2015. április 30., csütörtök

Pentagram, a védelem szimbóluma

A pentagramma vagy pentagram a szabályos ötszög átlói által alkotott ötágú csillag. A pentagram ősidők óta fontos szimbólum, aminek mágikus vonásokat tulajdonítottak. Régen Vénusz és a hozzá kapcsolódó istenségek jelképe volt.
A pentagram legkorábbi ismert említése mezopotámiai írásokban történik, i. e. 3000 körül. A suméroknál a  pentagram (csúcsával lefelé) az „UB” szó piktogramja volt, jelentése sarok, szög, zug, üreg, lyuk, verem. Babilóniában valószínűleg az öt irányt jelképezett: elöl, hátul, balra, jobbra és felül. Ezeknek az irányoknak asztrológiai jelentése volt: az öt bolygót (Jupiter, Merkúr, Mars, Szaturnusz és Vénusz) jelképezték. A középkorban az öt őselemet jelölték vele.
     A számmisztikában öt ága a női princípium (aminek száma a kettő) és a férfi princípium (száma a három) egységét jelképezve a házasság, a boldogság, a beteljesülés és a tökéletesség jelképe volt. A tudományok kulcsának, a titkok nyitójának is tartották.A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salūs). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is.
     Az újkorban szabadkőművesek a pentagrammát lángoló csillagnak nevezték, és a Napnak, az első anyagnak, az élet forrásának szimbólumát látták benne. Az újpogány mozgalmak gyakran használják a körbe rajzolt pentagrammát az öt őselem (tűz, víz, föld, levegő, lélek) egyensúlyának szimbólumaként. /Forrás: Wikipedia



Az öt ágú csillag és annak helyes alkalmazása

Részletek Kyriacos C. Markides - 1991 Lángoló szív könyvéből

„Ugyanakkor mind Daskalos, mind Kostas többször hangsúlyozta, hogy a szellemi képességeket csak gyógyító céllal szabad használni, haszon-, rang-, vagy hatalomszerzés érdekében soha! Az Igazság Keresői ezért is fejlesztették spirituális adottságaikat fokozatosan, tudatosságuk és moralitásuk fejlesztésével párhuzamosan. Enélkül ugyanis fennállna a veszély, hogy fekete mágusokká züllenek, akiknek az egoizmusa veszi át az irányítást magasabb énjük helyett, s ezzel maguknak is, másoknak is csak bajt okoznának.
     - El ne felejtsétek majd levédeni magatokat a színházban! - szó­lalt meg Kostas rövid töprengés után. „Gondolatban teremtsetek magatok köré egy fehér fénnyel ragyogó ötágú csillagot, az meg­véd majd titeket az esetleges démoni támadások ellen.”
     Egy pillanatra összeszorult a torkom e baljós figyelmeztetés hal­latán. - Miért kellene démoni támadástól tartanunk? - érdeklődtem ijedten. Kostas elmagyarázta, hogy mivel mi a jó oldalt képviseljük, ezért ha ne adj Isten előfordulnának démonok az előadáson, elkép­zelhető, hogy megpróbálnának majd megtámadni minket, lévén, hogy puszta jelenlétünkkel veszélyt jelentünk rájuk nézve. Ha azon­ban levédjük magunkat egy fényes ötágú csillaggal, akkor nincs mi­től tartanunk, azon keresztül semmilyen gonosz erő nem hathat ránk.
-Ja, és még valami, - jegyezte meg Kostas, - próbáljátok meg érzelmileg nem elragadtatni magatokat a látottaktól. Legyetek csak éber szemlélődök! Ha pedig bármilyen kérdés merül fel bennetek, azt tartsátok magatokban, míg haza nem érünk majd, s csak akkor tegyétek fel nekem.
     A színházterem zsúfolásig megtelt zsivajgó emberekkel. A mi jegyünk a harmadik sorba szólt, úgyhogy egészen közelről láthat­tuk majd a mágus műsorát. A „Tilos a dohányzás!” feliratok elle­nére a közönség soraiban többen is nyugodtan pöfékeltek, semmibe véve a többieknek okozott kellemetlenséget. A mögöttem ülő nagy­darab, bajuszos fickó is - félig kigombolt inge alól elővillant sző­rös, robosztus mellkasa - egyik cigarettát a másik után gyújtotta; majd’ megfulladtam tőle, alig bírtam ki köhögés nélkül.
     Meglepett, mennyi gyereket láttam a sorok között, s csak remélni tudtam, hogy egyikük sem szerez majd maradandó lelki sérülése­ket attól, aminek gyanútlan szemtanúi lesznek. Élénken bennem élt Kostas figyelmeztetése, s mit mondjak, az ördögi lények esetle­ges jelenléte cseppet sem hatott rám nyugtatólag. Csak csodálni tudtam Kostas higgadtságát, aki mágikus képességeinek és gyógyító erejének birtokában képes volt eloszlatni a magasabb világokból az emberre leselkedő veszélyek miatt érzett mindennemű aggodalmat, függetlenül attól, hogy azok milyen félelmetesen bizarrnak tűn­tek nekem, reménytelenül beszűkült tudatú halandónak.
     Ahogy kialudtak a fények, a hangszórókból fülsiketítő buzuki-zene harsant fel; a sötétben felzengő disszonáns akkordok pillanatok alatt pokoli hangulatot teremtettek. Nagyjából öt percnyi kínos hangélmény után végre csend borult a teremre, s a színpadon meg­jelent egy langaléta, börleszkfilmbe illő figura, aki mint kiderült, arra volt hivatott, hogy bohóckodásával lelkileg felkészítse a nézősere­get az „isteni mágus” fellépése előtt. A komikus hosszúra nyúlt mo­nológja hemzsegett a disznó viccektől - ha jól belegondolok, ez volt életem legerkölcstelenebb szónoklata, amit valaha nagy nyilvános­ság előtt hallottam -, amivel próbált megnevettetni minket, „szóra­koztatni a nagyérdeműt”. Előadását félreérthetetlen csípőmozgással tette még látványosabbá: övéről egy jó húsz centis műanyag fallosz lógott, azt himbálta körbe-körbe nagy élvezettel. Komolyan mon­dom, én éreztem magam kellemetlenül azért, hogy mindezt hány ár­tatlan gyermeknek kellett végignéznie, s mellesleg hálát adtam az ég­nek, hogy az enyémek nem voltak velem. Főbb mint negyed órán át zúdította ránk kifogyhatatlanul ezt a mocskot az illető - már az is eszembe jutott, hogy ha tényleg vannak a teremben démonok, akkor ő bizonyosan közéjük tartozik. Megjelenésével sokkal inkább emlé­keztetett engem egy kecskelábú, ördögszarvú ókori szatírra, semmint 20. századi színpadi előadóművészre. Ráadásul amikor úgy húsz vég­telennek tűnő perc múltán végre befejezte romlott mondókáját, nem átallotta még kitörő lelkesedéssel és sugárzó büszkeséggel közhírré tenni, hogy a produkciójáról készült sztereó felvételt az előadás vé­geztével ki-ki megvásárolhatja majd a kijáratnál...
      No de végre-valahára elérkezett a mágus fellépésének ideje. Ma­gas, izmos, szőke férfi volt, haja a válláig ért. Csupasz felsőtesttel jelent meg a színen, kezében nyársakkal, egy pár hatalmas hentes­késsel és egy elektromos fúrógéppel. Szótlanul megállt a színpad kö­zepén, szigorú tekintettel végigmérte a közönséget, és azonmód be­levágott a mutatványba. Lábaiba beledöfte a nyársakat úgy, hogy a sebekből vér szivárgott. Ezután mazochista élvezettel az arcán fűré­szelni kezdte bal csuklóját - késével félig átvágta a csontot is, de ez láthatóan semmiféle fájdalmat nem okozott neki. Mintha nem is a saját kezét, csak egy birkacombot darabolt volna. Az előttünk ülő gyerekeken láttam, hogy fejüket leszegve egyszerre igyekeztek elta­karni szemüket és befogni fülüket - persze mindhiába -, hogy meg­kíméljék magukat a szörnyűségtől. A Szőke Mágus eközben a fúró­géppel több helyen is átlyuggatta a saját gyomrát; a fúró berregése összekeveredett a közönség soraiból itt is, ott is feltörő fájdalmas nyögésekkel. Aztán a mágus az egyik kést átszúrta a karján - a penge kivillant a túloldalon, ahogy fel-alá húzgálta húsában a borotvaéles szerszámot. Közben ide-oda járkált a színpadon, hogy a szélekről is jól lehessen látni a mutatványát. A mögöttem ülő macsó kinézem férfiú eddig bírta; szemei hirtelen kidülledtek, és elájult. Négyen nyalábolták össze és cipelték ki őt a friss levegőre. Példája, úgy tűnik, ra­gadós volt, mert a hátsó sorok egyikéből hamarosan egy hasonlóan pórul járt nőt vittek utána. A mágust cseppet sem zavarta a felboly­dulás, arcáról levakarhatatlan, torz vigyorral döfködte magát to­vább nyársakkal, késekkel, fúrófejekkel.
     - Gondolod, hogy ez igaz? - kérdezte Kostast Chrysanthos sut­togó hangon.
     - Ne most, kérlek, - telelte Kostas, és tekintetét ismét az előadóra szegezte, nehogy kizökkenjen a koncentrációból. Erről eszembe ju­tott, hogy talán nem árt megerősítem magam körül a védelmet - újra vizualizáltam hát a fehér fényű ötágú csillagot, ha lehet, ezúttal még nagyobb igyekezettel, mint korábban. Biztos akartam lenni benne, hogy fizikai testem minden egyes porcikája a csillagon belül van, sőt, hogy finomabb testeim is védve vannak általa. Negyedórányi hajmeresztő produkció után a Szőke Mágus levo­nult a színpadról; csak néhány, izmos karjáról legördült vércsepp ma­radt utána. Mihelyst eltűnt a függöny mögött, észrevettem, hogy Kostas rázkódik az elfojtott nevetéstől. Egy pillanatra úrrá lett raj­tam az ijedtség, mert azt hittem, ez valami ideges reakció a részéről.
- Csak nincs valami baj? - hebegtem.
- Nem, dehogy! Átkozottul jól csinálta az ürge! - felelte halkan, a fejét ingatva, mosollyal a szája szögletében.
- Úgy érted, az egész csak egy nagy átverés volt? - kérdezte Chrysanthos némileg csalódottan.
- Az ám, de még milyen! - lelkendezett Kostas a karjaival hado­nászva. „Első osztályú trükkök voltak! Én mondom, zseniális illu­zionista a fickó! Van néhány adottsága, olyasmi, mint az indiai fakíroknak, akik a nyílt utcán produkálják magukat, de az igazat megvallva ezzel minket nem nagyon tud már lázba hozni.
- Tyű, azért nagy kő esett le a szívemről, - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. „Szóval azt mondod, nem kell démonoktól tartanunk?”
- Nem, hála Istennek, - kuncogott Kostas, és hogy maradék ké­telyeinket is eloszlassa, biztosított minket, hogy a Szőke Mágus egy­általán nem veszélyes kuruzsló, hanem egy jól képzett művész, af­féle csodabogár.
- És mi van azzal a hatéves elvonulással valami tibeti kolostor mélyén? - firtattam.
- Méghogy Tibet! - fakadt ki Kostas. „Gondolod, ha valóban hat évet töltött volna lámák társaságában, akkor ilyen értelmetlenségre fecsérelné az idejét és az energiáját? Vagy hogy egyáltalán csak a show és a pénz kedvéért csillogtatná szellemi képességeit?”
Mielőtt még túlzottan belemélyedhettünk volna a beszélgetésbe, a komédiás szatír újabb dicsőséges jelenést tett a színen, hogy még húsz percen át zúdítsa ránk a trágár poénok áradatát - talán hogy levezesse a feszültséget, amit az iménti műsorszám váltott ki a kö­zönségből. Ezt követően újra a Szőke Mágus lépett fel - néhány ap­rócska horzsolástól eltekintve a teste teljesen ép volt. Az előadás hát­ralévő részében megszokott cirkuszi mutatványokat adott elő - bár el kell ismerni, ezek is elsőrangú trükkök voltak -, kezdve a hipnó­zistól, a levitádon át, a bájos asszisztensnő szétfűrészeléséig.
A műsor végeztével szólalt meg először: rövid beszédet intézett a publikumhoz, melyben kijelentette, hogy a délután folyamán be­mutatásra került produkciók nem holmi szemfényvesztések voltak, úgyhogy ne is keressünk rájuk racionális magyarázatot - csak az időnket vesztegetnénk, mert hétköznapi logikával úgysem jöhetünk rá, mit hogyan csinált.
- Az előadás megkezdése előtt - magyarázta, - hosszan meditál­tam a színfalak mögött, és magnetikus kisugárzásommal áthatot­tam önöket. Ezeket a titkos technikákat tibeti szerzetesek tanítot­ták nekem.
     Felszabadító érzés volt magunk mögött hagyni a zsúfolt és zajos színházat, annak fojtogató légkörét. Úgy döntöttünk, hogy haza­sétálunk a tengerparton. Láthatólag Kostas is megkönnyebbült. Ahogy kiléptünk az utcára, nagyot nyújtózott, égnek emelt karok­kal vett néhány mély lélegzetet, és nagy sóhajtások közepette, elé­gedetten fújtatott.
     A tengerparti sétány, melynek mindkét oldalát frissen ültetett pálmafák szegélyezték, ideálisnak ígérkezett a pihentető sétára és beszélgetésre. Nekünk pedig éppen arra volt szükségünk, hogy megmozgassuk elgémberedett végtagjainkat, jókat szippantsunk a sós tengeri levegőből, és kibeszéljük magunkat.
     Egy darabig csendben baktattunk, és csodáltuk a kelő teliholdat a víz felett. Mióta Daskalost és Kostast megismertem, teljesen más szemmel tekintettem a Holdra. Szerintük ugyanis - függetlenül at­tól, hogy hány költőt és szerelmespárt ihletett már meg az évez­redek során - a Hold valójában a Föld bolygó lelki börtöneként funkcionált. Ez az a hely, ahová a planétánk fejlődését felügyelő arkangyali lények a különösen destruktív embereket elzárják, s ott tart­ják fogva őket a durva anyagi Hold asztrális másának „börtöncel­láiban”. Szorult helyzetükből hiába is próbálnának menekülni, mindaddig nem térhetnek vissza a Földre, míg büntetésük ideje le nem telik. Ennek ellenére rendszeresen próbálkoznak a szökéssel, különösen amikor az asztrális Hold és Föld az év bizonyos szaka­szaiban érinti egymást. Olyankor ezek a pusztításra hajlamos em­beri lelkek próbálnak akár állatok, akár földi emberek testébe fér­kőzni, megkörnyékezni a rájuk fogékonyakat. Kostas állítása szerint ez a szellemi háttere az epilepszia jelenségének: időszakos megszál­lottság egy efféle lélektől, amely azon nyomban megszűnik, mi­helyst a két bolygó asztralitása elszakad egymástól. Akkor a Hold visszahúzódásával együtt ezek a lények is eltávolodnak, és az epilep­sziás rohamnak vége szakad. Kostas azt is hozzátette tanításában, hogy az Igazság Keresői a görcsök fellépése esetén segíthetnek az epilepsziásokon azzal, hogy kezüket a páciens májára helyezik, és azt vizualizálják, hogy tenyerük közepéből gyógyító fehér fény árad az illetőbe. Eközben az Igazság Keresőjének erősen arra kell koncent­rálnia, hogy a beteget időszakosan megszálló ártó lény lekapcso­lódjon áldozatáról, akinek a megfelelően elvégzett kezelés azon­nali enyhülést hoz. Kostas megjegyezte, hogy a Hold-börtön lakói az arra érzékenyek máján keresztül férkőznek hozzá kiszemelt ál­dozatukhoz, így próbálván idő előtt kiszabadulni fogságukból. Megnyugtató volt hallani, hogy ezek a kártékony emberi lelkek sem menekülhetnek el a sorsuk elől: büntetésüket csak a karma urai engedhetik el. Egy nagy sziklán ücsörögtünk, néztük, hogy tükröződik a hold­fény a tükörsima vízen.
     - Daskalos egyszer azt mondta nekem, - törtem meg a csendet,
hogy az ember öt érzékszerve a legkevésbé sem alkalmas a való­ság megismerésére, lévén, hogy felettébb megbízhatatlanok.
- Ez így is van, - bólogatott Kostas, és elégedetten pöfékelt a pipájával. - Az érzékszerveink nagyon könnyen becsapnak minket. Ezt lehet megtanulni az efféle előadásokból is, amit az imént volt szerencsénk végignézni. Az Igazság Keresői éppen ezért csak a gyó­gyításra használhatják képességeiket. Trükkökkel nem lehet sebe­ket behegeszteni, rákos daganatokat eltávolítani, vagy kiegyenesí­teni egy elferdült gerincet, még ha egy ügyes illuzionista látszólag szinte bármit képes is leutánozni, amit egy szellemi mester valódi erejénél fogva végrehajt. De az Igazság Keresői sohasem fogják csak azért csillogtatni a tudásukat, hogy azzal széles tömegeket nyűgöz­zenek le, vagy kielégítsék az érdeklődők kíváncsiságát.
     - Sokan csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak különbsé­get tenni imposztorok, szélhámos csalók és valódi gyógyítók kö­zött, - jegyeztem meg. - Mindenkit egy kalap alá vesznek.
 - Éppen ezért kell különösen óvatosnak lennünk, és nem adni okot a botránykeltésre azok számára, akik még nem értik, mit is te­szünk valójában, - magyarázta Kostas. - Meg kell őriznünk az Igaz­ság Keresőinek a becsületét. Tulajdonképpen magunkra kell vi­gyáznunk, hiszen az Igazság maga nem szorul senki védelmére sem.
     Felálltunk, és tovább sétáltunk. Eszembe jutott, hogy Ameriká­ban olyan elismert szerzők, mint Isaac Asimov vagy Carl Sagan, az emberiség egyre szélesebb köreiben megnyilvánuló spirituális ér­deklődésre való tekintettel összefogtak egy közismert bűvésszel, a Csodás Kandival, hogy segítségével leleplezzék a csalókat és az ál­gyógyítókat, akik tevékenységükkel szerintük magának a racioná­lis nyugati kultúrának az alapjait veszélyeztetik.
     - Az egésszel csak az a probléma, - meséltem Kostasnak és Chrysanthosnak, akik érdeklődéssel hallgatták beszámolómat, - hogy a mozgalom aktivistái egyáltalán nem tesznek különbséget. Randi és társai szemében minden gyógyító és mágus - még a va­lódi beavatottak is - eleve imposztorok és szemfényvesztők.
     Menet közben úgy belemelegedtem a panaszkodásba, hogy az esettel kapcsolatban már saját megpróbá1 tatásaimat sem hagyhat­tam ki a történetből. Egyik jóbarátom és kollégám, egy indiai szár­mazású matematika professzor, mellesleg szigorú híve a nyugati tu­dományos racionalizmusnak, egyszerűen képtelen volt megérteni, hogy egy magamfajta művelt ember hogy vonzódhat a keleti szel­lemiség, Patandzsali jóga-szútrái és Daskalos tanításai felé. Ez az egyébként jó természetű és jószándékú professzor a főszervező sze­repét vállalta magára, hogy egyetemünk meghívja előadni a Cso­dás Randit, aki figyelmeztette hallgatóságát arra a „halálos veszély­re”, amit a „sarlatánok” jelentenek racionális kultúránkra nézve. Kostasék nem állhatták meg hangos nevetés nélkül.
- Hogyan nyújt védelmet az embernek az ötágú csillag? - terel­tem vissza a szót eredeti, komoly témánkra, miután lecsillapodtak a kedélyek.
- Bármikor, ha szorult helyzetbe kerül valaki, - felelte Kostas, ahogy tovább róttuk utunkat, kényelmesen fel-alá a tengerparti sé­tányon, - képzelje azt, hogy egy fehér fényesség ragyogja be, és gondolatban rajzolja maga köré az ötágú csillagot.
- Mit értesz „szorult helyzet” alatt?
- Azt, amikor az embert hétköznapi környezetéből asztrális táma­dások érik, amikor gondolatilag vagy érzelmileg ráakaszkodnak, vagy más szellemi dimenziókból érkező káros behatásoknak van kitéve.
     - Kosta, megmutatnád, pontosan hogyan is alkossuk meg ma­gunk köré az ötágú csillagot? - kérdezte Chrysanthos. Kostas el­gondolkodott egy darabig, szippantott párat a pipájából, és bele­kezdett a válaszadásba.
     - A csúcsa mindenképpen a fejetek fölé kerüljön, - magyarázta, a két vízszintes ága pedig burkolja be a két karotokat, ha azt két­oldalt széttárjátok, mint egy keresztnek a vízszintes szára. A csillag két csúcsa az ujjak hegyéhez kerüljön. Az alsó két ág a két lábat ve­gye körbe, mint amikor terpeszben álltok, úgy, hogy a két csúcs a lábfejeket érintse.
- Ha jól értem, da Vinci klasszikus rajzának az állását kell leutánozni, széttárt karokkal, terpeszállásban, - jegyeztem meg.
 Pontosan. Az ötágú csillag az asztrális világ szimbóluma, va­lamint az emberi tudatosság átalakulásáé, amint az öt mostani ér­zékszerv helyett az öt felsőbb érzékhez fordul.
- Miben különbözik az ötágú csillag nyújtotta védelem attól a tojás alakú fehér ragyogástól, amit meditáció közben képzelünk ma­gunk köré? - kérdezte Chrysanthos.
- Az ötágú csillag sokkal szilárdabb. Ha egyszer megteremtetted magad köré, semmi, ismétlem, semmi negatív nem érinthet meg. Az egyetlen dolog, ami még az ötágú csillag erején is túltesz, az a hatágú csillag, de azok, akik már ennek is mesterei, csak jótettekre képesek, csak szeretetet sugároznak magukból. Értitek?
- Tehát az ötágú csillag technikáját akár gonosz szándékú em­berek is elsajátíthatják? - ötlött fel bennem a kérdés.
     - Igen, - felelte Kostas, - csakhogy negatív célzattal anapodoszt, egy feje tetejére állított ötágú csillagot fognak alkotni, ami Luci­fernek a jelképe. I la azonban az Igazság Keresője magára öltötte a jó állású ötágú csillag védőburkát, már semmilyen negatív gondo­lat vagy érzelmi hatás nem érheti.
- Ha jól értem, azt mondod, hogy bárki, aki megfelelő módon alkalmazza az ötágú csillagot, az védőburkot von maga köré, óvó erőket idéz meg.
- Természetesen. Az ötágú csillag megrajzolása nem más, mint egyfajta szellemiség megidézése.
- Vajon csukott szemmel érdemes magunk köré rajzolni? - töp­rengtem hangosan.
Úgy képzeled el, ahogy neked tetszik, - válaszolta Kostas, majd lassú mozdulatokkal elkezdte lépésről lépésre bemutatni, hogyan is alkossuk meg magunk köré a csillagot, ezt a mentális talizmánt.
Egy padra tette le a pipáját, és körülnézett, jár-e valaki rajtunk kívül a sétányon. Biztos akart lenni abban, hogy egyetlen avatatlan szempár sem mered ránk a távolból, azt kémlelve, miféle furcsa mozdulatokat teszünk, miközben próbáljuk elsajátítani ezt a lel­künk és szellemünk védelmére szolgáló mentális technikát.
Senki sem volt látótávolságban, Kostas szembefordult hát a ten­gerrel és a kelő Holddal. Terpeszbe állt, bal karját oldalra nyújtotta, jobbját pedig egyenesen fölfelé. Pár pillanatig így állt mozdulatla­nul - arra várt, hogy kövessük mozdulatait.
     - Kezdjük a csillag legfelső csúcsával, a jobb kéz ujjhegyénél! Kössétek össze azt a pontot egy egyenessel a jobb lábfejetekig. Megvan? Kissé esetlenül próbáltuk követni utasításait.
- Most a jobb lábfejetektől induljatok el gondolatban fölfelé a bal kéz ujjhegyeinek irányába, majd a bal kézfejtől a karok vonalában a jobb kézfejig. Feszítsétek meg a kezeiteket!
Most kössétek össze a jobb kezeteknél lévő pontot a csillag bal lá­batoknál található csúcsával, onnan pedig induljatok el ismét fölfelé, egészen a fejetek fölé, a kiindulópontig. Ezzel gondolatilag megal­kottátok az ötágú csillagot, - fejezte be Kostas, és ellazította tagjait.
- Csináljátok csak meg még egyszer-kétszer! - vezényelt nekünk. Pár próbálkozás után Chrysanthos és én is úgy éreztük, biztonság­gal elsajátítottuk az ötágú csillag rajzolásának technikáját, levédve ezzel magunkat. Kostas hozzáfűzte, hogy a gyakorlathoz legköze­lebb már nem szükséges felállnunk: - Elég, ha gondolatban köve­titek végtagjaitok mozgását, és mentálisan teremtitek meg az ötágú csillagot. Különben még félreértenének titeket, és mindenféle kel­lemetlen következménnyel kellene számolnotok, - magyarázta mo­solyogva.
- Egyáltalán, muszáj gondolatban vonalakat húzogatnunk? Nem elég, ha egyszerűen csak beleképzeljük magunkat egy kész öt­ágú csillagba? - kérdeztem.
- Nem, nem elég. Az ötágú csillag védőburka éppen a megrajzo­lásával aktivizálódik. Ha csak beleképzeled magad, az még semmit
sem ér. De ha újra és újra megrajzolva életre kelted ezt az óvó elementált - mert ugye, mi mást is teremt ezáltal az ember, ha nem egy elementált?! -, azzal energiával töltőd fel a lényét, megerősí­ted őt. S ha ezzel megvagy, már elég, ha csak a figyelmedet rá irá­nyítod, és ő abban a pillanatban rendelkezésedre áll védelmével.
Eszembe jutott, hogy ezek szerint a színházban nem megfele­lően alkalmaztam a technikát, mert nem rajzoltam meg az ötágú csillagot, csak beleképzeltem magam egynek a belsejébe. Kostas megnyugtatott, mondván, hogy mivel vele voltunk, ezért egyéb­ként sem kellett tartanunk semmiféle démoni szörnyeteg esetleges jelenlététől.
      - Különben is, az Igazság Keresői automatikus védelem alatt áll­nak, - tette még hozzá biztatólag. - De ha valaha is szembe talál­nátok magatokat egy anapodosszal, egy feje tetejére állított ötágú csillaggal, akkor jobban teszitek, ha azonnal levéditek magatokat! így még a luciferi ellenerő sem lehet hatással rátok.
- Hogy lehetséges ez? - furcsálltam a dolgot.
- Az egyik csillag magába zárja a másikat, így, - azzal Kostas be­hajlított ujjakkal összekulcsolta a két kezét. - A helyes állású öt­ágú csillag felborítja az anapodoszt, és semlegesíti annak erejét.
Megkértem Kostast, hogy magyarázza el bővebben, milyen ve­szélyek ellen véd az ötágú csillag. Készséggel ecsetelte, hogy bár­milyen asztrális fenyegetés ér minket - például tudatos álmodás közben egy negatív rezgéssel találkozunk a leghatásosabb védel­münk az ötágú csillag lehet. - Ha pedig bármilyen formában, akár csak egy látomásban is, az anapodosz szimbólumával szembesülné­tek, gondolatban rajzoljátok magatok köré a helyes állású ötágú csil­lagot. Még akkor is, ha - mint mondtam - az Igazság Keresőiként mindenképpen védve vagytok.
- Ezek a védő mechanizmusok az Igazság Keresőinek is fonto­sak, - folytatta Kostas, - hiszen amikor elkezdjük felnyitni asztrális energiaközpontjainkat, vagyis csakráink szirmait, akkor készen kell állnunk önmagunk megvédésére a más dimenziókból érkező ártal­mas behatásokkal szemben.
     Kostas ismételten megjegyezte, hogy a csakraszirmok csukott ál­lapotban egyfajta eredendő védelmet biztosítanak; „erős vár a mi testünk” - hogy a szavait idézzem. Ha azonban felkészületlenül nyit­juk meg asztrális energiaközpontjainkat, mielőtt még uralni tudnánk gondolatainkat és érzelmeinket, ezzel olyan negatív rezgéseknek és elementáloknak adunk utat, amelyek könnyedén megzavarhatják és felboríthatják lelki és szellemi egyensúlyunkat.”

Kapcsolódó cikkek az oldalon:


Nincsenek megjegyzések: