2020. szeptember 15., kedd

CARAL ŐSI VÁROSA

Caral egy ősi település volt, romjai a mai Peruban találhatóak. Az egykori metropolisz területe 175 kilométerre fekszik Lima fővárosától északra, Lima megyében, a Supe folyó völgyében. Tudósok szerint kr.e. 3200 és 2000 között volt lakott település. 2009-ben Caral-Supe szent városa néven az UNESCO bejegyezte a világörökségi listára.

Caralt a Supe folyó bal partján építették, 350 méteres tengerszint feletti magasságon. Alfredo Torero nyelvész szerint a Quechua nyelv a Supe, Fortaleza és Pativilca völgyekből eredeztethető. Caral neve a quechua nyelvben rost szálat vagy nádat jelent.
Machu Picchu, a Nazca-vonalak és a Sacsayhuamán templomerőd is népszerűségnek örvend, Caral-ra viszont úgy vélem eleddig méltatlanul kevés figyelem irányult. Jómagam is egy lábjegyzetből értesültem létezéséről, ezen felbátorodva szeretném lehetőségeimhez mérten összefoglalni a vele kapcsolatos tudnivalókat.
PREINKA ÉS PREKOLUMBÁN

Dél-Amerikai leleteket tanulmányozva a régészek azt a megfigyelést tették, hogy rendszerint a hegyek fennsíkjain folytatott teraszos földművelés civilizáció szervező erővel bírt. A mezőgazdasági gazdálkodás hatására összetett társadalmak alakultak ki. Az eróziónak, földrengéseknek ellenálló épületeket emeltek, ellenben a síksági törzsi szerveződésekben élő emberekkel. A síkságon az úgynevezett természeti népek inkább halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből éltek. A magas fokú indián kultúrák viszonylag szűk területre: Kolumbia, Ecuador, Peru és Bolívia fennsíkjaira, az Amazonas torkolatában fekvő Marajó szigetre és még néhány helyre korlátozódtak.

Itt azonban egy rendkívül erős ellentmondásba ütközünk. A Marajó sziget illetve az ott élt Marajók az Amazonas torkolatában bizonyítottan kr.u. 800-1400-ig már nagy számban, szervezetten lakták a területet. Sőt kr.e. 1000 körüli leletek is kerültek elő, amelyek élet nyomaira utalnak. Tehát hogyan lehetséges az, hogy az Andok és az Amazonas torkolata között sosem alakult ki "magas kultúra"? Nem valószínűbb az, hogy a kopár hegycsúcsokon, dombokon, a kevesebb növényzet hatására jobban láthatóak a romok?
A nyilvánvaló téves feltételezést az utóbbi években Jonas Gregorio de Souza kutatótársaival sikeresen cáfolta. Műholdas képeket elemezve megállapították, hogy az Amazonas térségét nem csak nomád, fejletlen népek lakták a múltban. A University of Exeter régészei szerint Amazónia telis-tele van egykori falvak, szakrális helyek maradványaival. 
Az új adatok szerint 500'000 és 1 millió közti ember élt valaha az Amazonas-medence 7%-ban. Ez a becslés jelentősen szembe megy a korábban feltételezett adatokkal. A tudós társadalom ugyanis abban tévhitben élt, hogy a Kolombusz előtti időkben az egész Amazonas-medence lakossága pusztán 2 millió főt számlált.
Az Amazonas menti őserdők kivágása után előtűnt egyik geoglifa

Számítógépes elemzések szerint rengeteg lelet vár feltárásra, 1300 geoglifa és falu rejtőzik Dél-Amazóniában. A lehetséges lelőhelyek elhelyezkedése fejlett, egymással összeköttetésben álló erődrendszerrel ellátott falvakat mutat. "Újra kell értékelnünk Amazónia történelmét." - nyilatkozta José Iriarte, a University of Exeter régésze. 
Tehát akkor mi történt az esőerdőt lakó emberekkel? De Souza szerint a többségük természetesen a konkvisztádorok miatt kénytelen volt elmenekülni lakhelyéről. Járványok és a népirtás teljes falvakat pusztítottak ki. A települések nyomai azonban megmaradtak. /forrás:Natgeo
Lithic-kor és a Casma-Secchin kultúra
kr.e. 12'000 és kr.e. 3000

A mai Peru területe már legalább 12'000 éve lakott. Kőkorszaki menedékhelyeket és halász területeket sikerült beazonosítani a tudósoknak. Pattintott kőeszközök, balták, barlangrajzok árulkodnak a még szervezetlen ősközösségekben élő emberek mindennapjairól.

A Casma-völgy messzebb, északabbra található Caral-tól (kb. 223 km, térkép szerint, autóúton). Kutatásunk szempontjából annyiban érdekes, hogy radiokarbonos kórmeghatározás szerint éltek emberek kr.e. 7600 éve a területen.

NORTE CHICO

A Norte Chico civilizáció, amely ismert Caral és Caral-Supe neveken is, egy komplex társadalom volt, jóval az inkák előtt. Észak és közép Peru partjai mentén legalább harminc kiemelkedő központja létesült. Az első nagy város létrejöttét, Huaricanga-t időszámításunk előtt 3500-ra datálják. Van egy ettől korábbi leletcsoport, méghozzá Aspero-hoz köthető ie. 3700-as dátummal. Aspero kulcsfontosságú halászváros volt. 
Aspero-ban 2016 áprilisában olyan fontos leletek is előkerültek, melyek tovább igazolják a Norte Chico civilizáció fejlettségét. Ruth Shady Solis, a San Marcos University egyetem régésze egy 40 és 50 év közötti nő sírhelyét tárta fel. A 4600 éve élt hölgy testét magzat pózba fektették, pamut szövettel és gyékénnyel borították, majd kötelekkel betekerték. 
A kutatók szerint a temetkezés módja és a talált tárgyak arra utalnak, hogy az elhunyt a társadalomban magas ranggal bírt. A csontváz mellett a halotti rítushoz tartozó felajánlások is előkerültek. Egy edényben zöldségeket, magvakat találtak. Csontból készült ruha kiegészítők is előkerültek, melyek majom és madár alakokat ábrázolnak. Továbbá a hölgy egykor korall nyakéket is hordott.
A sír közelében vélhetően felajánlás részeként elhelyezett 8 darab csontból készült furulyát is talált a régészcsapat. Caral-ban szintén találtak a korból származó furulyákat, 32 darabot. Megjegyzendő, hogy a furulyán, sípon játszott zene szeretete áthatotta már akkor is a Dél-Amerikai emberek lelkét.
A talált nyakék maradványai olyan kagylókból készültek (Spondylus), melyek csak több száz kilométerre az ásatási helyszíntől gyűjthetőek észak-Peru vidékén. Ez a fajta kagyló-héj századokon át az Andokban a hatalom szimbóluma volt. A majom és a madár állatalakok szintén státuszszimbólumként értelmezhetőek. 

Ruth Shady a korból származó nőszobrokat is talált az ásatásokon, melyek alapján úgy véli hogy a nők prominens, megbecsült szerepeket töltöttek be a Caral-i társadalomban, mint ahogy az Aspero-i hölgy is egykoron.  

PAUL KOSOK
Nazca vonalak és Caral

Pedro Cieza deLeón a könyvében már 1553-ban ír a Nazca vonalakról. 1586-ban pedig Luis Monzón is írja, hogy ősi romokat és utak maradványát látta Peruban. Caral-t viszont ugyanaz a férfi ismertette meg a világgal, akinek a Nazca-vonalakat is köszönhetjük. 
Paul Kosok (1896-1959) a történelemtudományok professzora elsőként végzett komoly kutatásokat a Nazca vonalakkal kapcsolatban. Munkája 1939-ben kezdődött, amikor el kezdte tanulmányozni az ősi kultúrák vízelvezetési technikáit. 1950-re több, mint 300 csatornát térképezett föl Peruban, kutatótársa Richard P. Schaedel volt. Kosok felvázolta, hogy milyen nagy kifinomult mérnöki vízelvezetési rendszereket alkottak az ősi kultúrák. 
A Nazca vonalakat megfigyelve felismerte, hogy azok összefüggő ábrákat adnak ki, állati és asztronómiai jeleket formálnak. Kosok úttörőnek számított régész társai között, ugyanis munkájához sok légi felvételt is használt. Helyszínen is kutatott (1940-1941, 1948-1949). 
1948-ban ígéretesnek látszó légifelvételeken felbuzdulva helyszíni vizsgálatot is tett Kosok. Később Jonathan Haas és Winifred Creamer kutatók is foglalkoztak a területtel. Azonban Kosok jelentette először hivatalosan a területet, akkor még "Chupa Cigarro Grande" néven hivatkozva rá.
A témában 1965-ben, posztumusz kiadott könyve "Life, Land and Water in Ancient Peru" eredeti fotót (fotókat?) is tartalmaz. 

WILLIAMS ÉS ENGEL

Paul Kosok felfedezése után a hely kevés figyelmet kapott. Ez főleg annak köszönhető, hogy az Andok más tájain talált és a későbbi korokra jellemző, dúsabb lelet anyagot (pl. kerámiák, szobrok) nem találtak. 
1975-ben egy Carlos Williams a Supe-völgy legtöbb régészeti helyszínéről részletes dokumentációt készített. Ezek között volt a mai Caral is.  
1979-ben Frederic-Andre Engel (1908-2002) svájci régész meglátogatta a helyszínt, kutatásokat végzett. Elsőként ő jelentette ki publikációiban (1982, 1987) Chupacigarro (Caral) pre-keramikus történelmi korát. Frederic érdeme, hogy helyesen ismerte föl az egykori civilizáció nagyságát, gyapotra, öntözésre és növénytermesztésre épülő szerepét. 

RUTH SHADY

Ruth Martha Shady Solís (született: 1946 12. 29., Callao, Peru) perui antropológus és régész. Ő az alapítója és irányítója a Caral-i régészeti projektnek. Karrierje során számos feltárást vezetett, a magashegységek csúcsaitól, az esőerdők mélyén át, a tengerpartokig részletesen kutatta Peru ősiségét. Kiemelt figyelmet szentel a tanulmányozott ősközösségek kialakulásának hátterére, szocio-politikai szempontokból való vizsgálatára is. 
A Perui San Marcos Régészeti és Antropológiai Nemzeti Egyetem igazgatója. 1994 óta dolgozik a Caral-i területen. 2001-ben ő kezdte el a területet (Chupacigarro) Caral-ként hívni. Oroszlánrészt vállalt az ügyben, hogy a területet elfogadják Peru legősibb ismert civilizációjaként. Régészeti feltárásai segítettek újraírni a történelemkönyveket, jóval korábbi dátumra datálni az Amerikai-kontinens első szervezett civilizációinak megjelenését. 

Shady a Supe-völgyben 18 helyet talált, melyek hasonló építészeti jegyekkel rendelkeznek. 1997-ben prezentálta következtetéseit könyvében (La ciudad sagrada de Caral-Supe en los albores de la civilización en el Perú). Állítása szerint Caral egy pre-keramikus civilizáció volt. 
Ugyanezt érdekes mód Frederic Engel már megállapította 1979-ben, viszont Shady jelentősebb ásatásokat végzett. 1979 óta több lelet került napvilágra, melyből tisztább következtetéseket lehet levonni, nem beszélve a radiokarbonos kormeghatározásról. Shady szerint egyértelműen látszik Caral irányító szerepe. Az egykori polgároknak volt vezetőjük (Curacas), aki össze fogta a nemzetet. A szakrális építmények, tűz-oltárok, kő körök gazdag vallásos életről árulkodnak.

Shady, Haas és Creamer 

Jonathan Haas és Winifried Creamer kutatók 2000-ben radiokarbonos kormeghatározásokat végeztek Norte Chico-i területeken. Haas mindenképpen szeretett volna közös publikációt kiadni. Shady rábólintott a lehetőségre, egy Egyesült Államok béli ismertség ugyanis anyagi támogatást is jelenthet. A szűkös anyagi keretek között mozgó régésznek szüksége volt a segítségre.
A 2001-es Science magazinban megjelent publikáció azonban nem nyerte el Shady tetszését. Haas és Creamer Shady-t csak lábjegyzetben említették. Holott Shady már 1997-ben kiemelten civilizációként írja le Caral-t, eredményeit az említett 2001-es publikáció elhallgatja, Haas és Creamer javára.

Shady elméletei szerint az Aspero-ból származó hal-árunak komoly szerepe volt Caral terjeszkedésének. Caral, pedig a partok irányából terjeszkedett forrás irány felé. Haas és Creamer ellenben azt mondják, hogy a gazdálkodásra épülő Caral önmagában is létrejöhetett. és terjeszkedhetett területileg a Supe torkolatának irányába. 

A legutóbbi területtel kapcsolatos Nature magazinban megjelentetett cikk szerint az környék még régebb óta lakott. A carbon-kórmeghatározás alapján a "Caral-komplexum" közeli nyomok szerint már kr.e. 3200-ban is volt élet a Supe-völgyben. 

Tündöklés és bukás

Kr.e. 2500 és 2000 egy nagy terjeszkedés korszaka volt Peruban. Az emberek el kezdtek a partoktól elszakadni, a kontinens belső részein próbáltak inkább otthonra lelni. 
Kre. 1800 körül a Norte Chico civilizáció hanyatlani kezdett. A végnapokat viszont nem háborúskodás, ha nem az éhes szájak hozták el. Ugyanis a terjeszkedés századaiban máshol jobban megművelhető földterületekre bukkantak. Caral-tól északabbra és délebre, de még az Andok magas hegyein is gazdálkodásra alkalmasabb területeken rendezkedtek be.

Caral elveszett piramisai

A BBC forgatott egy dokumentumfilmet Caral-ról 2002-ben, The Lost Pyramids Of Caral címen. A majd 50 perces film főképp Haas, Winifried és Shady kutatásait mutatja be. A saját megítélésem szerint ez az alkotás számos hiányossággal küzd, egyrészt Paul Kosok, Carlos Williams és Frederic-Andre Engel neveit meg sem említi. 
Haas kezdeti elmélete a nyitány, miszerint az egymással háborúzó népcsoportok az ellenséges fenyegetések miatt építettek városokat, falakat. Ez a koncepció még érdekes is lehetne, mivel megbukott nincs igazán jelentése, csak hatásvadász elem. 
Ami viszont igazán érthetetlen az a főbb történelmi és régészeti adatok hiányos bemutatása. Mivel nincs szó Kosok, Williams és Engelről, ezért a film kvázi Shady-t állítja be Caral és az ottani piramis formák első felfedezőjeként. 

PIRAMISOK ÉS SZENTÉLYEK

Régészek a település korát, a talált szövött hordtáskák radiometrikus vizsgálata alapján határozták meg. Az egykori kultúra tündöklése kr.e. 2600 körüli időpontra tehető. A tudósok szerint, az építők szövött táskákban szállították a piramisokhoz használt építőanyagokat. Ez igaz is lehet, ugyanis - a fotók alapján is- úgy tűnik valóbban kisebb kövekkel dolgozhattak a területen. Nem kellett az egyiptomi száz tonnás kövekhez hasonló tömböket mozgatniuk. 

Egyes leírások 6, mások szerint 7 piramis található Caral-ban. A legjelentősebb építmények közül több, szélesebb zikkurat alakú. Az építők a lépcsős elrendezést is preferálták, tetejükön szentély volt található. Minden piramis külön funkciót tölthetett be, igazodva az eltérő rituálékhoz, beavatásokhoz. 
Számos gazdasági épület, egyéb lakrész alapjai is előkerültek a területen. Az ismertebb, fontosabb szerepet betöltött épületek az alábbiak:

A Főpiramis a terület magasabbik részén található, 9 méter széles és 28 méter magas és előtte kör-tér található. 

A Galéria-piramis egy kisebb építmény, ahová csak egy ember léphetett be és végezhetett rituálét, ceremóniát. 
A Huanca-piramis egy Huanca-kőhöz van közel, amely egy szakrális kő, régészek szerint napóraként szolgált.
Az Amfiteátrum-piramis a legfontosabb építménye az alsó részeknek. Nevét természetes arról a kör-amfiteátrumról kapta, ahol vélhetően nagyobb rituálékat, összejöveteleket tartottak. Itt 32 gyönyörűen megmunkált, díszített furulyát találtak. 
Kisebb (menor) piramis

Kőfejtő-piramis, későbbi korokban kőfejtőnek használt piramis (Querry/La canterra)

Több tűz-oltár is előkerült, ezek között volt zárt, az időjárástól védett kialakítású is. Az oltár belső része kör kialakítású volt. Ott az Istennek, ősöknek különféle felajánlásokat tehettek. 

Isten szeme

Számos Isten szemének hívott motívumot találtak régészek. Ezek alapját gallyak és gyapot fonatok adták. Sok színbe készítették a végül négyzetes, "X" formát alkotó tárgyakat. 
A régészeti leletek bemutatására létrehoztak egy múzeumot, ahol legalább 270 feltárt tárgy található meg. A múzeum spanyolul: Museo de sitio Caral.

A KÖRÖK BŰVÖLETÉBEN

A különleges kő-körök az Andok vidékein újra és újra előbukkannak. Caral-nál láttuk, hogy milyen központi szereppel bírt.

Későbbiekben a Paracas-kultúra kör alaprajzú kút-rendszert alkalmazott. Ezeket Puquios néven ismerik ma. A csiga-alak itt vélhetően a vízszerzést segítette. 
Az inkák, pedig Moray-nál még hatalmasabb kör-alakzatokat készítettek. 

Sacsayhuamán-nál is letagadhatatlan központi elem a kő-kör alaprajz. 
Csiga alakban végződő majom-alak a Nazca vonalak között.


KONKLÚZIÓ

Anélkül, hogy további felesleges köröket futnék, soraimat megpróbálom valamiféle konklúzióval zárni. Caral után böngészve az ember számos ellentmondásba ütközik. Az egyik első ilyen amivel találkoztam azaz volt, hogy az angol wikipedia cikkben összehasonlítják a helyet Egyiptommal, de le sem merik írni a PIRAMIS szót! Egy angol youtube videóban viszont már 7 piramisról is beszélnek.
Jelenleg ez is tisztázatlan számomra, hogy melyik épület vagy feltáratlan domb számítható a hetediknek.
A kr.u. 1400-as években épült Macchu Picu-t mindenki ismeri, azt eddig évente átlag 1,5 millióan látogatták, Caralt 70ezren. Ez nem biztos, hogy rossz nekünk. Lehet, hogy az ottani energiáknak, ősöknek jobb is, ha nem híresül el és szennyezik be jobban turisták. A körök lehettek beavató, tisztító helyek, áldozati szertartások, felajánlások színhelyei. Az erózió és a pusztítás kevés dolgot enged szabad szemmel feltételezni. Amerika legidősebb civilizációjaként említik sokan, de a magyar wikipédia ezúttal nagyon információ dúsnak bizonyul, mert megemlíti a "Salinas de Chao (Kr. e. 3300), La Galgala (Kr.e. 3000) illetve a valamivel fiatalabb Chuquitana település- és templommaradványai-t" is. Ezek további kutatásokra adnak lehetőséget. Viszont így is az eredeti elképzeléseim szerint ezt a cikket karakterszámban jelentősen meghaladtam. 
    Kutatásom elején csak egyetlen hely-re, Caralra függesztettem tekintetem. Azonban hamar föl kellett adnom eme hozzáállásom a teljesebb megértés érdekében. Caral ugyanis megannyi ajtót nyit ki a kereső számára. Peru tele van még a mai napig rejtélyekkel és érzésem szerint a régészek csak a felszínt kapargatták eddig. De legalább elkezdték. 
     Úgy vélem, hogy a későbbi inkák nem érthetőek meg igazán Caral, Casma és Nazca vizsgálata nélkül. A civilizáció kialakulása és sírok mellé helyezett sípok nem érthetőek meg csak, ha a 12'000 évvel korábban barlangban menedéket keresők magányos estéire gondolunk.

Cikk írásához felhasznált webhelyek listája:

https://youtu.be/BNmzW6Ia4ik?t=47 
https://www.peruforless.com/blog/caral-ruins-explore-pre-inca-civilization/
https://latvanyossagok.hu/a-10-leglenyugozobb-okori-inka-rom/
https://en.wikipedia.org/wiki/Nim_Li_Punit
https://www.google.com/maps/dir/Caral,+Peru/Lima,+Peru/@-11.0752978,-77.4416159,59418m/data=!3m1!1e3!4m14!4m13!1m5!1m1!1s0x9107178335c178e1:0x52b23b360fa2d66a!2m2!1d-77.5232461!2d-10.8920691!1m5!1m1!1s0x9105c5f619ee3ec7:0x14206cb9cc452e4a!2m2!1d-77.042754!2d-12.0463731!3e0
https://en.wikipedia.org/wiki/%C3%87atalh%C3%B6y%C3%BCk
https://en.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAcume
https://www.youtube.com/watch?v=MPcH-aZMH-4
https://www.youtube.com/watch?v=HBDaiuovT0E
https://en.wikipedia.org/wiki/Mesoamerican_pyramids
https://en.wikipedia.org/wiki/Pre-Columbian_era
https://www.machupicchu.org/caral.htm
http://del-amerika.terkepek.net/
https://humanities.exeter.ac.uk/archaeology/staff/
https://www.nationalgeographic.com/news/2018/03/amazon-jungle-ancient-population-satellite-computer-model/
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_piramisok_list%C3%A1ja
https://app.emaze.com/@ACFLFLQR#1
https://www.zonacaral.gob.pe/
https://mapcarta.com/W551501227
https://science.sciencemag.org/content/292/5517/723/tab-figures-data
https://www.archaeology.org/issues/240-1701/features/5116-peru-aspero-female-burial
https://www.theguardian.com/world/2016/apr/23/peru-mummy-woman-ancient-civilization
https://andina.pe/ingles/noticia-peru-finds-reveal-aspero-society-led-intercultural-interaction-5000-years-ago-746539.aspx
https://books.google.hu/books?id=MWmRDwAAQBAJ&pg=PA41&lpg=PA41&dq=Frederic-Andre+Engel+caral&source=bl&ots=GD50KHK7Gz&sig=ACfU3U3Z5NFUZmJfcJW3xxs9-FHFv_8ZGw&hl=en&sa=X&ved=2ahUKEwidmPyosObrAhWSw4sKHWwED_MQ6AEwFnoECAIQAQ#v=onepage&q=caral&f=false
https://www.google.com/maps/place/Sitio+Arqueol%C3%B3gico+El+Aspero/@-10.842042,-77.7453409,3815a,35y,38.7t/data=!3m1!1e3!4m12!1m6!3m5!1s0x9107179b4806ce67:0x2db18403d6f8f507!2sCaral!8m2!3d-10.8927744!4d-77.523222!3m4!1s0x910739f8d049f839:0x570507270a1958cf!8m2!3d-10.8155706!4d-77.740902?hl=en
http://www.latinamericanstudies.org/caral-4.htm
https://www.discovermagazine.com/planet-earth/four-of-north-americas-oldest-human-skulls-dont-look-much-alike
https://www.smithsonianmag.com/smart-news/stone-age-shelter-peru-oldest-highest-human-settlement-180953139/
https://www.fieldmuseum.org/sites/default/files/panc_intro_and_brief_history.pdf
https://www.discovermagazine.com/planet-earth/showdown-at-the-ok-caral
http://www.hallofmaat.com/forum/read.php?1,322306,322312
https://www.theguardian.com/world/2016/apr/23/peru-mummy-woman-ancient-civilization