"Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dzsi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam
és most kicsit zavarban vagyok.
- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dzsi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom, - folytatta eltűnődve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dzsi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dzsi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dzsi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte, a maga igazát! -
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dzsi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én."/Szabó Lőrinc/
