2013. április 13., szombat

Molnár V. József


Molnár V. József művészettörténész, néplélekrajz-kutató 1930. március 17-én született Cserhátpusztán. "régi, magyar falusi család sarja, s így mind ősei jogán, mind tanult tudás révén lett a magyar lélek képének beavatott ismerője. Az 1930-40-es években Lükő Gábor kereste a magyar lélek formáit a népművészeti alkotásokban, a magyar ház, a magyar életmód, a szakrális magyar gondolkodás motívumaiban. 
       Formavilágot kutatott, de megtalálta, ami jellegzetesen magyar. Ugyanebben a korban Hamvas Béla rátalált az archaikus ember isteni karakterére, szakrális világképére, de soha ki nem mondta volna, hogy ez magyar tulajdonság. Karácsony Sándor, Németh László járták a magyar lélek megismerésének útját, ki-ki a maga eszköztárával és nyomukban megindult a magyar szocio­gráfiai irodalom, amely világszerte egyedülálló, mert lélekvezérelt a munkássága. A Kádár-korszakban ez a kutatómunka stagnált, mígnem új szóvivői akadtak.
       Molnár V. Józsefet sorsának tragikuma vezette a magyar lélekkeresés útjára. 1956-ban bebörtönözték, s szabadulva innen, soha többé nem folytathatta grafikusi tanulmányait. Barátaival, Pap Gáborral, Végvári Józseffel missziót vállaltak fel a magyarság érdekében. Pap Gábor meghatározta a magyarságtudomány hat pillérét és hárman – kimondatlanul – megalakították a Magyar-Mindenséget, ahogy még Csokonaiék is a magyar univerzitást emlegették. Ők lettek népünk tanítómesterei, felvállalva a vándor szerzetesek és prédikátorok sorsát, s megalapozták a magyarság belső, lélekképének tudományát. Végvári József a nyelvet, Pap Gábor az asztrálmitológiai szemléletet és a népi ornamentikát egészen a Magyar Szent Koronáig, Molnár V. József pedig a népi gondolat egyetemességét, szokásoktól, szentektől, születéstől, haláltól, a Boldogasszony hétágú életfájától a lélek legmélyéig hatolva.
Fáradtságot nem ismerve, égi erőtől hajtva járták a magyar tájat, elmentek mindenhova, ahova hívták őket, s nevükkel együtt a magyarságismeret vert otthont a magyarság tudásszomjtól áthatott lelkében." /forrás: mkh.valosag
       Molnár V. József író, néplélek-kutató és utazó előadó már betöltötte 83. földi évét is, de még mindig járja az országot. Első kézből szerzett tudását, élete tapasztaltait továbbra is szívesen osztja meg másokkal.
"Egy ember, aki a lélek Isteni pozitívumában él..." /Botos Csaba 

Táltosok - Fényös, fényös villanás

„A Teremtő folyamatosan elhív papi szolgálatra embereket. Ők nagyon ritkán tartoznak az egyházhoz mint intézményhez. ... A magyarság a szkíta gyökerek óta keresztény, a Teremtő közénk születése előtt is keresztény volt, akármilyen furcsán hangzik is ez. Az a viselkedés, az a fajta magatartás, amit a szkítafajú népek, nem földreszállt angyalként (!), itt a földön valósítottak, az ószövetsége annak, amit Jézus hozott nekünk. Nem az az ószövetsége a jézusi tanításnak, ami a zsidóságból való. Annak semmi köze Jézus tanításához! Ne keressünk hát semmiféle ’pogánykodást’ táltosainknál, ami nem jellemzi őket! ...  Ezek a táltosok kivétel nélkül mind keresztények. Nem a judeokrisztiánizmus rabjai, hanem keresztények. Ezt hangsúlyozom. A kettő között lényegi különbség van. A judeokrisztiánizmusban elsősorban a judeo hangsúlyos, és az európai népek, amelyek kereszténynek tartják magukat, judeokereszténynek, azok a mózesi törvény szerint élnek és viselkednek a világban. Ezeket a táltosokat, akik valóban keresztények, üldözték a római egyház papjai. Ez két különböző dolog. Ettől még ők, a táltosok a keresztények! ”
       Molnár V. József és Tóth Péter Pál dokumentumfilmjében a "Fényös, fényös villanásban" megszólal Bálint László oroszhegyi táltos, aki elbeszéli révülését, elhívását. Bálint László nem nevezte magát táltosnak, de a környezet annak tartotta őt. Ennek a szent életű, 1907-ben született székely embernek a felsőbb hatalmak azt a küldetést adták, hogy segédkezzen az 50-es években tiltott csíksomlyói pünkösdi búcsújárás újraindításában. Bálint László, hogy miképpen tett eleget elhívásának, azt Ő maga is elmondja a kisfilmben. 
A történet minden szempontból nagyon érdekes, részletezésére, elmesélésére itt nem vállalkoznék. Azonban mindenki szíves figyelmébe ajánlom a Fényös, fényös villanást, melyet egy előadással párosítva érdemes beszerezni, eredeti jó minőségben (jelen áron 2000 forint) dvd-n.

Gyermekrajzok
"Isten minden gyerekkel újrateremti a világot, azt ami fakulni kezd bennünk: a szeretetet."
A 7, azaz hét éves koráig bezárólag minden gyermek Isten tenyerén él. A régiségben a gyerekek hét éves korukig nem dolgoztak. Egyetlen, alapvető feladatuk, pedig az volna, hogy játszanak. Játékokat, melyek megismertetik velük az őket körülvevő világot. Az a gyerek, amelyik nem játszik nem szabad.
       Hét éves korig a kisfiúk és kislányok automatikusan ősképeken keresztül fejezik ki önmagukat, s tudat alatt (vagy talán afölött?) káprázatos információkat hoznak le. Ez a lehozás gyakorta történik képi, rajzos formában. Jóska bácsitól tudjuk, hogy a gyermekrajzokra a szülőknek rendkívül fontos odafigyelni.
Számtalanszor megtörtént már, hogy a kisgyerek hamarabb rajzolta le a szülők szétválását és kapcsolati problémáját, mint az külsőleg az anya és apa előtt is láthatólag megtestesült volna.
       Nagy bajban van a jelen "polgársággá züllesztett és züllött Nemzet, már csak azért is, mert már a gyermekekre sem figyelünk oda annyira, amennyire kéne. Nem szentelünk rájuk elég erőteljes figyelmet. Tudva levő, hogy régen mikor odafigyeltek a szülők, nagyszülők a kisgyerekre, akkor azt keresték, hogy mire "hitelesítette Isten" az ifjút. Azaz, ha például nagyszerű kézügyessége és látása volt a fém formáláshoz, akkor a kovács mesterséghez segítették hozzá.
       Most, pedig állandó megfelelési kényszer alatt élnek már az óvodások is, akikre szomorúan Jóska bácsi azt mondja, hogy: idomítják őket. A római típusú intézményrendszerben idomítanak. És ez meg is látszik, olyan lelki és testi betegségek terjednek az egészen fiatalok körében is, melyekre a ''modern'' orvoslás csak gyógyszerekkel képes válaszolni. Érdemes volna megfogadni Jóska bácsi tanácsait és jobban odafigyelni arra, hogy mit teszünk az új generációval.
Eredendő tudás

"Ahol be akarják csapni az embert, ott elveszik tőle az alaptudást, mert az alaptudás az biztonságot ad. Minden más bizonytalanná teszi az embert, azaz manipulálhatóvá.”

"A Mediciek és a Fuggerek már a középkortól kezdve mindent elkövettek, hogy az Istentől kapott műveltség által adott biztonságot felszámolják, elpusztítsák. Aki biztonságban érzi magát, annak nincs hiányérzete, azt nem lehet rávenni arra, hogy mértéktelenül fogyasszon. Az ő érdekük pedig az volt, hogy az emberek fogyasszanak. Ez az elmúlt évtizedekben hatványozottan jelentkezik, hiszen a mai Fuggerek kezében van a tőke, a média, az iskolarendszer. Az egész úgynevezett civilizált világot uralják. 
       Ezzel el tudják érni, hogy az eredendő tudás kimosódjék az emberek lelkéből, mindennapi életéből. Mindkét nagy sátáni mű – egyik a Szovjetunió volt, a másik az Amerikai Egyesült Államokkal fémjelezhető – e biztonság eltörlésére törekedett. Kettejük harcában az amerikai Fuggerek győztek, s most ők uralkodnak. Világunk ezért puskaporos hordó, ami bármikor felrobbanhat. Gyakran eszembe jut a görög bölcs, Szókratész, aki Platónnal sétálva az agorán, elnézve a vásári nyüzsgést, azt mondta: „Mennyi minden van a világon, amire nekem nincs szükségem!” Ez az egyetlen emberi magatartás, ami nem pusztít el. Ez a Miatyánkban ekképp jelenik meg: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Vagyis csak annyit, amennyi szükséges.(...)
"Aki a lélek Isteni pozitívumában él, az előre viszi a világot és a nemzetet amelyhez tartozik; a hitvány selejt mélybe húz mindent amihez csak hozzátapad. /Wass Albert
Minden gyarlóságunk ellenére igazolható, hogy a magyar nemzet az egyetlen a korabeli gyűlölködő Európában, mely a jézusi szeretet államát hozta létre. A Turul nemzetség az egyetlen a világon, amely 34 szentet és boldogot adott a világnak. E szentek egész Európában jelen vannak, ismertek ma is. Ez a karizma Bálint Sándor szerint nemcsak a kanonizált személyekre vonatkozik, hanem a nemzetség minden tagjára. A magyarság az egyetlen nemzet, amelyik nem gyarmatosít, nem gyilkol milliókat, nem gyaláz, nem aláz meg másokat. Magyarország mindig menedéke volt a menekülő üldözötteknek a hugenottáktól a cigányokon át a zsidókig. 
       Hangsúlyozom, minden gyarlóságunk ellenére a magyar kereszténység valóban a jézusi szeretet szerint formálta a nemzet és az emberek életét. Még ebben a nagyon mocskos világban is, melyben az a fontos, hogy zabálj, kéjelegj, böfögj és üríts, ez a nemzet hatalmasan tud szeretni. Aki pusztuló falvainkban jár akár az Őrségben, akár a Tiszaháton, Kárpátalján vagy a csángóknál, ezt megtapasztalhatja, bár a Sátán óriási apparátust mozgat annak érdekében, hogy magáévá tegyen minket. Évtizedek óta azért élek, hogy ennek a nemzetnek eredendő műveltségét – ami egyben erkölcsiség is – helyreállítsam. Járom a Kárpát-hazát, majdnem mindennap előadok, és azt látom, hogy egyre több fiatalnál telik be a pohár, egyre többen fordulnak történelmünk, műveltségünk és azzal összefüggő erkölcsiségünk felé. Öröm tapasztalnom, hogy negyvenévi munkálkodásom nem volt hiábavaló, a mag jó talajba hullott. Bár a Sátán mindent elkövet, hogy kizavarja belőlünk Istent, mégis pirkad már, hasad az ég alja. Hitem szerint a magyarság visszatalál hivatásához. Az 1956-os szabadságharc áldozata, bár leveretett és véresen megtoroltatott, a bolsevizmus összeomlását eredményezte: Kína szembefordult a Szovjetunióval, szétesett a Kommunista Internacionálé, és végül a vörös birodalom. Egyre inkább érzem és tapasztalom, hogy a globalizmus fuggeri iszonyatának is a magyarság fog véget vetni." /Demokrata Interjú részlet
Tömény - szerveződés
"A magyar embernek nem csak célja, hanem dolga is van ebben az életben."
Tanárunk, Jóska bácsi szavaival élve a tömény már szerveződik. Szerveződik dacára a több fronton és hullámban butító negatív erőknek. Minden veszteség ellenére él nemzet a hazán!
S ez természetesen örvendetes, azonban a Kárpáthaza nem fedezi fel önmagát. Jelen hűvös szelektől tépett korban mi magunknak kell egyenként - de Közösen működtetnünk Szent helyeinket, hagyományunkat és végezni a küldetésünk. (megjegyzés: és aki ezt "magyarkodásnak" érzi, vagy véli az természetesen a 20. századi polgári ideákat követheti tovább, azonban azok az utóbbi évtizedeket alapul véve meglehetősen életképtelennek bizonyultak; megjegyzés vége).
       Ugyancsak elmondható és örvendetes, hogy Székelyföldön a pünkösdi búcsúra is egyre többen zarándokolnak el. Sokan csak turistaként teszik meg az első lépéseket, s aztán nagy csodálkozásukra valami érezhetően, láthatóan többel találkoznak, mint azt megelőzően képzelték. " Olyan korban, amikor a nemzet lakossággá züllött  - él nemzet a hazán."


Életmű 

Jóska bácsi életművéből, munkásságából sok erőt és tudást kaphatunk. Tanulmányozzuk akár a rovásírás útját, általános népi bölcseletet, gyermekrajzok üzeneteit, vagy szabadabb nyelvezetű előadásait mindig értékes, erős szavakkal találkozunk. Amire irányítja figyelmünk, az felette van minden emberi okoskodásnak. Jelen korban ritkán találunk hozzá hasonló értékrendű és ékesszólású embert, forgassuk tehát könyveit, s amíg lehet hallgassuk élőszóban.
S nincs is más hátra, mint: törekedni a Lélek Isteni pozitívumára.

 Művei: A Magyar Műveltség és a Kereszténység két alappillére- A Táltos, Isten elhívott szolgája  Fényos, fényös villanás – Tóth Péter Pál, Molnár V.   József-  Isten tenyerén – Beszélgetés Molnár V. Józseffel, gyermekrajzokról 2 DVD- Magyar nemzetstratégia    Papp Lajos, Jankovics Marcell, Bogár László és még sokan mások a nemzetstratégiáról- Valaki bennem tovább él I-II.  Molnár V. József élete és hitvallása 2 részben.- A névadás mágiája a magyar hagyományban - Az esztendő köre és az emberélet fordulói- Újraszülető világ  I-II. - Szent Erzsébet és a Turul-nász – Szent Erzsébet rózsaparazsa- Áldozat hazámért, Házamért – A magyar ház - A fény születése. Szent Miklós, Luca nap, Betlehemezés, Karácsony- A teknyőkaparó. Világvége jóslatok a magyar paraszti műveltségben.- Böjti szokások, Nagyhét, Húsvét - Mária ottan érzi jól magát- Az ősképek és a Magyar Szent Korona I-II.- A magyar kert - Fénykrisztus - 
Négyen magyar szent királyok I-II.   Szent Márton, Szent Imre, Szent István, Szent László- Nem én segítök.   Adalékok az eszköztelen gyógyításhoz - Az emberélet szentsége