Ismerd meg önmagad! - A Delphoi jósda

Ismerd meg önmagad! - Szólt a delphoi orákulum felirata. Bátorítva a keresőket, akik tudni szerették volna, hogy mit hoz számukra a jövő. Márpedig hosszas működése során sokan zarándokoltak a jósdához. Delphoi (Δελφοί , avagy Pytho (Πυθώ) kiemelt szereppel bírt a Peloponnészoszi-félsziget világában. A régészeti leletek és ősi mítoszok alapján is tudható, hogy a helyen, már Kr.e. 1400/1500 óta jósda működött. Az első, ősi szentélyt még Gaia-nak (Gé), Földanyának szentelték. A kultusz későbbiekben átalakult  Apollón centrikussá, Kr.e. 800 körül. 

Mielőtt egy részletes fölfedezésre indulnánk, vizsgáljuk meg a híres feliratot ismét! A későbbi korokban nagy gondolkodók által is idézett "Ismerd meg önmagad!" ugyanis nem egy magányos parancs, felhívás, vagy utasítás. Az egykori Apolló templom falára három* figyelmeztetést is véstek**:

"Ismerd meg önmagad! (γνῶθι σεαυτόν/ gnōthi seautón)

Semmit sem túlságosan. (μηδὲν ἄγαν/ mēdén ágan)

A be nem tartott ígéret romlást hoz." (Ἑγγύα πάρα δ'ἄτη/ engýa pára d'atē)

A figyelmeztetéseket, pedig annyira komolyan vették a hellének, hogy ismert további 147 összegyűjtött jótanács, aforizma. Ezeket Delphi maximák-nak hívják. 

A görög gondolkodók tehát ideák, jóslatok, mítoszok és Istenek gazdag világában éltek. Vallásos elragadtatásuk közepette szerették elemezni a létet. Világukat, gazdaságukat, kultúrájukat pedig szó szerint kőbiztos alapokra építették. Delphoi ennek a már letűnt világnak őrzi emlékét.  

DELPHOI 

A Korinthosi-öböltől északra, Boiótia és a két Lokris, valamint Dóris között terült Phókis, a görögség egyik legészakibb lakóhelye. Az északon Makedóniáig és az Euboiai-tengerig húzódó területet középtájon kettéosztotta az Olympos orma és a Parnassos hegyvonulata. A mítosz szerint az előbbi volt a tizenkét főisten, halhatatlan olymposiak lakóhelye. A 2500m magasba emelkedő kopár, sziklás Parnassos barlangjait a görögök mesés képzelete a nimfák lakóhelyének tekintette. (…) A Korinthosi-öböltől mintegy 20 km-re északra, a Parnassos oldalában, ahol a hegyvonulat észak felé kanyarodik, egy – a hagyomány szerint színház (theatron) alakú lejtős teraszon – feküdt 500-700 m magasságban Delphoi városa. (…) 

Ez a fenségesen zord környék adott helyet Apollón, a sokszínű isten, a félelmetes „messzelövő”, a múzsák vezetője legjelentősebb templomának és az általa ihletett pythia jósdájának, valamint a tiszteletére rendezett zenei sportversenyeknek is. 

    A város felső, nyugati részén épült az isten fallal körülvett kultuszkörzete, amelynek külön neve volt Pythó. Ez a szent körzet egy szabálytalan trapéz alakú területet foglalt el, amelyet nagyjából egyenes, a déli részen pedig enyhén ívelt határvonal zárt le, a keleti oldal hossza meghaladta a 200 métert, a déli oldala csak kb. 125 m volt .Az egész szentély területe jó két hektáron terült el, kisebb helyen, mint például az olympiai Altis, azonban a kedvezőtlen terepviszonyok miatt így is tekintélyes méretűnek mondható. 

    A várost és a szentélyt erős fallal védték a leselkedő veszedelmek ellen. Ilyen volt a kőomlás veszélye, amely elsősorban a terasz fölé majdnem függőelegesen emelkedő 2-300 m magas sziklafal, a Phaidriádok, a „Fényes Sziklák” felől fenyegetett, de számítani lehetett a hegyoldalból fakadó vízszivárgás következtében létrejövő omlásokra is, és a szeizmikus mozgásokra, amelyek kisebb-nagyobb erővel gyakorta megismétlődtek. 

APOLLÓN 

Feltűnő, hogy Apollón nevével nem találkozunk a mykénéi kor írásos emlékei között. (…) Még feltűnőbb az, hogy az Ilias szerint Apollón a trójaiakat segítette, az ő oldalukon állt; továbbá az, hogy egy kis-ázsiai pap könyörgésére bünteti meg a görögöket. Összhangban van ezzel viszont Strabón tudósítása arról, hogy Trója környékén Apollónnak számos temploma, kultuszhelye volt (…). Apollón tehát sokarcú isten, akinek illetékessége majd hosszú fejlődés eredményeképpen a görög élet szinte minden területére kiterjed. Alakjában azonban a görög vonások mellett felismerhetők prehellén-indogermán és keleti elemek is, s ez utóbbiak a legősibbek. Azzal a megdöbbentő ténnyel kell tehát szembenéznünk, hogy a hagyományosan leggörögebbnek tartott hellén isten anatóliai, kis-ázsiai eredetű – ő, és nem a duhaj Dionysos! 

    Apollón alakja, kultusza tehát mindenképpen 1200 után kezdte meg előrenyomulását az Anatóliai-félszigetről nyugat felé. A görög világban való megjelenésének első jelentősebb állomása Délos szigete volt: ide helyezi a mítosz Zeus és Létó fiának születését, immár mykénéi korból ismert Artemisszal együtt, ikertestvérekként. Az, hogy mikor érkezik meg a kultuszának későbbi legfontosabb területére, Delphoiba, vitatott. Van olyan kutató, aki szerint az idő meghatározhatatlan, Muth szerint a IX. században, Meyer szerint IX-VIII. Század fordulóján, Fontenrose tágabb időhatárokat jelöl meg: Kr. e. 1000 és 800 között. 

A delphoi, Gé istennő kultuszhelye fölötti uralmat erőszakkal szerzi meg. Lenyilazza az istennő szülte sárkányt, amely az Alvilággal kapcsolatot teremtő forrást őrizte. - Eltérő hagyomány a sárkánykígyó nevét és nemét illetően. Legtöbbször Pythón néven szerepel, Strabón szerint először Ephorosnál. Ugyancsak hím a szörny Euripidésnél. A delphoi himnuszban viszont nőstény kígyó, a későbbi szerzők Delphiné néven emlegetik. 

    A Pythón elnevezés alapja nyilván a hely ősi Pythó neve, amiként ezért Pythios a mellékneve Apollónnak, pythia a neve a delphoi jósnőnek, s ezért Pythia az isten fő ünnepe, és a tiszteletére periodikusan megrendezett versenyjáték. Különben Apollón ezzel a melléknevével feliraton először 200 táján szerepel. 

    A mítosz prózai lényege az, hogy Apollón kultusza rátelepedett Gé földistennő ősi helyi szentélyére. Amiként egy sor más görög isten szentélye már kultuszhely volt a görögök megérkezése előtt: így például a par excelense pelasg veretű Dódóna az eleuisi istennőé, Héra szentélye Argosban, Poseidóné Kalauriában – de magáé Apollóné is Déloson, a Kynthos-hegyi prehellén leletek alapján. 

    A sárkány megölése után Apollón elvonult megtisztulni a vérbűntől, majd nyolc évi bűnhődés után babérkoszorúval övezve tért vissza. Ez lenne a magyarázata annak, hogy kezdetben nyolcévenként rendezték a versenyeket a tiszteletére. (Vagy esetleg éppen megfordítva: azért találták ki a hosszú elbujdosást, hogy megmagyarázzák a nyolcéves ciklus eredetét, ami különben nem egyedülálló sem a mítoszban, sem a görög időszámításban. 

Apollón győzelmét ünnepelték még Steptérion ünnepén is. Ennek keretében felgyújtottak egy kunyhót – a hagyomány szerint a Pythón kunyhóját – a szent körzetben, majd az ifjak szertefutottak, hogy megtisztító babért keressenek, gyűjtsenek. Említést érdemel az Apollón tiszteletére örökkön égő tűz, amit éjjel-nappal tápláltak babér- és fenyőágakkal. Ez a templomban volt elhelyezve, és megvilágította annak belső terét. - A legfontosabb azonban a Pythia volt, a pythói játékok ünnepi sorozata, amelyet eredetileg nyolc-, majd 582-től négyévenként tartottak. A pythia versenyeinek győztesei jutalmus babérkoszorút kaptak. 

 A mitikus hagyomány szerint Apollón első templomának az alapjait maga az isten vetette meg. Ez az alapvető fontosságú kultikus építmény a századok folyamán számos változáson ment át, földrengés, tűzvész, ellenséges támadás rongálta-rombolta, ismételt újjáépítésére, átalakítására került sor. A templom és a szent körzet terjeszkedése idővel kiszorította az eredeti települést. 

Külön érdekesség, az Apollón templomnál lévő falszerkezet,
ahol "poligonális kőmüves" munkát tekinthetünk meg, 
mint pl. a Dél-Amerikai Cuzco-ban

 A legkorábbi delphoi Apollón-templom valamikor a VIII. században készült faépítmény lehetett. Az első kőtemplomot a következő, VII. században emelték. Ennek a templomnak a belső szerkezete fából készülhetett; ennek is lehetett a következménye, hogy 548-ban, Peistratos idejében leégett. Az ezt követő időkben elkészült két nagyobb templomépítményről már részletesebb ismeretekkel rendelkezünk. 

 

A DELPHOI JÓSDA 

Delphoiban, mint láttuk, már a mykénéi kortól kezdve voltak jóshelyek. Ezeknek lépett helyébe Apollón jósdája, s a VIII. századtól kezdve pánhellén jelentőségűvé vált, sőt: hatása, befolyása túlterjedt a görögök lakta területeken, a közel-keleti államok uralkodói is igénybe vették szolgálatait, s hamarosan felkeresték Itália területéről is. Mindenesetre Apollón delphoi jósdája lett idővel a legjelentősebb görög oraculum, amely felülmúlta Zeus összes jóshelyét. A mondai-költői hagyomány természetesen magának Apollónnak tulajdonította a jósda megalapítását. A jósdát már az Ilias is említi, de a jóslás mikéntjéről semmit sem közöl. Valószínű, hogy a pythiról még nem tud, mert nem említi. A jóspapnő pythia neve, megjelölése nyilván a hely Pythó elnevezésével függ össze. A pythia jóslatára vonatkozó szájhagyományt Strabón így foglalja össze: A jósda, mint mondják, egy mélyen benyúló barlang nem nagyon széles nyílással. Ihletadó gőz árad belőle; a nyílás fölött egy magas tripus van, ezen ül a pythia, s a gőzt belehelve jóslatokat mond versben és prózában, de egyes, a jósda szolgálatában álló költők az utóbbiakat is versbe szedik. 

    E tudósítás több vonatkozásban is pontatlan. Illetve a fantázia szüleménye. A pythia ugyanis nem valami mély barlangban jósolt, hanem az Apollón-templom legbelső szentélyének a mélyén. A templom alatt az ásatások során semmiféle üregre nem bukkantak. Ami a révületet előidéző fuvallatot, mérges kigőzölgést illeti bár a hagyomány szívósan őrizte e misztifikációt –, merőben abszurd. A templom talaja mészkő és agyagpala, nem vulkanikus eredetű, így a gázok-gőzök feltörése eleve valószínűtlen. Különben Amandry kimutatta, hogy a révületet csak a római császárkorban dramatizálták el: az eksztatikus állapotban való jóslás puszta mese. Mommsen feltételezi, hogy az elképzelés alapja az a valóban meglévő delphoi földhasadék, amelyből hűvös levegő szállt fel: ez a titokzatos jelenség lehetett a fantáziálás alapja. A nyílást felfedező pásztorok Gaia művének vélték, s e hiedelmet alátámasztották a környéken gyakori enyhébb-erősebb földmozgások. A hiedelem elterjesztése, meggyökereztetése nyilván a delphoi papság befolyásának eredménye, akiknek az votl a céljuk, hogy a pythia jóslatainak misztikus eredetét, apollóni ihletését igazolják.

pénzérme

Összefügg az előzőekkel az a hagyomány is, hogy a pythia jóslatadás előtt babérlevelet rágott, s ettől eredt, illetőleg fokozódott elragadtatása, révülete. A háttérmagyarázat nyilván az, hogy a babér, mint láttuk, Apollón szent növénye, amelynek az isten kultuszában sokrétű szerepe volt. Tudjuk például, hogy a jóslatkérők is babérkoszorúval a fejükön járultak a templomba, és várták sorshúzással megállapított sorukra. - Érdekes, hogy bár a szakirodalom egybehangzóan elveti az eksztatikus mozzanatokat, Fauth újabban mégis felteszi a kérdést, hogy mi lehetett a jósnő révületének oka, mivel a föld kigőzölgése őszerinte sem. 

    A legfontosabb bizonyság e tekintetben Platón, aki Phaidros című dialógusában beszél a delphoi és dódónai jósnőkről, ám a pythia esetében semmiféle révületről nem tud. 

    Az első időkben a pythiák fiatal hajadonok voltak. A hagyomány szerint azonban egyiküket megerőszakolták, ezért ezután idősebb nőket választottak papnőnek. Ez lehetett a szokás már a nagy tragikus triász idején is. Az első pythia neve állítólag Phémonoé volt, ami azonban bizonyára utólagos kitalálás, a Phémonoé ugyanis úgynevezett beszélő név: (kijelent, jóslat). Pausanias említ még egy Xenokleiát is, Hérodotosnál pedig két név is szerepel: Aristoniké és Perilaos. 

    Eredetileg évente csak egy alkalommal adtak jóslatot, Bysios hónap 7. napján, melyet Apollón születésnapjának tekintettek. Idővel azonban megnőtt az igény, olyannyira, hogy két pythia felváltva jósolt, sőt egy harmadik is készenlétben állt szükség esetére. Ám Plutarchos korában már megint elegendő volt egy személy. Cicero is beszél arról, hogy a föld jósereje Delphoiban meggyengült az idők folyamán. Vis illa terrae… evanuisse vetustate. - A reális magyarázat természetesen nem ez, és nem is ilyne egyszerű. Kétségtelen, hogy a jósda mégoly óvatos, körültekintő tájékozódás alapján adott mértéktartó kinyilatkoztatásai is időnként szerencsétlenül sikerültek, s kényelmetlenül hatott a jóshely papjainak perzsák iránti rokonszenve is, amit persze befolyásoltak a gazdag ajándékok. Különösen nagyot változott a helyzet a római támadás után, amikor már nem volt szükség arra, hogy nagy horderejű politikai döntésekben a görög polisok ikérjék a pythia véleményét, hiszen minden fontos dolog római döntéstől függött. Idővel megcsappant a magánemberek érdeklődése is: az általános elszegényedés sem kedvezett a költséges utazásoknak, s nemigen tudták előteremteni a drága ajándékokat sem. A jóshely azonban csak Constantinus uralma alatt némult el végleg. 

    A pythia rituális tisztálkodás után, pompás ornátusban vonult be a belső szentélybe: ott ivott a Kassotis forrás odavezetett vizéből, babérleveleket vett a szájába és rágni kezdte őket, majd helyet foglalt a tipuson és várta kérdéseket. Ezeket az egyik pap, a prophétés vette át a jóslatkérőktől, akik ugyancsak rituális tisztálkodást végeztek a Kastalia vizében, áldozatot mutattak be, majd ezt követően léptek be a templomba. 

    A pythia válaszait korábban a prophétés vagy a szentély szolgálatába szegődött versfaragók hexameterekbe foglalták. Már korán szokásba jött azonban a prózai jóslatok adása, a Kr.e. III. századtól már jobbára ez volt a gyakorlat. - A pythia – az elterjedt népszerű fantáziaképpel ellentétben – nem esett transzba, nem mormogott értelmetlen, összefüggéstelen szavakat, amelyeket aztán a papoknak kellett volna értelmezniük, hanem a maga hangján adott értelmes, világos válaszokat, nyilván előzetes tájékozódás alapján, megfontoltan tolmácsolva „Apollón sugallatát”. A pythia kinyilatkoztatásai igen sokrétűek voltak, s a delphi jósda nagyon jelentős hatást gyakorolt a görög világra. Nem csak vallási és kultikus kérdésekben kérték ki a tanácsát, hanem fontos politikai ügyekben is súlya volt a nyilatkozatainak. Befolyásolta egyes polisok törvényhozását, s általános szokás volt például gyarmatok alapítása előtt megkérdezni a jósdát. - ahogy a rómaiak is jóslatot kértek minden fontosabb vállalkozásuk előtt. 

    Hérodotosnál számos, a korai időkre vonatkozó jóslat szövege maradt fenn, ezek zöme azonban költött, a delphoi papság hamisítványa, legfeljebb 3-4 tekinthető hitelesnek. 

    A jósda híre mindezek ellenére túlnőtt a görögök lakta világ határain kelet és nyugat felé egyaránt. Hozzá folyamodott a frig Midás király, a lyd Gygés, a méd Kroisos gazdag ajándékokkal halmozta el, bár ismert kétértelmű jóslata alapján, amely a király bukását okozta, a pythia erre éppen nem szolgált rá. De hát láttuk, maguk a görögök is megajándékozták a perzsák felett aratott győzelmük után, bár a jóshely papjai meglehetősen kétszínű játékot folytattak a görög-perzsa ellentétekkel kapcsolatban. Messze terjedt a jósda híre nyugatra is: az etruriai Caere kincsesházat építtetett Delphoiban;az annalisztikus hagyomány szerint Targquinius Superbus a fiait küldte volna el;az viszont történeti tény, hogy Q. Fabius Pictor követség élén jelent meg itt; még az eléggé szkeptikus Cicero is megkérdezte a pythiát. Később a római császárok látogatásai inkább politikai lépések vagy egyéni indíttatású gesztusok voltak. (Forrás: Maróti Egon, Delphoi és a Pythia sportversenyei)

A KÖLDÖK MISZTÉRIUMA 

Amikor időszámításunk előtt a hatodik században Epimedész felkereste a delphoi jósdát, személyében nem mindennapos vendéget üdvözölhetett Püthia, a jósnő. A krétai férfiúnak legendás híre volt már életében; róla mesélték, hogy ifjúkorában egyszer birkalegeltetés közben egy barlang árnyékában elnyomta az álom, s mikor felébredt, nyáját sehol nem találta. Sietett haza a falujába, de ott csupa ismeretlen fogadta, s őt sem ismerte senki. Végül egy ősz hajú öregemberre akadt, akiben döbbenten ismerte föl saját öccsét. Tőle tudta meg, hogy barlangban ötvenhét évet aludt át. Később azután derengeni kezdett előtte, mi is történt vele ez idő alatt. Az ötvenhét évet az istenek között töltötte el, és megtanult tőlük mindent, ami igaz és igazságos. A barlang, amelyben leheveredett, az idai Zeusz barlangja volt;ugyanaz, amelybe később Püthagorasz is bezárkózott, hogy megtisztultan és megvilágosodva léphessen ki belőle. Epimenidész is rejtélyes tudásra tett szert itt; nagy tiszteletnek örvendő könyvei éppúgy ezt tanúsították, mint a hírnév, amely később, mint orvost övezte. 

    A delphoi jósdába, ahol Apollón „zeng örökkön jósigét az embernek arról, hogy mi van s mi jön”, olyan férfiú lépett hát be, aki a mindent látó istenek egykor meghitt társaként maga is tisztában lehetett a jelennel és a jövővel. Az útmutatást, amelyet az isteni jóslatot tolmácsoló papnő nyújtott, mégis homályosnak és kétértelműnek tartotta; alighanem az emiatt érzett csalódottság késztette arra, hogy panaszosan feljajduljon s olyan kijelentésre ragadtassa magát, amely a többi ember számára ugyancsak homályos és kétértelmű lehetett: 

    „Mert nincs köldök a föld, sem a tengernek közepén;ha pedig mégis, csak az istenek tudnak róla, ám a halandóknak láthatatlan.” 

    Ősi hagyomány vont kétségbe a bölcs, aki a beavatottságnak köszönhette tudását. Tagadva állított, majd ezt visszavonva a halandókat halhatatlanokkal szembesítette és véleményét függőben hagyta. Nézőpont kérdése, hogy a földnek van-e köldöke, vagy nincs; attól függ, hogy az istenek vagy földiek szemszögéből nézzük-e. 

    Epimenidésztől, a földöntúli élményekben részesült halandótól egyik sem volt idegen. Kijelentése ezért, mégoly talányos legyen is, felkelti a gyanút, hogy ennél több nem is mondható a föld köldökéről. Homályos és kétértelmű volt a jóslat, amit kapott, de mégiscsak isteni;nem csoda, hogy ez a homály a jósdáról, „a föld jóshangú köldökéről” alkotott ítéletet is áthatotta. Epimenidész szavaiból azonban keserűség is árad. Mintha nemcsak a földieket sújtaná átokként a halhatatlanság hiánya, hanem az égieket is a halandóságé. A feltárulkozó kölcsönös hiány: ez lenne a föld köldöke? E végzetes repedés, amely időről időre úgy villan elő, mint a sötétből előkúszó kígyó pikkelye a napfényben? 

FÉNY ÉS ROTHADÁS 

Idézzük fel a mitológia tanítását. Zeusz kíváncsi volt, hogy hol van a föld közepe, s útra bocsátott két sast, egyiket kelet, a másikat nyugat felé, hogy lássa, ugyanolyan gyorsan repülve hol találkoznak. A két madár Delphioban szállt le, ahol ennek emlékére felállították a fehér kőből faragott, felül legömbölyített kőoszlopot, az omphaloszt. A szó jelentése „köldök”. Az ide telepített jósdát azután évszázadokon át a lakott föld közepének tartották és a föld köldökének nevezték. 

A föld köldöke attól közép, hogy nincs se keletre, se nyugatra, se északra, se délre. Éppúgy senki földje, mint az az embereket kővé dermesztő Gorgók tanyája, amelyet nem ér sem a Napnak, sem a Holdnak a fénye, és amely egyaránt határos kelettel és nyugattal. Miként a Gorgók lakhelye a fényt, úgy nyeli el a föld köldöke az égtájakat, az irányokat, sőt – lehetővé téve a jóslást – az időt is. Örvényként ránt magához mindent, ami arra téved; ragadozóként falja fel a közelébe merészkedőket. Itt, a Parnasszus lejtőjén, Delphoi mellett tátongott is szakadékszerű barlang., amelybne időtlen idők óta egy sárkánykígyó lakott, a hatalmas Püthón. E nagy, puffadt vad szörnyeteg végzetes csapásnak bizonyult: nemcsak pusztította a földilakókat, hanem elzárta „a jószakadékokhoz vezető utat” is. Zeusz fia, Apollón, aki már korábban „megszelídítette az embereket a nemes gyümölcsökkel és életmóddal” ezúttal is segítőkésznek mutatkozott: elindult a Parnasszus orma felé, nyilával elpusztította a kígyót és elfoglalva a barlangot birtokba vette a jóshelyet. 

A FÖLD KÖZEPE 

A Földnek nem Delphoiban volt az egyedüli köldöke. E pont szinte kiszakad a térből, s ezért nem is rögzíthető – bárhol feltűnhet. Pontosabban szólva egyetlen köldöke van a földnek, de ez „vándorol”: mindig ott tűnik elő, ahol feltámad az igénye. Nem térbeli pont; felülmúlja, sőt meg is előzi a teret, ami e ponthoz képest kiterebélyesedett ugyan, de ezzel együtt erejét is vesztette. 

    Köldökként tartották számon az egyiptomiak Ompha-elt, a napisten jóshelyéül szolgáló szent hegyet; a föníciaiak az általuk benépesített Küprosz szigetén levő Paphoszt tekintették a föld köldökének, ahol szintén volt egy jósda, egy hozzá tartozó Apollón-templommal;Ezékiel tanúsága szerint Izrael a világ közepe, s Jeruzsálem „a földnek köldöke”, közelebbről pedig az egykori életfa helyén felállított kereszt töve, ahol ha letűznek egy botot, az délben nem vet árnyékot;s köldöknek tartották Palesztínában Thabor (tabbúr=köldök – Eliade, 1969 25. o.) hegyét. De kijelölték a föld köldökét az arabok, a rómaiak a római Vesta-templom kerek tűzhelye), a szicíliaiak (Enna városa), a magyarok (a Tata melletti Naszály), a kelták, a skandinávok, (hazájukat Midgardnak, a Föld közepének nevezték), a japánok, a malájok, a babilóniaik, az inkák (Cuzco, a főváros) az aztékok, a kínaiak (Loyang városa, illetve a császári palota), a burjátok ,a finnek, a pueblo indiánok (külön áldozatot tartottak a négy égtájnak, valamint a zenitnek és a nadirnak, de a legnagyobb tisztelettel mégis a középpontot, a köldököt illették), a tibetiek (Ite-ba gzhung-rang a Dalai Láma palotájának a neve, amelynek szó szerinti fordítása: „a saját közép köldöke”), és az indiaiak is (Meru, a kígyók által őrzött mítikus aranyhegy, illetve Gaya Magadha, az a hely, ahol Buddha megvilágosodott).

KUNDALINI

Az indiai jóga-meditációk végső foka az úgynevezett samyama, amikor a jógi tökéletesen ura testének és lelki működésének, s tudatára ébred mindannak, ami addig tudattalan volt benne. Patanjali, a jóga klasszikus filozófusa szerint attól függően, hogy a samyama mire irányul, az ember különleges képességekre tehet szert;s ebben az összefüggésben külön említi a köldök tájékát, az umbilical plexust (nabhichakra), amelyben az ember, ha elmélyed, a test teljes rendszerét megismerheti. A köldök tájéka egyike a test hét csakrájának (a szanszkrit szó jelentése: kerék), azaz hét erőközpontjának, amelyek a nemiszerv és a végbél között elhelyezkedő középvonaltól az agynak a koponyatető alatti bal felső részében található legfelső középpontig bezáróan egy erőrendszert alkotnak. A köldökközpotnak (manipura-cakra, illetve nabhistana – nabhi=köldök) ap lexus epigastricusnak különleges jelentősége van, a jógában: a test vonatkozásában éppúgy az al- és felvilágnak a határa, mint a delphoi jósda, egyaránt érezteti itt hatását az „emberi” és az „állati” természet (Apollón és Püthón), itt izzi kaz anyagcsere (a test ezen pontján kevéssel mindig magasabb a hőmérséklet, mint egyebütt), és itt asszimilálódnak a tudattattalan, anyagi és anyagtalan erők. 

A meditáció legmagasabb szintjének eléréséhez valamennyi szunnyadó erőközpontot életre kell kelteni.E feladat – az analógia a dlephoi jósdához vezet bennünket vissza – a kígyóalakú kundalinire vár, erre az ősenergiára, amely összetekeredve szunnyad a test alsó részében, s ha felébred, felfelé kúszva valamennyi csakrán áthalad, életre keltve azokat is. A kundalini kígyót a jógi légző- és testgyakorlatok révén ébreszti fel, majd egyre összetettebb feladatok segítségével igyekszik azt a legfelső csakráig eljuttatni. A kundalini (ami nemcsak kígyót, hanem istennőt, illetve egyetemes teremtőelvet is jelent), miután felébredt, rendkívüli meleggel árasztja el a testnek azt a részét, ahol éppen tartózkodik. Tüzes természete miatt a buddhista tantrák elve a köldöktájékot, azaz az örökkétartó tűz székhelyét jelölték ki otthonául, ahonnan felemelkedve a kígyó végigjárja a csakrákat, hogy végül – egy buddhista költeményt idézve – Meru hegyének (a világ kígyó őrizte középpontjának vagy tengelyének) a csúcsán (értelemszerűen: a világ köldökén) át az égbe szálljon fel. (Forrás: Földényi F. László A MEDÚZA PILLANTÁSA)

JÓSLATOK

Emberáldozat

Az emberáldozat ritka volt a görögöknél. A fennmaradt legendás epizódok egy ősi, az írásbeliség korában már kihalt szokás emlékét őrzik. A legismertebb közülük Iphigeneia története: a Trója alá igyekvő akhájok vezére, Agamemnón megsértette Artemiszt, és a jóslat utasította arra, hogy engesztelésül áldozza föl elsőszülött leányát, Iphigeneiát. 

Messzéné védelem (i. e. 725)

Amikor Spárta megtámadta Messzénét, a szorongatott város ezt a jóslatot kapta:

Sorshúzás válasszon egy Aipütidédész-beli szűzet,

s add az alant lakozó daimónnak: védi Ithómét.

Az Aipütidész nemzetség Messzéné egyik ősi családja volt. Ithómé hegyének erődítménye szolgálta a város védelmét. 

A Minótaurusz (nem datálható)

Minósz krétai király elsőszülött fiát attikában megölték. A vidéken éhinség és járvány tört ki. A rémült athéniak kérdésére a Püthia ezt válaszolta:

Vége szakad éhségnek, meg a kórnak is egyszer,

hogyha a férfiak és nők önnön testük ajánlják 

Minósznak, elutazva az isteni tengeren által

jóvátenni a vétket. Irgalmas lesz az isten.

Ettől kezdve az athéniak minden évben fiatal férfiakat és nőket küldtek áldozatul Krétára, akik Minósz bikafejű fiának, a Minótaurosznak labirintusában lelték halálukat. A Minótauruszt végül Thészeusz ölte meg. 

Vallási törvények, magánügyek, szokások és háború

Mivel koszorúzzák meg az olümpiai győzteseket? (i.e. 756)

Az Olümpiai játékokon a győztesek kezdetben nem kaptak díjat. A 6. Olümpiászra készülődvén Iphitosz éliszi király kikérte erről Apollón tanácsát. Az isten így válaszolt:

Iphitosz, alam ne illessen győztest tusákon!

Jóltermő vadolajfáról törjél koszorúnak

ágat, amit könnyű hálóval vont be a póknép!

A jóslatot megőrző Phlegón az alma tiltását nem magyarázza. Talán Erisz almájára utal az orákulum, amely versenydíjként háború okává lett. A legszebb istennőt megillető almát a döntőbírónak fölkért Párisz trójai király Aphroditének adta, ezzel magára vonva Héra és Pallasz Athéné haragját. A két sértett istennő bosszúból intézte úgy Párisz sorsát, hogy az Helené elrablásához és a trójai háborúhoz vezetett.

Parmeniszkosz nevetése (i.e. 500)

A metapontioni Parmeniszkosz miután meglátogatta Trophóniosz szentélyét, elfelejtett nevetni.

Delphoihoz fordult tanácsért, és Apollón ezt válaszolta neki: 

Kérded most szomorúan, hova lett a te víg nevetésed.

Otthon majd anya adja. Szeresd őt tiszta szívedből!

Parmeniszkosz hazatért szülei házába, ám állapota nem változott. Egy alkalommal azonban, amikor Délosz szigetére utazott, betért Létó istennőnek, Apollón anyjának szentélyébe. Amint belépett, nevetésre fakadt. 

Kroiszosz néma fia

Bántotta Kroiszoszt, hogy egyetlen, életben maradt fia néma volt. Megkérdezte a Püthiát, megjön-e valaha a fiú hangja. Ezt a választ kapta.

Lűd sokaság fejedelme, te ostoba, ostoba Kroiszosz,

hallani, jaj, ne akard vágyott hangját gyerekednek!

Sokkal jobb teneked, míg nem nyílik a szája

házadban, mert szörnyű napon szólal meg először.

A szörnyű nap akkor következett be, amikor Kroiszosz és megmaradt serege beszorult a perzsáktól ostromlott Szárdeisz várába. Kürösz perzsa király katonái csellel bevették a várat, és egy perzsa harcos rárontott a lüd uralkodóra, hogy megölje. A néma fiú, aki szemtanúja volt a jelenetnek, ekkor fölkiáltott: Ne öld meg Kroiszoszt!

Jézus megtiltja Apollónnak a jóslást

Euszébiosz egyházatya (IV. század) számol be arról, hogy Augustus császár megkérdezte Delphoitól, ki lesz utóda a trónon, ám Apollón nem válaszolt. Amikor a császár azt tudakolta, miért hallgat az orákulum, ezt a választ kapta:

Boldogok istene mondta nekem, izreáeli gyermek:

hagyjam a házam, s vissza a rút Hádészba eredjek.

Távozz csöndben ezért oltárunktól magad is már!

Válasz Julianus császárnak (i. sz. 361)

Julianus császár, az antik hagyományok védelmezője Delphoi régi fényét is helyre akarta állítani. A jóshelyre küldött követe azonban ezzel az üzenettel tért vissza:

Mondd meg a császárnak, hogy a mesteri fal lezuhant már,

Phoibosz háza enyészik és elpusztult a babérfa,

nincs csevegő forrása, dalos vizei elapadtak

Az idézetteken kívül még számos jóslat fennmaradt, ezek többek között a Delphoi Jóslatok könyvben is olvashatóak.

(Forrás: H.W. Parke-D. E. W. Wormell: The Delphic Oracle, magyarul összeállította, fordította: Steiger Kornél.: Delphoi Jóslatok címen)

ERŐVONALAK ÉS MÍTOSZOK

Számos, a fizikai szem számára láthatatlan erő vesz minket körbe. Az egyik ilyen természetes vonal az úgynevezett Szent-Mihály vonal, amely az írországi Skelling Michael-től indul és érinti többek között Delphoit, Delost, Ciprust és az izraeli Mount Carmel-t. 

Elképzelhető, hogy ennek a rejtélyes erővonalnak is köze volt Delphoi kitüntetett szerepéhez? Lehetséges, hogy tudtak a görögök a vonalról és jótékony hatásait kihasználták? Csak éppen ők, még nem Szent-Mihály vonalként hivatkoztak rá. 

Ahogy láthattuk Delphoi több volt jóshelytől. Vallási-hit életbeli, gazdasági és civilizációs központ volt. Egy biztos pont a hellén világban. Annak az (egyik) közepe. Én pedig töredékekből igyekeztem kirakni az újra kirakhatatlan egészet. Bízom benne, hogy ha a teljes képet nem is, fontosabb részeit a puzzle-nek sikerült hozzávetőlegesen helyére illesztenem.

*

A felirat harmadik tagját (Ἑγγύα πάρα δ'ἄτη/ (Engıa pára d'ate) több féle módon is fordítják angolul is (A pledge, and ruin is near / Make a pledge and mischief is nigh/ Surety, then ruin) és hiteles magyar fordítást, magyarázatot nem találtam, ezért én a fönt olvasható verziót választottam. Lényegében úgy is fordítható, hogy "Ne tégy olyan ígéretet, melyet nem fogsz betartani!"

A kizárólag latin "Engıa pára d'ate"-ból kiinduló angol, német stb. nyelvű fordítók sem könnyítik meg a kutatást. Az online fordító programok amikkel eddig próbálkoztam a görögöt (Ἑγγύα πάρα δ'ἄτη) ebben a formában nem ismerik föl. 

**

Létezett egy "E" véset is a homlokzat fölött állítólag. Erre egy másik bejegyzésben külön szeretnék kitérni. Azonban erre, és lényegében a három híressé vált mondatra régészeti bizonyíték nincs, nem úgy mint a többször megjelenő 147 Delphoi maximákra.

A bejegyzés írásához legfőképp Maróti Egon, Földényi F. László és Steiger Kornél könyveit használtam, ezeket előszeretettel ajánlom mindenki figyelmébe:
- Maróti Egon, Delphoi és a Pythia sportversenyei
- Földényi F. László A MEDÚZA PILLANTÁSA
- H.W. Parke-D. E. W. Wormell: The Delphic Oracle, magyarul összeállította, fordította: Steiger Kornél.: Delphoi Jóslatok 

Felhasznált linkek:

https://piercingtheveilofillusion.com/2020/02/29/sacred-geometry-ley-lines-places-in-alignment-part-13-delphi-greece-to-the-ionian-islands/
https://latin.stackexchange.com/questions/2802/the-three-maxims-at-the-temple-of-apollo-greek
https://www.quora.com/What-are-the-three-Delphi-precepts-How-are-they-to-be-interpreted
https://www.journals.uchicago.edu/doi/abs/10.1086/360881
https://www.john-uebersax.com/delphi/delphi4.htm