virtuális világban az emberek felhasználók. Egy végfelhasználó alapvetően nem uralhatja a rendszert, ahogy egy áruházba besétáló vásárló sem tehet meg bármit. Nem firkálhatja össze a pultot, dobálhatja a termékeket… - legalábbis nem következmények nélkül. A felhasználó is ilyen vásárló. Amit eldönthet, hogy meddig marad a boltban, annak melyik részén és mit fogyaszt, mit visz magával. Illetve a virtuális világ esetében megválaszthatja, hogy mit ad hozzá a rendszerhez saját eszközeivel. Az lehet egy szó begépelésétől kezdve egészen filmek feltöltése, vagy chat program használatával párbeszéd egy ismerőssel.
Mivel a használt technika alapvetően épít az emberi függőségre ezért mindenkinek saját felelőssége mit és milyen mennyiségben használ. Amennyiben pedig egy információt tovább oszt másokért is felelős, tehát amint találkozik a legelső szembejövő információval kötelessége (volna) meggyőződni az adott anyag helyességéről. Használati utasítás nincs, még ha némely esetekben jól is jönne.
Sánta Őz indián mondta: “-A bölcs fehér emberek állandóan azon vannak, hogy nekünk, szegény együgyű indiánoknak valami újat tanítsanak. Az mindenképpen jó lett volna, ha megtanítanak rá, hogyan kell inni. Ha az ember vesz egy fényképezőgépet vagy egy magnót, mindig kap hozzá egy kis füzetet is, amelyből megtudhatja, hogyan kell használnia, de amikor elhozták nekünk a fehér ember whiskyjét, ahhoz elfelejtettek használati utasítást mellékelni. Amiből aztán rengeteg baj lett.”
Felelősség
Amíg nem tudunk szabadulni a virtuális készülékektől, ugyanis a készüléken belül mi magunk tápláljuk és dekoráljuk változóbbnál változóbb felületekre a saját projekciónkat. Saját teremtésünk illúzióiba merülünk. Teljesen mindegy, hogy ez tudományos értekezések vagy kutyás/macskás videók értelmetlen áradatában zajlik. De a szerelmes üzenetváltások végtelen sora is semmitmondóvá silányul, a nagy ideák is csak ugyanazon a fehér zajba olvadnak bele. Meg kell tanulnunk még az elején letenni a készülékeket és tudatos felhasználójukká válnunk, különben mindig is függeni fogunk tőlük.
Csak az uralkodhat rajtunk, amit mi nem uralunk.
Végső megállapítás az tehát, hogy jelen lehetünk a virtuális világban. Viszont sohasem szabad szem elől téveszteni: a saját emberségünket és tudatos jelenlétünket. Máskülönben elveszünk az agyműködést nem nélkülöző végtelen áradatban.
Forrás:
https://www.doclernet.hu/Mekkora-is-valojaban-az-internet
Richard Erdoes - Sánta Őz sziú indián sámán
