Mindenszentek és emlékezés a diszkarnált lelkekre

 „Bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált” (János 8: 51).

White Eagle - Grace Cook üzeneteiről már volt szó itt, az oldalon. Habár külön, részletesen most nem térek ki a Lelki fejlődés könyv-sorozatra, viszont annak az első részéből próbáltam egy nagyobb lélelgzetvételű részt kiragadni, mely az elmúlással és az "elhalálozott", avagy szakszóval diszkarnált emberi lelkek utóéletével foglalkozik. 

        Fehér Sas után, pedig a görög tanító, Daszkalosz szavai következnek.

 ÉLET A LÉLEK VILÁGÁBAN

             

A lélek világát rendszerint a mennyországgal hozzák kapcsolatba, aminek különböző szféráiba kerülnek azok, akik a halandó létet elhagyják. Ezért sokan nehezen értik meg, ha azt mondjuk, hogy a lelki világ inkább egy tudatállapot a lélekben mintsem egy, a Földön kívül létező hely, vagy létforma.

            Azt tanulod, hogy a lélek világában nem létezik tér és idő, mégis helyről helyre, szférából szférába való utazásról beszélünk. Egyrészt azt állítjuk, hogy a lélek világa a Földet körülvevő síkokon van, másrészt azt, hogy ez a világ nem máshol van, hanem benned. Hogy lehet e két dolgot egymással kibékíteni?

            Tekintsük először a belső tudatosságot. Ha szemed lecsukod, és befelé fordítod gondolataidat, idővel felfedezed magadban egy belső életet, ami nagyon is valós. Felfigyelsz arra, hogy létezik a belső tudatosságnak egy síkja, amin vágyaid segítségével változtathatsz. Minél szebbek a gondolataid, annál jobban erősödik benned a belső fény. Ha gondolataid csúnyák és sötétek, belső világod nélkülözni fogja a csillogást, unalmas és szürke marad. Megfigyelhetjük hát, hogy a lélek világa saját lelkünkben tükröződik.

                Még egy példával szolgálunk. Egyesek kimennek a természetbe sétálni, de nagyon kevés dolgot látnak. Nem veszik észre a természet szépségét, mert környezetükre nem reagálnak, azaz környezetük nem tükröződik bennük. Valaki más, aki ugyanazt az utat teszi meg, az út mentén és a mezőn ezer apró részletben, madarak énekében, a fény és árnyék játékában gyönyörködik. Neki nem a fizikai szeme az élesebb, hanem lelki szemeivel is kezd már látni.

            Hasonló dolog történik, amikor az ember végleg elhagyja fizikai testét. Ha az anyagi világ teljesen lefoglalta, halála után is ebben az állapotban marad. Belép a sűrű asztrál síkra, ami a fizikaitól nagyon kevésben különbözik. Habár gyönyörű a környezet amiben tartózkodik, ennek még sincs semmi jelentősége számára. A következő ember, aki jobb megfigyelő, és értékeli a szépet, sokkal kifinomultabb létállapotba kerül. Végül a harmadik, aki lelkileg éber és tudatos, dicsőséges lelki világban találja magát.

Minden soron következő inkarnációban ezt a növekedési, érési folyamatot követjük. Amikor azember leveti legdurvább burkát - a fizikai testét – és az élet következő fokozatán, asztráltestben él tovább, képtelen belépni, vagy akár csak bepillantani is a lelki világok szépségeibe, ha a földi tapasztalatszerzés ideje alatt lelkének fénye nem erősödött meg, és egyénisége nem fejlődött.

            A lélek - utazásának folyamán - idővel leveti asztrális anyagból álló burkát is. Minden lehull róla, ami sűrű és nehéz. Ez a folyamat megy végbe az asztrális és mentális élet minden fokán, mindaddig, amíg a tiszta lélek végül beléphet a mennyei világba. Ismételten, ha az ember földi élete alatt nem fejleszti jellemének szilárdságát és lelki nagyságát, látómezeje és környezete a mennyei világban is korlátozott lesz.

            A Földön a siker nagymértékben a mentális képességektől és a tudástól függ, a túloldalon azonban az élettapasztalat gazdagsága, a lelki tudás, és a finomabb, magasabb frekvenciájú rezgések iránti érzékenység az, ami számít. Ez a tudatosság csak a lélek nagysága és alázatossága árán érhető el. Nem jugg a körülményektől, anyagi helyzettől, vagy intelligenciától, csak a tudatosodás minőségétől, az emberben lévő szeretettől, szimpátiától és toleranciától, más szavakkal szívének nagyságától, és jellemének szépségétől.

            És most néhány szót a lélek világának tulajdonképpeni helyéről. Azt fogod mondani: „Hát, ha helyet foglal el, akkor mégis csak valahol a Földön kívül kell léteznie. És pont most mondtad, hogy minden belül van!"

            Nos, az asztrális anyag, ami a Földön hozzád a legközelebb van, mintegy átitatja a fizikai anyagot. Ha egy diszkarnált lélek behatol otthonodba, nem a lizikai anyagból lévő falakat és bútorokat látja, hanem azok asztrális, vagy éteri megfelelőjét. Mivel ő a harmadik dimenzióban nem nyilvánul meg, számára a fizikai anyag egyszerűen nincs ott, de az asztrális anyag létezik, és ő azt látja. Ugyanez a helyzet egy gyönyörű tájjal. A lélek ennek is az asztrális megfelelőjét látja. Minden fizikainak megvan az asztrális megfelelője. A lélek számára van valami könnyedség, valami áttetszőség mindenben, amit lát. Lelki barátaid otthona olyan közel lehet a te otthonodhoz, hogy a kettő tulajdonképpen egybeesik. Tér - mint olyan - nem létezik. A lelki életkülönböző szférái kölcsönösen áthatolnak egymáson.

            Minden különböző frekvenciájú rezgések kérdése.

            Hogy látod-e ezeket a dolgokat, attól függ, hogy képes vagy-e saját rezgésedet magasabb frekvenciára emelni, és az asztrális világgal, vagy a magasabb világokkal összhangba hozni. Nem kell meghalnod ahhoz, hogy a belső világokba beléphess!

            Az emberek gyakran azt kérdezik: „Mit esznek az emberek abban a másik életben? És egyáltalán, valóban esznek-e? És mit csinálnak ott?"

            Nos, az asztrális világban tökéletes és ízletes gyümölcsök vannak. Az ott élők leszedhetik a gyümölcsöt, de bármilyen más étel is rendelkezésükre áll. A magasabb szférákban azonban elhalványul az étel iránti vágy. Feltétlenül hangsúlyozni szeretnénk, hogy a lélek világa szilárd és valós, és lakói nyugodtan rendezhetnek akár egy bankettet is, ha kedvük tartja. Rendkívül ízletes gyümölcsöt ehetnek, és olyan folyadékot ihatnak, ami a bor megfelelője, habár anyaga spirituális. Minden gyümölcs és élelem spirituális anyagból áll, mivel az életnek egy spirituális síkján létezik.1 Ennek ellenére ugyanannyira reális mindez számunkra, mint amennyire reális számotokra a földi élelem. A magasabb világokban élők - kívánságuk szerint - gyönyörű,könnyű anyagokból készült ruhába öltözhetnek.  Ilyen anyagok nincsenek a Földön. Azt próbáljuk érzékeltetni, hogy az élet a lélek világában ugyanannyira reális, mint a földi élet, csak annál sokkal, de sokkal szebb.

            Gyakran felvetődik a kérdés: „Megöregszik-e az ember a lelki világban? Miért van az, hogy néha látunk egy férfi, vagy női formában mutatkozó lelket, aki öregnek tűnik?"

            Az asztrális világban nincs életkor, csak - hogy így mondjam - érettségi kor. Lehet, hogy valaki érettnek, idősebbnek látszik, de soha nem rozoga vagy megöregedett. Mindig tele van élettel, egészséges, és jól érzi magát. Egy lélek kívánsága szerint öltözködhet, és gyakran abban az öltözékben és olyan testformában látogatja meg a Földet, amiben utolsó inkarnációjának végén ismerték. Azért fog ebben a formában megjelenni, hogy felismerhessék, de viszszatérve az asztrális síkra, ismét maga lesz a tökéletes férfiasság, vagy nőiesség.

            Te szeretsz ruhát cserélni? Nekünk is van ruhatárunk, amiből kedvünk szerint válogathatunk. Például öltözhetünk közelkeletinek, tipikus fehér köntösbe és turbánba. Felöltözhetünk úgy, mint egy atlantiszi, „tollas kígyóhoz" hasonló, fehér tollkoronával. Néha amerikai indiánként jelentkezünk, sastollakból álló fejdísszel, máskor pedig egyiptomi inkarnációbeli papi öltözékünket ölthetjük magunkra.*

            Te is ezt fogod tenni. Akármi voltál, akármilyen inkarnációban éltél, mindig jogod van hozzá, hogy a megfelelő ruhát magadra vedd. A tiéd. Belenőttél, és a ruha a te tulajdonod.

            A lelki világban gyönyörű épületek vannak. Nagyszerű laboratóriumok állnak a tudósok rendelkezésére, és csodálatos obszervatóriumok a csillagászok számára; vannak képzőművészeti múzeumok és zeneszobák, koncerttermek a zenekedvelők részére, és különös szépségű kertek a kertészkedőknek. A „Földön túli" világ minden elképzelhető vágyat kielégít, mindenszükségletnek eleget tesz.És az azon túli világ, és az azon túli. A lélek számára nem léteznek korlátok. Ne úgy gondolj hát az életre és a halálra, mint kél különböző dologra! Ne gondolkozz úgy, hogy „itt  és „ott,,. Próbálj az örök életre koncentrálni. Azt értjük ezen: próoáld meg felfogni, hogy az élet egy örök most.

            Az élet: örökké tartó jelen.

            Amikor társad leveti testét, emlékezz arra, hogy egy belső, szellemi és lelki világba lép be, ahol megszűnnek számára a nyomasztó terhek, fáradtság és halandóság. A Földön sokan kénytelenek keményen dolgozni azért, hogy legalább a mindennapi élet szükségleteit biztosíthassák. Gazdasági nehézségek korlátozzák őket abban, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák. Amikor átlépnek a fizikai halál küszöbén, megszabadulnak a gazdasági nyomástól, és olyan munkát végezhetnek, amiben örömüket lelik.

            Képzeld csak el, milyen lehet korlátozások nélkül, és teljesen félelem nélkül dolgozni! Dolgozni csak azért, mert szereted azt, amit csinálsz. Ilyen módon foglalkoztatják az embereket a „halál" után. Minden idő rendelkezésükre áll. Az olyan szavaknak, mint sietség és sürgős, nincs értelmük. A munka a lélek kifejezési formája. Azért dolgoznak, mert szeretik azt, amit csinálnak. Megtalálták a nyugalmat. Megtalálták a békét. Megtalálták a szeretetet.

Az élet esszenciája: Lélek

            Lehet, hogy szomorúan figyeled, amint az ifjúság évei tovaszállnak, de az életkornak - mint tudod - nincs valós léte. Szeretnénk, ha megváltoztatnád nézőpontodat, és nem úgy gondolnál az öregedésre, mint ami gondjaid szaporodásával, őszülő hajjal, és betegségekre való hajlammal jár. Ez nem így van. Határozottan tégy félre minden bátortalanságot és félelmet! Hatolj be saját lényed mélyébe, és találd meg azt az erőt, ami nem földi, és nem testi. Ez az erő maga az élet, ami nem ismer időt, betegséget, bánatot, vagy félelmet, csak örök reményt. Ennek a belső életnek kell növekednie és kifejezésre jutnia benned. Hát bátorítsd!

            Teremtésed célja a fejlődés és növekedés. Életed lényege és esszenciája: lélek. A lélek megmondja neked - ha engeded szóhoz jutni - , hogy az örök élet a tiéd. Olyan biztos ez, mint az, hogy a Nap felkel. Nincs szükséged bizonyítékokra tőlünk, akik már áthaladtunk a dicsőséges öntudatra ébredésen. Ha önmagadhoz őszinte vagy, a világ zaján és materializmusán túl meghallod a hangot, ami azt mondja:

ÉLEK! ÖRÖKKÉVALÓ VAGYOK! NINCS HALÁL!

            Igazítsd úgy létedet e pillanattól kezdve, hogy belső énednek sikerüljön minden kétségen és félelmen felülemelkednie. Sokan vannak, akik médium közvetítésével szereztek úgynevezett bizonyítékokat, és biztosak benne, hogy létezik élet a halál után. Ez azonban nem elég! Nem elég, ha egy visszatérő lélek mondja el, hogy a lét a halálon túl is folytatódik! Ezt az igazságot meg kell tapasztalni! Az igazság belül van, nem külső dolgokból ered. Amikor szívedben megerősödik a lélek hangja, napról napra, óráról órára, percről percre emlékeztetni fog rá, hogy az élet

örökké fejlődik, örökké gazdagodik. Azt szeretnéd mondani: „Ezt már sokszor hallottuk, de az emberi elmének bizonyítékra van szüksége."

            Az emberi elme megkapja a bizonyítékot, amit annyira áhít, amint az igazi Én - a lélek – belülről előtérbe kerül, mert erősebb az elménél. Azután kiszabadulsz az anyagi világhoz kötött elme börtönéből, és képes leszel rá, hogy a lelki életet nap mint nap, tudatosan megtapasztald.

            A lélek nem öregszik, nem ismer fáradtságot vagy ősz hajat. A lélek: örök élet. Bizonyos emberekből sugárzik valami, amit nehezen lehet szavakba foglalni. Sugárzik belőlük a szépség, az igazság, az őszinteség. Tulajdonképpen nincs is koruk. Ezekben az emberekben a Fényt látod: a lelket, ami annyira megerősödött, hogy legyőzte az évek korlátait. Ha egy ilyen valaki hagyja el a földi létet, békés és harmonikus életet talál maga körül. Van ugyan elvégzendő munka, de nem érzékeli az időt. A lélek világában ugyanis nincs idő. Mi nem választjuk külön a földi életet az élet következő síkjától. Nagy hasonlóságot, közeli rokonságot látunk a kettő között. A lelki világban is különböző lehetőségek állnak a lélek rendelkezésére, és mindenkinek saját magának kell megtalálnia a mennybe vezető utat. Senkit sem erőltetnek, senkit sem kényszerítenek. Mindenki fejlődés által növekszik, és úgy bomlik ki gyöngéden, szelíden, mint bimbóból a virág.

 

Egyéni és isteni szeretet

            Minden lelki növekedés alapja a szeretet. Mindannyian szeretünk, és jól esik, ha szeretnek bennünket. Ez természetes, és vidámmá, kellemessé teszi az életet. Sokan azonban csak akkor értik meg a szeretetet, ha az egy emberi személyiségen át nyilvánul meg, és ez így is van rendjén. Hiszen megmondta a nagy Mester:

„Ha azt mondja valaki, hogy szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az;

mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?"

            Néha azonban a ragaszkodás és az érzelem, amit szeretetnek neveznek, nagyrészt egyetlen személy körül forog. Helyes-e ez így?

            Igen, de csak abban az esetben, ha a személyiségben egy ablakot látunk, amin át az igazi szeretet világít. Ahhoz, hogy a szeretet eredetét megtalálhassuk, túl kell jutnunk minden személyiségen, és fel kell ismernünk az életnek ezt az univerzális tulajdonságát. Amikor az igaz szeretet forrásához érünk, nincs többé elválás. Fel sem vetődhet a kérdés, hogy bárki is elválasztható lenne testvéreitől, mert az igaz szeretetben Isten minden gyermeke eggyé válik.

            Ezt nem könnyű megérteni, hiszen azt fogod mondani, hogy legigazibb szeretetedet férjed, feleséged, gyermeked, kedvesed felé irányítod. Ők állnak hozzád legközelebb, őket szereted legjobban, és ez a szeretet minőségileg más, mint amit mások

iránt érzel. Nagyobb harmóniában érzed magad közöttük, otthonosan, és kényelemben.

            Ez a hétköznapi élet céljait szolgálja, mert a hozzád közel állók gondját viselik testednek, megnyugtatják elmédet, és ezért nehéz veszteségként éled meg az elválást. Amint azonban eléred a Földön túli síkokat, és kapcsolatba kerülsz a kifinomultabb világokkal, a szeretet egész szféráját elérted. Ekkor az egész emberiségben ugyanazt a szeretetet ismered majd fel, ami eddig bizonyos egyéneken keresztül sugárzott feléd.

            Minden lélek az isteni lét része, és ez mindannyiunkban közös. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy érezzük a szeretetet. Ahhoz, hogy felfoghassuk a szeretet értelmét, minden testvérünkben ezt az isteni szeretetet kell keresnünk, és nem követhetjük el azt a hibát, hogy a szeretetet egyetlen személyre korlátozzuk. Ez látszólag paradox helyzethez vezet. Az isteni szeretettel csak az egyén szeretetén át kerülhetsz kapcsolatba. Nincs más út. Amíg ezt a leckét nem tanultad meg, nem tudhatod, hogy mi az igazi szeretet.

            Mi látjuk az egyéni lelkekből világító fényt, de valójában nem az egyént magát, hanem a belőle sugárzó szeretet minőségét szeretjük. Egyetlen tanító sem követeli ki magának a személyes szeretetet. Jézus is mindig erre emlékeztette tanítványait:

„A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ó cselekszi e dolgokat” Krisztus az emberben lévő isteni szikra által nyilvánul meg az emberek előtt.

Hozzáállásunk az élethez

            Tereljük a szót gyakorlati kérdésekre! Mit is tehetnénk azért, hogy ez a világ szebbé, és jobbá váljék?

            Ha határozottan eldöntőd, szívvel-lélekkel elhatározod, hogy ezentúl barátságos leszel az emberek iránt, az egyénekhez és a közösséghez egyaránt - nem kérünk többet, csak azt, hogy barátságos légy! - meg fogsz lepődni, hogy mily békéssé válik körülötted minden.

            Olyan egyszerűnek tűnik. „Légy barátságos!" Engedd közel szívedhez e szavakat! Amikor eljön az új év, ígéreteket teszel, és megfogadod, hogy tiszta lappal indulsz. Ezek a fogadalmak azonban elhalványodnak, mert úgy tűnik, túl nehéz betartani őket.

            Mint gondolkodó ember, mindenek fölött szeretnéd, ha mások szolgálatára lehetnél, és értelmes célnak szentelhetnéd az életedet. Senki fölött nem siklik el tekintetünk, amikor elvégzendő feladat van számára! És ha a mai napon eldöntőd, hogy Isten igaz és hűséges szolgája akarsz lenni, ismét figyelmedbe ajánljuk az első lépést: Légy barátságos! Legyetek barátságosak egymáshoz!

             Gondolkodj el e rövid üzeneten! Meglepődve tapasztalod majd, hogy a barátságos viselkedés nemegyszer nehezedre esik. Az elme önhitten azt mondja: „Jogom van gondolkodni, és ez a férfi, vagy ez a nő téved." Amikor így érzel, pillants magadba, és tedd fel a kérdést: ki is téved? Mert bizony könnyen megtörténhet, hogy az ,/«".

            Ha valaki megsebez, kérünk változtass nézőpontot. Akármilyenek a körülmények, bármennyire súlyosnak tűnik is a testi, vagy lelki sérelem, az életben nem fordul elő igazságtalanság. Csak a karmádat teljesíted be, learatod, amit már régen elvetettél, vagy megadatott neked a lehetőség, hogy megtanulj egy értékes leckét. Amikor hálás szívvel tudsz tekinteni a sérelemre, és hálás tudsz lenni a kapott leckéért, nagyot léptél előre utadon.

            Bármilyen nehezedre esik is, hogy elfogadd szavainkat, hátralévő életedben, vagy elkövetkező életeidben a tapasztalatok és körülmények rávezetnek majd, hogy azt mondd: „Istenem, és testvérem, köszönöm neked." Ez az oka, hogy arra kérünk, változtass hozzáállásodon, és légy barátságos gondolataidban,

szavaidban és cselekedeteidben egyaránt.

            Ha nem tudsz építő módon kritizálni, egyáltalán ne kritizálj!

            Erre tanít Mestered. Az örök igazságokat nem változtatja meg az idő. Ezekről beszélt minden nagy tanító, az emberi faj minden csúcsként magasló egyénisége. Ezt tanította minden Idős Testvér, aki elérte a mesteri fokozatot, és megszabadult a rabságból.

            Szeretett gyermekeim! Reményt adunk nektek: Semmi nincs az életben, amitől félni kellene. Kivéve a félelem maga! Dobjátok félre a félelmet, és tekintsetek előre bizalommal. Ne elmétek bizonytalan reményével, hanem a szívetekben lüktető életerőbe vetett bizalommal. Belső bizonyossággal tudjátok, hogy minden együttműködik a jó érdekében, hogy Isten maga a szeretet, és a halál nem választ el és nem

akadályoz meg senkit a fejlődésben. Ha szeretett társad, vagy gyermeked át is lépne a halál kapuján, ne félj az elszakadástól, mert most is meglátogathatod őt, és ő továbbra is segítségedre lehet, és társad lehet a földi életben. Az egymást szerető szíveket csak az emberi materializmus szakíthatja el egymástól. A halál nem!

            Imádkozzunk hát, hogy a remény tüze melegítsen és segítsen mindenkit, hogy határozott léptekkel haladhasson előre a lelki növekedés útján, és az örök igazságokat magasabb szinten tudatosíthassa. Ily módon nem ismertek majd betegséget és szegénységet, mert amint Istennel és az Ő szeretetével összhangba kerültök, szívetek és életetek minden vágya teljesül./White Eagle – Lelki Fejlődés I.

„A reinkarnáció kérdésével óriási témát érintünk, és biztosíthatunk felőle, hogy a Földön keringőelképzelések csak durva és hiányos képet adnak arról, ami valójában történik. Amíg a reinkarnáció törvényét nem értetted meg, az élet komolyabb problémáinak túlnyomó többségére sem derül fény. Nem fogod megtalálni az igazságot, még akkor sem, ha hiszed, hogy Isten jó, mindent tudó, mindent szerető és mindenható. (…) 
/White Eagle – Lelki Fejlődés I.

"Daszkalosz a halál fogalmának meghatározásával kezdte válaszát, elmagyarázva az öntudattal rendelkező személyiség halál utáni átalakulását

            - Korábban szó volt arról, hogy a durva anyagi test nem képes önagát fenntartani éterikus mása nélkül. Így a halál az étertest szétesését és az anyagi testtől való elszakadását jelenti. Általában negyven nap alatt oszlik szét az elhalálozott személy éterteste. Vallási gyakorlatunkban emiatt égetünk

negyven napon át gyertyát a halottnak. A tűz meggyorsítja az étertest feloszlását.

Daszkalosz hangsúlyozta, hogy a halott éterteste meglehetősen képlékeny, így a fekete mágus magához ragadhatja, és gonosz célokra használhatja. Indiában emiatt népszerű a halottak elégetésének szokása.

            - Az átlagember azt hiszi, hogy a halál rettenetes es fájdalmas élmény. Valójában ennek épp az ellenkezője igaz. A halál folyamata semmiben sem különbözik a kimerítő napot követő kellemes alvástól. Szenvedjen bar súlyos betegségben az ember, a halál pillanatában nem erez fájdalmat Ezt személyes tapasztalatból tudom. Mihelyt az ember elkezd kilepni testéből, arcán elomlik a derűs nyugalom, es többé nem érez fájdalmat.

            - Az eltávozott a pszichonoetikus világ valamely alsíkján fog élni, teljesen tudatosan, megtartva erényeit és vétkeit, céljait es törekvéseit Személyisége nem változik, csak a tér realitása lesz más. Olyan helyzetbe lep be, amelyben a mi fogalmaink szerint meghatározott tér nem létezik. A teret jelentésként, fogalomkent fogja fel (…)."/A ciprusi mágus

"A halál után az érdeklődéseteknek és beállítódásotoknak megfelelő világba leptek majd be. Pontosan ugyanolyan pokolban, tisztítótűzben vagy mennyországban találjatok magatokat, mint amilyenben jelenleg is vagytok.

            - Van azonban egy lényeges különbség az anyagi es a pszichikus birodalmak között. A pszichikus síkokon nagyobb intenzitású érzéseket élünk meg. A gyűlölet es a féltékenység

például tűzkent égethetnek. Itt, ebben az életben az ilyen érzelmeket agyunk anyagi korlátai mérsékelni tudjak. A pszichikus síkokon nincsenek korlátok. Emiatt érzékeljük az életetolyan felfokozottan a pszichikus világokban. Soha ne gondoljatok azonban, hogy az úgynevezett poklok valamiféle pszichikus kínzókamrák. A poklok es a purgatóriumok a tapasztalat megszerzését szolgáló iskolák, műhelyek, amelyek az emberi lelek felfele, a tökéletesedés fele vezető útját teszik lehetővé. Valójában büntetés nincs. Csupán tapasztalat van." (…)

"Ha van is szenvedés, annak oka nem az, hogy az Abszolútum meg akar bennünket büntetni rossz cselekedeteinkért, hanem az a célja, hogy igazi énünkre rátaláljunk. Ilyen élmények segítségével ráz fel bennünket tévképzeteinkből, tudatlanságunkból.

            - A pokol és a paradicsom viszonylagos fogalmak. Ami az egyiknek pokol, az a másiknak tán maga a paradicsom. Hogy segíteni tudjunk valakinek a pszichikus síkon kimozdulni poklából, más lehetőséget kell felmutatnunk. Ha valaki földi életében veszekedős teremtés volt, akkor halála után hasonló körülmények között találja magát. Segítségképpen azonnal egy jobb környezetet kell neki felajánlani, amelybe beléphet Ha nem fogadja meg javaslataitokat, hagyjátok ott, ahol van. Saját paradicsomában él, noha az esetleg leginkább pokolra emlékeztet.

            Hadd mondjak egy példát Próbáltam valakinek segíteni, aki életében szerencsejátékos volt, és nagyon kötekedő természetű. Negyvenöt éve halt meg tuberkulózisban. A pszichikus világon belül pontosan úgy élt, ahogy itt a Földön. Társaival a földihez hasonló környezetet teremtett magának: piszkos ablakok, piszkos terítők és asztalok, verekedések, viták, mint a korábban általuk ismert kávéházakban. Még annyi fantáziájuk sem volt, hogy egy kicsit javítsanak rajta. Egy napon így szóltam hozzá: „Gyere barátom, menjünk el valahova.” Elvittem őt ebből a környezetből, megteremtettem az általam nagyon kedvelt Beethoven szimfónia vibrációit, különösen az örömódát. Mondom neki: „Chariliae, (így hívták) figyelje csak!” - és egy színpompás, gyönyörű erdőt mutattam neki, teli patakokkal, virágokkal, mindenfele széppel. Összehangoltam a látványt a hangokkal, és valami olyat alkottam számára, amit én paradicsominak ítéltem. Egy darabig nézett rám, majd így szólt: -  „Nem fáradt el? Jöjjön, menjünk vissza, játszunk egy pókerpartit a barátaimmal. Mennyi ideig akar meg itt tartani, hogy hallgassam ezeket a bádogdobozokat?”

- Mit mondhattam neki? Ő a saját paradicsomában élt, ami számomra elviselhetetlen pokol volt. Hogy magyaráztam volna el ennek az embernek a pokol és a paradicsom közötti különbséget?" /A ciprusi mágus

"- Az asztrális és a mentális test szintén anyagi, de magasabb rezgésű. Amikor a fizikai halál beköszöntének pillanatában kilépünk durva anyagi testünkből, mag­asabb testeinkben - érzéseink és gondolataink testében - tovább folytatjuk életünket. Kinézetünk egészen hasonló marad ahhoz, mint ahogy a fizikai világban megtestesültünk. Ezekben a dimen­ziókban élünk tovább következő földi testet öltésünkig, amikor is asztrál- és mentáltestünket elnyeli, magába szívja állandó személyi­ségünk.

            - Állandó személyiség? Az micsoda? - kérdezte Sophia, és érdek­lődéssel könyökölt rá az asztalra.

            - Belső valónknak az a része, amelybe az inkarnációs tapaszta­latok belevésődnek. Az állandó személyiségen keresztül visszük ma­gunkkal egyik életből a következőbe minden egyes testet öltésünk összes tapasztalatát.

            Semmi sem vész el. Egy új inkarnáció azzal kezdődik, hogy az emberi szellem új mentáltestet és asztráltestet alakít ki magának. Ezek nemcsak az előző testet öltés tapasztalatait, hanem az ember addigi összes leszületésének emlékeit magukba zárják. A fogan­tatáskor aztán - feltéve, hogy a körülmények lehetővé teszik - egy új jelenvaló személyiség kezdi meg utazását a háromdimenziós vi­lágban, hogy új tapasztalatokra tegyen szert, és tanuljon belőlük a karma törvényének szövedékén belül.

            Elmagyaráztam, hogy a magasabb testek - Daskalos és Kostas tanításainak értelmében - fokozatosan kapcsolódnak hozzá az új jelenvaló személyiséghez. Az első időszak a fogantatás pillanatától körülbelül a hetedik életév betöltéséig tart. Addig a gyerekek rész­ben még a szellemi világokban élnek. Hét éves kor után aztán az egyén többnyire teljesen a háromdimenziós világ felé fordul, és megfeledkezik a valóság más régióiról.

            - Akkor ez az állandó személyiség lenne a lélek? - kérdezte Sophia.

            - Nem egészen, - feleltem, és újra csak nevetnem kellett zavaro­dott arckifejezése láttán.

            - Mi lenne, ha valahol máshol folytatnánk ezt a beszélgetést? - tett javaslatot Sophia halkan. A környező asztaloknál ülő vendégek ugyanis egyre feltűnőbben hallgatóztak, vagy fordultak felénk nem titkolt érdeklődéssel."/Lángoló Szív

            "- Mi történik az ember intelligenciájával a fizikai test halála után? Megmarad? Vagy kérdezhetném úgy is, hogy vajon aki most zse­niális koponya, az földi életét bevégezve is zseni marad?

            - Mint azt már többször tisztáztuk, - felelte Kostas, - a jelen sze­mélyiség az éppen leélt élete során megszerzett intelligencia-, tudás- és tudatosságszinttel folytatja életét, mint jelen személyiség. János János marad, Mária pedig Mária. Amint azonban hozzászokik a ma­gasabb dimenziók valóságához, a jelen személyiségnek lehetősége nyílik a fejlődésre, a tudásszerzésre a szellemi úton. A spirituális gaz­dagodás esélye minden emberi lénynek megadatik a túlvilágon is.

            - A fejlődés tempója és üteme ott is hasonló a háromdimenziós világban megszokott valósághoz? - kérdeztem.

            - Ha sikerül megfelelően szilárd alapokra szert tennie az ember­nek földi életében, - bökött Kostas a talajra a lábunk alatt, - akkor a magasabb világokban a szellemi fejlődés hatványozott mértékben, ugrásszerűen növekedhet.

            - Hogyan lehetséges ez? - töprengtem hangosan.

            - Ebben a dimenzióban sok kérdés marad megválaszolatlanul, egyszerűen mert itt az ember nem tapasztalhat meg bizonyos dol­gokat. A durva anyag természeténél fogva egyfajta gátat szab a tu­dat fejlődésének. A szellemi világban ugyanakkor nincsenek korlá­tok. Ott abban a pillanatban, hogy az emberben felmerül egy kérdés és az Igazság Keresőjévé válik, máris abban a nagyszerű helyzetben találja magát, hogy megismerheti és felfedezheti magának, mi való­ságos és mi nem az. Ebben a világban például rengeteg a kíváncsi ember, a legtöbben szeretnének úgynevezett paranormális jelensé­gek szemtanúivá válni. Nos, a szellemi világokban senkinek sem kell majd arra várnia, hogy mások műveljenek csodákat a szemük láttára, hiszen bárki maga is képes lesz ilyeneket végrehajtani. Sok­kal egyszerűbben meg fog tudni győződni az ember a szellemi ta­nítások igazságáról, mint itt, földi síkon.

            - Ezek szerint - vetettem fel, - a szellemi világokban sokkal könnyebb az Igazság Keresőjévé válni.

            - Igen, - nevette el magát Kostas, - de ennek igen komoly előfel­tétele van, mégpedig az, hogy az első lépéseket a durva anyagi síkon tegye meg az ember!

            - És gondolod, hogy azok a lépések, amiket eddig mi megtettünk, elégségesek lesznek majdani előmenetelünkhöz? - firtattam játékosan.

            - Elégségesek lesznek, - nyugtatott meg Kostas. „Minél előrébb halad valaki ebben a világban az Igazság Keresésének ösvényén, an­nál könnyebben és gyorsabban fog tudni fejlődni majdan a szellemi világokban.” /Lángoló Szív

 "Ott, az asztrálsíkon valóban létezik pokol és menny­ország (az emberiség teremti meg saját maga részére a megtapasztalások és az értékes tanulságok alapján). Át­meneti személyiségünk (név, nemzetiség, vágyaink tel­jessége, gondolataink és ambícióink) az általa kiérde­melt új környezet minden velejárójával együtt tapasztal meg, mialatt állandósuló egyéniségünk az őrangyalok se­gítségével vizsgálódik és tanul. Emlékeznünk kell arra, hogy a Felsőbbrendű Énünk és az őrangyalunk nem távolról szemlélik egymást, hanem bennünk is élnek, kitöltik testünket annak teljes terjedelmében. Önma­gunkban kutatva, bármikor találkozhatunk vele. Amikor elérkeztünk erre a szintre, azok közé tartozunk majd, akik nem élik át a halált, ahogyan azt a mi Urunk, Jézus Krisztus mondta: „Bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált” (János 8: 51)." /Gnózis II.